Kirepülnek a gyerekek

Onnan látszik, hogy nem tölt el különösebb aggodalommal Bandi bölcsődei beszokása, hogy nem érzek késztetést az erről való értekezésre. De milyen anya az ilyen, és minek az ilyennek blog? És szegény gyerek, mit gondol majd, ha felnő, hogy minden újdonságért csak az első gyereknek jár a csodálat? Meg a hetedhét országra szóló hírverés? De hát ez van, Bandinál az egész olyan sima ügynek tűnik egyelőre, hogy nincs miért nyavalyognom.
Ma voltunk harmadjára, szépen játszogat a játéktengerben, de néha megkeresi saját macskáját is, hogy kimossa a mosógépben vagy megmikrózza. Már gyurmázott, rajzolt a többiekkel, a tízóraira kapott folyadékot megkóstolva pedig boldogan kiált fel, hogy Ez nagyon finom!, legyen az üres tea vagy víz. Nem követeli a meggylét vagy a sárga meggylét (almalé), hiába nem létezik ezeken kívül számára itthon más innivaló. Bár ma a szilváról ránézésre kijelentette, hogy az nem finom, és megkörnyékezett egy piros VitaTigrisért, amit persze ott nem kaphatott.
Ma többször is kimentem a csoportszobából rövidebb időkre, amely Bandiban abszolút nem okozott lelki törtést, és nekem is meghozta a nagy szabadságérzést, mert többhavi tervezgetés után végre kiszedtem a szemöldökömet a verőfényes napsütésben, a síri csendben, nagy boldogan. Bandi egyszer kérdezte csak a gondozóját, Andit, hogy hoj van anya, de miután megkapta a megnyugtató választ, miszerint telefonál, folytatta útját Mari mamához a kisautóban. Apropó kisautó. A kedvenc játékszere, amelyről úgy hiszi, az övé, miután egyszer már beleült (= megjelölte), és ordít, ha valaki közelíteni mer felé: "Az a Bandié!!! Az a fiú ne jöjjön ide!!!" Hiába játsszák ezeket a játszmákat nap mint nap Verával, még mindig nem fogta fel a közös játékok használatának szabályait. Mindegy, előbb-utóbb csak megérti majd ennyi gyerek közt.

Két necces dolog van még ezen kívül, amelyek ügyében szintén a bölcsődétől várom a csodát.

Az egyik az evés, Bandi ugyanis még mindig nem tud kanállal enni. Egész egyszerűen azért, mert amíg megvolt benne a természetes érdeklődés a kulturált étkezés elsajátítása, gyakorlása, próbálgatása iránt, nem hagytam kísérletezni, mondhatni, kiirtottam belőle a kezdeményezés csíráját is. Bevallom, hogy nem volt hozzá idegzetem, energiám, hogy az etetőszék kétméteres körzetében takarítsam az evések alkalmával képződött trutymóhalmot, és az önámítás nyújtotta könnyebb utat választva azzal a hibás logikai következtetésen alapuló gondolatmenettel áltattam magam, hogy ha majd egyéb területeken engedem fejlődni a finommotorikáját (rajzolás, gyurmázás, pepecselés apró tárgyakkal), egyszer csak a kanalat is kezébe veszi, amellyel akkor már felnőtt módjára fog étkezni. Ennek az lett az eredménye, hogy már nem is akar kanállal enni, vagy ha megpróbálkozik vele, az első sikertelen kísérlet után ordítva elhajítja a kanalat, egyrészt mert arra már van esze, hogy kerülje a csúfos kudarcokat, másrészt meg piperkőc, és nem tűri, hogy maszatos legyen a keze vagy az arca. A harmadik gyereknél megint inkább okosabb leszek meg kevésbé lusta, remélem.

