De...

Tudom, hogy adós vagyok Bandi és Magda aktuális dolgaival, meg is fogom írni, de a Verával folytatott tegnap esti beszélgetésemet muszáj rögzítenem. Mindig is nyomasztott kissé a szexuális felvilágosítás témaköre, de "messze van az még" alapon sosem volt nehéz elhessentenem ezt az érzést. Azért is kár ezen görcsölni, mert ez úgysem úgy megy, hogy egyszer, 13 éves korában odaültetem magam mellé, hogy gyere, kislányom, most úgy szeretnék veled beszélgetni, mint nő a nővel. Hanem ha mindig válaszolok a konkrét kérdéseire, akkor szépen gyűlik a tényanyag a fejében, majd aztán egyszer összeáll a teljes kép. Nincs nagybeszélgetés, csak kicsik. Mint a tegnapi.

Amit már eddig is tudott: babamagok vannak a nők hasában, és hogy a gyerek az anya puncikáján jön ki.
Fals információi is voltak: akkor lehet gyerekük az embereknek, ha összeházasodtak. Isten dönti el, hogy lesz vagy nem és hogy mikor. (Ez utóbbi hit kérdése, de annyiban fals, hogy ez alapján Vera az ember szándékait és szerepét nullának feltételezte.) Mondjuk, nemrég igencsak megdöbbent azon, hogy ő már a hasamban volt, mikor a papával összeházasodtunk, és egy hónappal a házasságkötés után már meg is született.

Tegnap délután sétálni vittem a lányokat, Bandi itthon maradt, mert begyulladt a szeme. Kérdeztük, hogy mit csináltak itthon a papával, amíg mi sétáltunk. Beszélgettek. Arról, hogy Bandi lány, csak neki hosszú puncikája van. (Ez Bandi álláspontja volt.)

- Bandi, te fiú vagy, mert kukacod van. ... Anya, ami a kukac alatt van, az a húgyhólyag?
- Nem. Abban babamagok vannak.
- De a férfinak is lehet gyereke? Hogy szüli meg?
- Sehogy, mert nem lehet neki. Csak a nőknek.
- De akkor minek neki a babamag?
- Mert neki csak fél babamagjai vannak, mint ahogy a nőknek is. A fél babamagokból nem lesz baba.
- De akkor hogy lesz?
- Ha a két fél babamag találkozik, akkor lesz baba.
- De hogy? A wc-be beleesnek és ott találkoznak? Vagy hogy?
- Nem. A papa fél babamagja átmegy találkozni az anya fél babamagjával.
- De hogy megy át?
- A papa és az anya megöleli egymást, és akkor átmegy.
- De hogy? Kilyukad az anya hasa, és úgy megy be?
- Nem. Azt már tudod régóta, hogy hogy születik meg a gyerek, ugye?
- Igen, az anya hasában nő és egyszer megszületik.
- Hol jön ki?
- A puncikáján.
- Na, akkor mit gondolsz, hol megy be a papa fél babamagja?
- A puncikán??? A kukacból???!!! (Elborzad.)
- Igen. Amikor az anya és a papa megölelik egymást.
- De hogy megy át, amikor az anyának ott lóg a hálóinge? (Vajon honnan veszi, hogy általában az éj leple alatt történik, nem tudom.)
- Az anya leveszi a hálóingét.
- De, az nem illik, hogy a kukac meg a puncika egymás mellett ott vannak csupaszon.
- Van olyan pedig. Amikor az anya és a papa szeretik egymást és szeretnék, hogy legyen gyerekük.
- De akkor ki kell nyitni a puncikát? És nyitva kell hagyni?
- Igen.
- De te is nyitva hagytad? (Látom, hogy csalódott bennem.)
- Igen.
- Mert szerettél volna engem?
- Igen.
- De ha nem hagyják nyitva, akkor nem lesz kisbaba?
- Nem. (Megnyugszik.)
- Én is kérek egy joghurtot, van még?

