Délután háromnegyed 4-kor, az óvoda felé autózva azon gondolkodtam, bemehetnék a boltba csak egy gyerekkel, de inkább sietünk a nagyokért, szegények, ne várjanak annyit rám, így is fáj nekik, hogy Magdával egész nap itthon vagyok. Szóval elhaladtam a bolt mellett. Majd visszafelé bejövünk négyen. - gondoltam magabiztosan, az egész napos távollét alatt megszépült jellemű gyerekeim ragyogó mosolyával a lelki szemeim előtt.
Nagyon ügyesek voltak, szépen felöltöztek, nem is kellett annyit noszogatni őket, mint általában, és Magda sem szedte szét teljesen az óvodát, mint általában (virágföld, fésűk, fogkefék, szappanok, fűtéscsövek polifoam szigetelése, mások szekrényei, seprű, lapát, szemetes - ezek a menetrend szerinti járat állomásai). Mindannyian jókedvűen távoztunk az óvodából, ezért a boltba való betérés előtt csak mintegy költői kérdésként odavetettem, választ nem várva, hogy ugye, rendesen viselkednek majd itt is. Tudják, hogy ez alatt a következőket értem: nem követelőznek, nem fogdosnak meg árukat, tolják a kosarat előttem, nem tűnnek el, illetve nem nyomkodnak meg gombokat - ellenkező esetben a legközelebbi vásárlásnál mindössze annyi lesz a feladatuk, hogy kint várakoznak a kocsiban. Angyalhangon biztosítottak róla, hogy minden rendben lesz.
A vásárlás a következőképp zajlott:
Magda kicsavarodott a kezemből, hogy földet érve mindjárt megkóstolja a kelkáposztákat. Belehelyezett egy sárgarépát a kosárba. Visszatettem a répát a helyére, Magda satukezéből meg kigyomláltam a káposztaleveleket, amit ő hangos óbégatással torolt meg. A nagyokat szólongattam, mert eltűntek a szemem elől. Magdával a húsos pultnál várakoztunk, amikor újra őrjöngeni kezdett, hogy tegyem le. Letettem, eltűnt. Kikértem a sonkát, majd Magda keresésére indultam. Nem volt nehéz dolgom, elárulta magát ugyanis: az édességes soron önelégült ujjongás kíséretében hajigálta maga mögé a 3bit csokikat. Rendet raktam, Magdát visszavittem a húsos pulthoz. Még nem volt leszeletelve a sonka. Közben Vera kiabálni kezdett, hogy Bandi nyomkodja a gombokat! Magdát letettem, berohantam Bandiért a pult mögé, ahol a hűtőszekrényt próbálta épp átállítani a megfelelő hőfokra: Ugye, ha nagyja ájjítom, akkoj egyszej csak fejjobban? Mikoj fog fejjobbanni? Bandit kirángattam, fenyegetőzésbe kezdtem. Magdától elkoboztam az időközben általa eltulajdonított majorannás májast, aztán végre átvettem a sonkát a pultból. Vera megjelent egy csomag kutyás matricával. Anya, nézd, kutyák. - Látom. - Vegyük meg. Megkértem, hogy tegye vissza oda, ahol találta. Bőgni kezdett. Én izzadni. Gyorsan bezacskóztam egy fél kilós kenyeret és előkerítettem Bandit a gyümölcslék soráról, ahol az ártáblák átrendezésével foglalatoskodott. Magdával a hónom alatt indultam fizetni. Már nem lehetett bírni vele, egy pillanatra sem tudtam megtartani az ölemben, le kellett tennem, ha nem akartam fejre ejteni. Mialatt fizettem, meg is kezdte az intim betétek polcának átdizájnolását. Vera ekkor már fenyegetőzött, hogy ha nem veszem meg a kutyás matricákat, akkor megöl, Bandi pedig bemászott az épp nem üzemelő másik pénztárba gombokat nyomkodni. A pénzt átadtam a pénztárosnak, és elrohantam kirángatni Bandit a pénztárból. Visszafelé helyükre raktam az intim betéteket. Vera még mindig ordított, hogy soha az életben nem fog már szeretni sem engem, sem a papát, Magda pedig eltűnt. Vera elindult megkeresni, de aztán csak egy zacskó csipszet lobogtatva jött elő, hogy azt Magda levette valahonnan. Akkor vidd vissza, a helyére, bezzeg! Magda még mindig nem volt meg. Bandi közben kiment a boltból, én utána siettem az út szélére, hogy visszahozzam az ajtón belülre, közben ekkor már igyekeztem nyilvánvalóvá tenni a boltosok számára, hogy bár - látszólag - az eszemet nem veszítettem el teljesen a kialakult helyzettől, attól még helytelenítem a gyerekeim viselkedését. Vera közben visszatette a csipszet a helyére, én meg észrevettem Magdát, amint a földön ülve egy fél kilós kenyeret fogyaszt jóízűen. Ekkor hangosan felröhögtem, Magdát elhoztam a pénztárhoz a kenyérrel együtt, és kifizettem azt is, szerencsére volt annyira empatikus a vásárlóközönség, hogy ezt soron kívül megtehettem. (Ami az arcukra volt írva, annak már nem sok köze volt az empátiához.) Vera természetesen még mindig ordított, hogy világgá megy, amiért szemét és gonosz vagyok, én meg kivettem a kezéből a matricacsomagot és feltettem valahová. Jellemző, hogy aztán azért kiabált, hogy akkor már legalább a helyére tegyük vissza, bevallom, ez az elvarratlan szál még mindig nem hagy nyugodni engem sem, mert nem jellemző rám a slendriánság ilyen foka, de a precizitás esetleges következményeit (vö. három gyerek hat keze nyomán keletkező újabb káresemények) mérlegelve mégis jobbnak láttam ott hagyni a matricákat a ropik szomszédságában. Aztán a boltosok és a többi vásárló nagy örömére végre elhúztuk a csíkot.
Nem tudom, feltűnt-e valakinek, hogy mindössze 15 dkg sonkát és
Ez a videó a kocsiba való beszállást követően készült az átoktrióról. Ekkor már lecsengőben volt a hiszti, mert a csúcspontot én inkább az autón kívül, a friss levegőn vészeltem át, nehogy elpattanjon valami az én agyamban is.