A másik zűrös ügy az elalvás. Már nyáron kezdődött, az előző posztban részleteztem, hogyan, nos hát azóta már odáig fajult a dolog, hogy néha egyáltalán nem is alszik el. Lefektetem, mese, vers, dal, kimegyek. Bandi kimászik a kiságyból, kinyitja az ajtót, és az izgalomtól remegve kacag, hogy ő most rosszalkodik. 4-5 ilyen után tudomásul veszi, hogy úgyis mindig visszafektetjük, ezért többször nem jön ki, hanem inkább benn, a kiságyban játszik. A játszáshoz Bandinak ugye nincs szüksége egyetlen tárgyon kívül másra. Mindegy az, hogy a plüssmacskája vagy egy fakanál, szóval nem az van, hogy hogy is tudna elaludni, hiszen telepakolta a kiságyat a hülye anyja játékokkal. Tegnap pl. egyáltalán nem aludt el, pedig hagytunk neki elég időt rá: fél 1-től fél 4-ig tartózkodott zárt ajtók mögött. Amikor megkérdeztem, miért nem aludt, azt felelte, hogy Nincs este.

Nem baj, majd lesz valahogy. Cukifiú ez a gyerek, mindegy, mit csinál és mindegy, mi mindent nem tud. Remélem, hogy a gondozók is ekképp vélekednek bent a gyerekekről, nekem az az érzésem, hogy igen. Bandi nagyon jó kezekben (karokban, ölben) van.

Blogbejegyzések nélküli nyár - terjedelmes poszt bőséges képanyaggal

Pedig annyi mindent szerettem volna megírni, de nem tudtam mikor. Nekem csak a délutáni két órák vannak magamra (= gyerekeknek írt blogra), de ha nincs óvoda, akkor még annyi sem, mert Vera nem alszik délután. Hanem mesét bámul a laptopon, amit én nem hagyok túl sokáig, ezért viszont meg kell bűnhődnöm, vagyis társasjátékoznom, barkácsolnom kell vele vagy mesélnem kell neki. A múlt héten azonban végre újra megnyitotta kapuit az óvoda!

Szóval rengeteg mindent akartam írni, de utólag már nem fogok energiát feccölni abba, hogy részletesen kifejtsem, ami már annyira elmúlt, hogy nem is úgy van. Viszont arra gondoltam, írok egy vázlatos összefoglalót a nyárról, hogy ne csak valami homályos, konkrétumok nélküli összbenyomásként maradjon meg az elmúlt 11 hét, mint pl. hogy hosszú volt meg meleg, meg néha kiborultam a kis hülyéktől, máskor meg örömömben sírtam, hogy milyen aranyosak.

Az első hét azzal telt, hogy a 39 fokos lázas Verával ültünk itthon. A lázcsillapítás mellett kezeltük a csalánkiütéseit, amelyeket gyanúnk szerint a tejtermékek okoztak, miután rendszerint a többhetes tejmegvonást követő joghurt-visszaadagolás ideje alatt jelentkeztek. Nagyon vártuk a gasztroenerológiára kapott augusztus 1-jei időpontot (amit még májusban kértünk).

Egy hét alatt kiborultam annyira, hogy elmenekültem egy napra a húgommal Visegrádra. Szerencsére akkor még nem sejtettem, hogy nem is 9 hetes a nyári szünet, hanem 11, különben lehet, hogy vissza se jöttem volna. (Olyan okai voltak, mint pl. hogy a lázas, hullafáradt Vera száját percenként (megszámoltam) 20-szor hagyja el a "Társasjátékozzunk!" mondat, 32 percen át (azaz összesen 640-szer), amibe belealszik, majd 1 óra után felébredve ugyanúgy folytatja. Miközben én is alig látok az álmosságtól, mivel nem aludtam túl jól a beteg gyerekek miatt éjjel. És ez csak egy ok, ennyitől még nem akadok ki, de ilyenek sorozata juttatott el egy hét alatt az idegösszeomlás szélére.)

