Amikor nagyon eszköztelennek érzem magam egy jelenséggel szemben, akkor előveszem a zsarolás szerződés nevű lehetőséget. Egyszerűen tényleg nincs más megoldás. Kérve kérni, lelkére beszélni nem sok értelme van, csak körberöhög. Jaj, de szörnyű a gyermeki természet... És mivel nyíltan fenyegetni nem akarom, mert az olyan erőszakos, megpróbálom úgy tálalni a követelésemet, mint hogyha a megegyezés közös érdekünk lenne.
Magdába nem sok finomság szorult, ezt már azon láttam, ahogyan fél-egyéves korában beült az ölembe. Nem kertelt, csak odamászott, félrelökte a kezemet és erőteljesen befúrta magát a legkirályibb trónba. Akkor ezt még vagánynak gondoltam, de akkoriban még Bandiról sem sejtettük, miféle diagnózist kapunk róla pár év múlva, nemhogy Magdáról. Magda egy borzasztóan szerethető gyerek, miközben borzasztóan nehéz szeretni. Ha valaki képes a bárdolatlan stílusa és viselkedése mögé látni, akkor tudja, hogy nagyon nagy szíve van. Már ha a nagy empátia nem sérti az érdekeit. De nem, tényleg, akit szeret, azt a végletekig szereti, nem váltogatja a barátait, mindig csak egy van neki, de az véresen komoly. De közben van ez az autizmusa is a sok maszkolással, alkalmazkodással, önmonitorozással, ami felőrli, kimeríti, így aztán a hozzá közel állókat tiszteli meg azzal, hogy elengedi magát előttük. A családját, mondjuk. Így lesz például egy kimerítő nap végén a saját anyja szarházi rohadék vagy mocskos féreg. A nyomaték kedvéért kivágja behajlított karját, majd jelentőségteljes arccal kiemeli ökléből a középső ujját. Anyja megérteni megértheti a fenti okok miatt, de el kell ezt tűrnie? Hiszen a szülő szeretné olyanná nevelni, hogy a társadalomba valamelyest képes legyen majd beilleszkedni ez a frusztrált görcs. Olyan nagy dilemma ez. Az otthon az a hely, ahol sok mindent megengedhetünk magunknak, akár ezt is. Az anya röhöghetne is ezen talán. De hát nincs az a nagy szerelem, barátság, szerzett rokon, ami/aki ezt túléli, nem? Állandóan megy ez a hülye egyensúlyozás aközött, hogy feltétel nélkül szeressem őt és értsem meg az autizmusát, illetve aközött, hogy neveljek belőle a társadalomba beilleszkedni képes embert. Na, mindegy, az anyaságot még egy teljesen hétköznapi, normál esetben is csak elrontani lehet, hát még egy nehezített pályán. Majd segít a pszichológus, én meg billegek itt, most épp arrafelé, hogy terelgessem valamilyen, mások számára elfogadható viselkedés irányába. Megelégeltem hát a szarházi rohadékozást meg a mocskos féregezést és aláírattam vele egy szerződést arra vonatkozóan, hogy ha ilyen jelzőkkel illeti az anyját, az valamiféle jutalommegvonással jár.
A szerződésbe foglalt másik probléma a lopkodás, de egyelőre próbálok ebből nem csinálni nagyobb ügyet, mintha csak valami gyerekes csínytevés lenne, bár az ügylet részéről való kendőzése aggodalomra ad okot, még várok. A szerződéstől várom itt is a csodát, amelynek értelmében teljes zsebpénzelkobzás sújtja a bűnelkövetőt.