Nem is tudom, hogy a Télapóban meg a karácsonyi angyalkákban hisz-e még, vagy csak nem akarja elrontani a játékunkat.

Ízlések és pénztárcák

Amikor Vera azzal rontott ki a wc-ből az aktuális Éva Magazinnal a kezében, hogy Anyaaa, találtam egy gyönyörű ruhát!, megállapítottam, hogy van ízlése a lányomnak.

kb. 1 650 000 Ft

Aztán amikor a húgom rákeresett, hogy ugyan mennyibe is kerülhet az általam kiszemelt csoda, kiderült, hogy az én ízlésem nagyságrendekkel jobb.

kb. 6 000 000 Ft

Úgyhogy még van egy kis időm az Anya a legokosabb, anya mindent a legjobban tud a világon című szerepben tetszelegni.

Hogy mik vannak (1. rész)

Hát, mostanában eltolódtak a hangsúlyok, a blogtól például meglehetősen távolra. Ezt sajnálom, mert szeretem írni. De most egyszerűen nem tudok időt szakítani rá, mert fontosabb, hogy megyek Lisszabonba (és arra nekem szokás szerint jól fel kell készülnöm), hogy voltam bulikban (amiket aztán ki kell aludni), hogy adóbevallást csináltam, hogy angolozom, hogy végre-valahára beruháztunk egy tükörreflexes fényképezőgépre, amit nem csak auto módban szeretnék használni...

Viszont tudom, hogy vannak, akik szívesen olvassák a blogot, és látom, hogy mindennap jönnek itt a semmire, ez bánt. Úgyhogy gondoltam, írok gyorsan egy kis összefoglalót az aktualitásokról.

VERA nagyon aranyos, a hisztis erőszakos fúriából szinte egyik napról a másikra okos, értelmes, megértő, empatikus nagylány lett. Egy csomó mindenben segít, gyakran kérés nélkül, pl. megágyaz, tereget, sárga meggylét (almalé vízzel) kever Bandinak, játszik Magdával formabedobósat, mesél Bandinak. Ráadásul az az igen szimpatikus tulajdonsága is megvan, hogy jótéteményeivel nem kérkedik, valamelyik este pl. úgy ágyazott meg a papának a földön (az ágy a Magdáé), hogy nem szólt róla, majd mikor a papa megköszönte neki, akkor még le is tagadta az egészet, és azt állította, hogy Bandit illeti a köszönet, ő csinálta meg :D
Ír, olvas, számol. Megoldja - méghozzá fejben - az olyan szöveges feladatot, hogy ha a házunk az én születésem előtt 4 évvel épült, és én 37 éves vagyok, akkor a ház hány éves. Vagy ha a a papa naponta 10 tojást eszik (elméleti példa), egy hét alatt hány tojást kell vennie anyának. Így most már azt is feldolgoztam magamban, hogy beírattam az iskolába, és szeptembertől 1. a osztályos tanuló lesz. Mondjuk, a kudarctűrő képessége még mindig az aggasztó tartományban mozog, de az óvó néni szerint ez egy érési folyamat, és majd jobb lesz. Megpróbálok nem félni attól, hogy mi van, ha mégsem...