Aztán Vera átadta a stafétát Bandinak, így aztán miatta dekkoltunk itthon még egy hetet.

Közben Vera 4 éves lett, erről írtam.

Ezt követően Mari mamánál töltöttünk 10 napot, vidéken. Bandin ekkor jelentkeztek a hisztikorszak első tünetei. Hogy ő nem akar elaludni délután, fektetés után 1-1,5 órát ordibál a kiságyban, majd fél 3-kor elalszik, de aztán jaj nekünk, ha a fél 6-os ébredését nem várjuk ki, és attól való félelmünkben, hogy este még 11-kor is óbégatni fog, felverjük legszebb álmából mondjuk 5-kor. Ilyenkor estig bőgött megmagyarázhatatlanul. Akkoriban még a pszichologizálás hibájába esve próbáltam mélylélektani magyarázatokat keresni e hirtelen előállt érzékenységére, mint pl. hogy szegénykém, biztosan érzi, hogy anya most olyan más (ti. terhes), és ez neki nem tetszik, vagy hogy meglegyintette a kitaszítottság, a mellőzöttség érzésének szele (ti. közeleg a bölcsőde). De aztán elárulta magát olyan kevésbé cizellált stílusban megfogalmazott mondandóival, amelyekből csak a hülye nem látta, hogy Bandi szövevényesnek hitt motívumrendszerének egyetlen összetevője a tagadás. Példák:

- Jé, itt  felébredt egy kisfiú.
- Nem vagyok kisfiú!!!
- Akkor milyen vagy?
- Nagy!!!
- Jé, itt felébredt egy nagyfiú.
- Nem vagyok nagy!!!
- Akkor milyen vagy?
- Kis!!!

- Anya, mi az?
- Kutya, te is látod.
- Nem kutya!!! Cica!!!
- Pedig kutya.
- Nem kutya! Cica!
- Jó, akkor cica.

- Gyere Bandi, megyünk a játszótérre.
- Nem kejj menni a játszótéjje!!! (futva elindul az ellenkező irányba)
- Akkor gyere, veszünk fagyit.
- Nem veszünk fagyit!!! (újra a játszótér felé veszi az irányt)
- Jó, menjünk a játszótérre.
- Nem megyünk a játszótéjje!

Aztán egyszer csak a homlokomra csaptam, "dejszen Bandi egy végtelenül egyszerűen működő, kiszámítható, tankönyvi gyerek, miért is dimenzionálom túl ezt a kérdést most?" Azaz találtam egy prózaibb magyarázatot a viselkedésére: dackorszak.
Ez először azért nem jutott eszembe, mert Vera mellett én nem így szocializálódtam, esetében ilyen élesen elhatárolható korszak nem is volt, mint tudjuk, neki az egész élete egy komplett dackorszak. Volt. Idáig. Az az érdekes most az egészben, hogy Vera vérszemet kapott és teljesen megtáltosodott attól, hogy elromlott az aranygyerekünk, és olyan kis kenyérre kenhető, szófogadó, értelmes, érett kis tünemény lett belőle, hogy nem ismerek rá. Mindent meg lehet vele beszélni, bármit megért és elfogad. És szinte lubickol az érzésben, hogy most ő az aranygyerek, a másik meg a hülye, "végre, hogy felfogták, évek óta próbálja már szemellenzős szüleit erre rávezetni."

M. megmozdult 15 hetesen. Azaz hogy megéreztem, hogy mozog. Tudom, hogy hihetetlenül korai volt ez, de az volt, biztos vagyok benne, nem először éreztem már ilyet életemben.

Ezután pár hetet újra itthon töltöttünk. Hogy mivel?

- Játszótér minden mennyiségben.

- Fagyizó (a sok citrom, mangó után Vera nagy örömére találtunk tejmentes étcsokit egy helyen).

- Rajzolás, színezés, aszfaltkrétázás (mely tevékenységek során a háztartásigép-fetisiszta Bandi maximálisan hódolhatott szenvedélyének).