Persze, amikor már ennyi gyereke van az embernek, és nem tud mindenkire állandóan figyelni, akkor közülük mindig a legelesettebbel foglalkozik a legtöbbet. Aztán amikor őt felkarolta, nagy erőkkel állva tartja és vonszolja előre azt várva, hogy az élet szépségét meglátván mindjárt lendületbe jön és megy ő majd magától is, akkor egyszer csak ott fekszik előttük keresztben a másik (akivel pedig semmi gond nincs, egy önálló, okos és értelmes angyalka), hogy keresztül bukjanak rajta mindahányan. Mert kiderül, hogy az önálló, okos, empatikus angyalkák kezét is meg kell fogni időnként.
Így történt, hogy az elmúlt hetekben az újdonsült cukormókus Vera elkezdett mindennap hisztirohamokkal sokkolni minket, amelyeknek az volt az érdekességük, hogy nem velünk balhézott össze, hanem saját magával, de a végén mégis mi voltunk a szemetek, a hülyék, akiktől világgá kell menni. Pl. amikor nem tudta eldönteni, hogy éhesebb vagy álmosabb, és bár a mi hozzáállásunkkal szemben nem lehetett kifogása (Ha álmos vagy, aludj. - De éhes vagyok. - Rendben, akkor egyél. - De álmos vagyok. - Jó, akkor egyél, és aludj utána. - De álmos vagyok. - Akkor aludj, nem kötelező enni. - De éhes vagyok. - Azt csinálsz, amit szeretnél. Nem kötelező sem enni, sem aludni, de lehet bármelyiket.), végül mégis az derült ki, hogy belőlünk van elege. Mondjuk, amikor röhögve utánoztam azt, hogy hogy fújja az orrát bőgés közben, az nem volt szép, tudom.
Vagy ott volt az anyák napja. A megható verses-éneklős-ajándékozós köszöntés egy pillanat alatt átcsapott őrjöngő vádaskodásba, hogy mi nem foglalkozunk vele, sosem játszunk vele, elege van a testvéreiből, és ha még egyet merek szülni, akkor ő hülyét kap. Van benne igazság, tényleg nem játszunk vele külön, mert nem lehet. Viszont rengeteg közös programunk van, rendszerint az egész hétvége egy nagy, közös, családi happening. Biciklizés, játszótér, balatonszemesi majális, ilyesmi. Mert akkor járunk a legjobban, ha elmegyünk itthonról: odafelé Magda kialussza magát a kocsiban, aztán ott vagyunk, játszunk, eszünk-iszunk, hazafelé Magda megint kialussza magát a kocsiban, és itt az este. Verának ez mostanában nem tetszik, ő társasjátékozni akar, festeni meg legózni, csupa olyan otthon végezhető tevékenységet folytatni, amit nem lehet a másik két gyerek mellett. A társast Bandi még mindig szabotálja, Magda meg mindent tönkretesz, lesöpör, elvesz, összenyálaz. Egyéni játékra nincs mód, a közöset meg utálja Vera, mert neki kell leereszkednie a többi kis hülye szintjére. Megértem, és nagyon sajnálom.

Erős a szándék, hogy feledtessem

Verával a második tagmondatot

Mivel viszont az őrületből újabban már kijutott minden napra, amit valamennyire jogosnak értékelünk, elhatároztuk, hogy megpróbálunk többet törődni Verával. Mindjárt a következő hétvégén Lülü nénikéje (jobban szereti, mint bárkit) elvitte moziba, nála alhatott egyet, macskázhatott a Lülü igazi macskájával, mérhetetlenül boldog volt. Erre másnap hazatérve olyan balhét csapott (Hiányzik Luna macska), hogy magunkból kikelve ordítottuk vele végül, hogy ha nem fejezi ezt be rögtön, többé nem lesz ilyen hétvégéje, mert nem hiányzik nekünk, hogy utána ezt hallgassuk. Lecsillapodott, aztán már csak csendben mondogatta, hogy hiányzik neki Luna, végül másnap kirajzolta magából az óvodában a traumát:

Emlékezetből rajzolta

Szóval valahogy megpróbálunk időt szentelni az ő szellemi szintjének megfelelő itthoni foglalatosságokra is, aztán egyszer csak biztos megbékél. De ez nagyon nehéz, mert túl sok szervezést igényel: míg az egyikünk Verával játszik, a másikunk vigye el Bandit itthonról valahová, Magda pedig aludjon a másik szobában elég hosszan, de vigyázzunk, hogy közben Bandiból se csináljunk a kialvatlanságtól tomboló állatot estére.

Vége az első résznek. A legközelebbi poszt azokról fog szólni, akik miatt nem törődtünk eleget az elmúlt időszakban Verával...