- A Pagonytól rendelt foglalkoztatók (vágós-tépkedős-ragasztós-rajzolós-firkálós....) nagyon beváltak, délutánonként, Bandi alvásidejében Vera sokat foglalatoskodott velük, szinte önállóan, mialatt nekem csak átlag 3 percenként kellett kitennem a könyvet/telefont a kezemből, hogy segítsek neki.

- Közös bevásárlások (amelyek kivétel nélkül azzal a tanulsággal zárultak, hogy soha többet nem viszem őket vásárolni, ugyanis végig amiatt ordítottak, hogy mindketten a bevásárlókocsi nagy rekeszében kívánnak utazni, de úgy, hogy a másik ne legyen benne).

- "Ventijátoj!" (ha ventilátort láttunk, akkor Bandi lecövekelt, megbabonázva nézett, ha megengedték, kapcsolgatott, mi pedig Verával vártunk és vártunk és vártunk..., hogy tovább indulhassunk, olykor 20-25 percet is)

- Bandicipelés - mert ő nem jön a lábán, ha nem ő döntheti el, merre menjünk. Ha ő dönti el, akkor az mindig az ellenkező irány, ezért ezt a luxust a legritkább esetben engedhettük meg magunknak. Bár ha kicsit rafináltabb vagyok, talán célba is érhettünk volna sokszor úgy, hogy bónuszként még el is hiszi, hogy ő döntötte el, hova menjünk... Most már mindegy.

- A gasztroenterológiai vizsgálat miatt újra joghurt-adagolás Verának, ezt követően az újabb csalánkiütés-rohamok miatti kínlódás. Egyik éjjel még antihisztamin cseppekért is elzavartam a férjemet, annyira elhatalmasodott Verán a kiütés.

Augusztus 1. - gasztroenterológia
A doktornő szerint nem tej okozza a csalánkiütést, a tényezők véletlenszerű, összefüggés nélküli együttállása keltette csupán azt a benyomást, hogy a tej a hibás. A fotók alapján inkább valamilyen vírus. Azért elküldött laborra (Előtte két hétig kapjon tejet. - Miiii? - Igen, kapjon. - Jaj, nekem, mi lesz itt... - Semmi.), illetve a gégészetre góckutatás céljából.

Augusztus eleje: Balaton
Az előítéletekről csak annyit, hogy ha valaki azt mondja nekem előtte, hogy alapvetően jól érezzük majd magunkat, csak a boldogságot esetenként elfedi az egyik gyerek napi 15-20 alkalommal leadott hisztiműsora miatt érzett csalódottság, na, melyik gyerek lesz az?, akkor gondolkodás nélkül rávágtam volna, hogy Vera. (Akkor még nem volt ilyen letisztult a kép bennem Bandi pálfordulásáról.)

Itt pl. nem tudtuk eltántorítani Bandit attól a szándékától, hogy a parton talált mocskos szívószállal fogyassza el a fagyiját, de az erre irányuló kísérletünk annyira felbosszantotta, hogy mérgében átdöfte a tölcsért a szívószállal, majd földhöz vágta az egészet.

Ez pedig az a pillanat, amikor Bandi rendelkezésére bocsátottam azt a zseblámpát, amit kínomban vettem neki, miután mellét döngetve, Tarzant megalázó hangerejű ordításokkal kísérve 4-szer szétszedte az utazóágyat a délutáni alvás helyett (mellesleg ezzel a naponta jelentkező műsorszámával a nyaralás tervezett vége előtt három nappal elűzte a szomszéd apartmanban lakó kisgyerekes családot), és el kellett vinnem kocsival egy körre, hogy kiüssem valamivel végre az elaludni képtelen felpörgött, ám hullafáradt gyereket.

Ugyanitt Bandi 2 éves lett.
Nagyon örült a tortáján feszítő Lukrécica és Szegényke marcipánoknak...

... meg a fúrógépnek, bár ez utóbbinak a szomszéd gyerekek talán még jobban.

A tortából pedig kisajátította magának a legnagyobb szeletet.

Alább pedig egy videó, amelyben Vera 100%-osan meggyőzi a nézőközönséget arról, hogy tudja, mi az az irónia, Bandi pedig új szokása szerint lázad.
Nos, a végére már a hajamat tépve kétszer 1 órát töltöttem el azzal, hogy a youtube-ra feltöltött videót ide beszúrjam, mert nem szeretem a félmegoldásokat. A youtube keresője megtalálja a cím vagy kulcsszavak alapján. A Bloggeren belül ugyanez a kereső már nem. Majd egyszer talán, addig is itt a fent említett videó linkje: http://www.youtube.com/watch?v=U0BwKaEYMjM


Hazatértünk.
Bandi kiszállt a kiságyból. Egyik délután így találtam rá:

Vettünk hát egy emeletes ágyat. Ezzel együtt pedig irtó nagy megkönnyebbülésemre lezárult az a kétéves korszak, amely során minden áldott este Vera mellett, az ő ágyában aludtam el egy-két órára, hogy aztán átkóvályogjak a sajátomba, ahol éjjel 11 és 1 között nem tudok visszaaludni. Ha tudom, hogy ilyen egyszerű a megoldás, nem vártunk volna vele ennyit. Vera ugye kisangyal módjára megértette, hogy oda már nem mászom fel többé, ezért újra a plüsskutyák közül választ magának alvócimborát éjszakára. Ennyi :)

Hogy Bandi is bizonyítsa a rácsok nélküli ágyra való érettségét, demonstratíve belepisilt a bilibe. De csak egyszer, és véletlenül. A szobatisztaság kérdését a kétéves gyereklelket megterhelő, feldolgozásra váró fajsúlyos életeseményekre való tekintettel (bölcsőde, kistesó, dackorszak) elnapoltuk.

Bandi azóta is a kiságyban alszik, meglehetősen jókat. Nem azért, mert éretlennek ítéltük a nagy ágyra, ő maga határozott így. Szüksége van még a korlátokra. Az alábbi képen zavartalanul, édesdeden alszik, miközben Vera rápakolja az összes plüssmacskáját.

Augusztus 21. - Újra ovi!
Ja, mégsem. Másfél hétig még csak ügyelet van. De ezt nekem miért nem mondta senki júniusban??? Mindegy, jobb is. Arra mindenképp jó volt ez a vak lárma Vera életében, hogy ráhangolódott, és össze is futottunk Hajni nénivel, az óvónénijével, a rövidke találkozás pedig felébresztette benne az óvodai lét utáni vágyat. Hallgattam is a 10 bónusz nap alatt jópárszor: "Hiányzik az óvoda!"

Augusztus 26. - vérvétel
Tartottam tőle, hogy Vera ez időre megfeledkezik majd arról, hogy ő az új kisangyal, de felesleges volt minden para. Szépen odatartotta a karját, és teljes nyugalomban végignézte, amint rászáll a lepke, kifolyik a vér a kémcsövekbe, majd elszáll a lepke. Azt azért sérelmezte, hogy nem volt mintás ragtapasz. A felkészítés során én is jól kommunikáltam, de el kell ismernem, hogy nagy segítségemre volt Bori is. Az eredmény azóta megvan: semmire sem allergiás. A fül-orr-gégész azonban 50% esélyt ad egy tünetek nélküli krónikus mandulagyulladásnak, de mivel Vera nem produkálja ennek minden tünetét (itt csak én érzek némi ellentmondást?), a mandulakivétellel még várunk (újabb csalánkiütés-rohamokra). Remélem, soha nem kerül rá sor.

És akkor hihetetlen, de még ez is megtörtént a nyáron: