Bandi szerint tandembicikli. Vera szerint nem az.

Nem szokásom olyan posztokat kirakni, amelyek nincsenek megírva, a mostanira pl. konkrétan ott van a fényképalbum. De ezt most mégis muszáj, mert ezen a képen mindig nevetnem kell. Rájöttem, miért. Mert egy kicsit olyan, mint a közösségi oldalakon megosztott, aha-élményt kiváltó képek, amelyeken olyan jót röhögünk kívülállóként. Ezért ez a kép mindig arra fog emlékeztetni, hogy egyszer, a távoli jövőben, amikor már nem lesz az aktuális életem része a gyerekeim folyamatos őrjöngése, csak nevetünk majd a régi szép időkön, amikor naponta többször úgy éreztem, hogy a sírba tesznek.

Az el nem küldött húsvéti képeslapok

A karácsonyi képeslapprojekt nagy sikerén fellelkesülve, na meg ha már úgyis itthon ültünk a betegségek miatt, felvetettem Verának, hogy a húsvéti képeslapokat is megrajzolhatná, ha van kedve. Elsőre neki is tetszett az ötlet. Megbeszéltük, hogy mik azok a húsvéti motívumok, aztán nekiállt rajzolni. Mire feleszméltem, már elkészült 10 képpel, nagyjából 5 perc alatt. Rosszat sejtve átlapoztam a sorozatot. Jáj. Egy-két üdítő kivételtől eltekintve a képeslapok többségéről valami fura élőlény meredt rám, amiről csak azért tudtam, hogy nyúl, mert tudtam, hogy húsvéti lapokat rajzol. Utólag már azt is tudom, hogy ezen a ponton kellett volna kihátrálni ( = megdicsérni, megköszönni a munkáját, betenni a képeslapokat a fiókba, és bízni abban, hogy húsvétig elfelejti az egészet).

Akkor viszont először is kedves hangon megérdeklődtem, hogyhogy ilyen gyorsan elkészült ezekkel.
Hát, ő ügyes, ilyen gyorsan rajzol.
(Nem érted, kislányom.) Elsoroltam újra a motívumokat, említést téve olyan hangulatkeltő elemekről, mint zöld fű, napocska, tavaszi virágok.
De ő csak nyulat akar rajzolni, meg tojást.
Ja, jó, rajzolj akkor csak nyulat és csak tojást, de legyen már kicsit kidolgozottabb (ne pedig egy odaokádott paca, mert így nem fogom elküldeni). Fű, nap, virág, barka. Na.
De hát neki úgy elfárad a keze, olyan sokáig tart megrajzolni és kiszínezni egy szép hímes tojást.
(Eszednél vagy?) Kérdeztem, jól értem-e, hogy idén ronda képeslapokat szándékszik küldeni. (De bunkó vagyok.) Mert ha már húsvéti üdvözletet küldünk valakinek, akkor azt szeretettel tesszük és nagy műgonddal készítjük el, nem csak összecsapjuk. Ha nincs kedve az egészhez, inkább hagyjuk.
Úgy tűnt, megértette, miről beszélek: Lülü nénikéjének rajzolt egy szép nyulat egy mezőn, tojásokkal, Lujziéknak meg egy bárányt és egy nyulat.
Örültem, arcomon elismerő mosollyal bólogatva igyekeztem is ezt tudtára hozni, hogy lendületet adjak a folytatáshoz.
Ám aztán kijelentette, hogy Lülüt és Lujziékat szereti, és csak nekik akar csak szépet küldeni. De hogy megnyugodjak, hisz engem is szeret valamennyire, sorra vette a lapokat és kelletlenül mindre rajzolt egy-két fűszálat a kedvemért.
Én ekkor kicsit felpaprikázódtam, egyrészt végképp veszni láttam ezt a posztot, mivel ezzel a díszes sorozattal ugyan nem nagyon fogok tudni villogni, másrészt az meg milyen ciki már, hogy a képeslapra hivatkozva addigra már elkértem az egyik ovistársa címét, aztán nem küldünk majd semmit. Majd hirtelen eluralkodott rajtam a frusztrált düh, idegesen összeszedtem a képeslapokat, ő meg sírni kezdett, hogy ő úgy elfáradt. Egy darabig kántáltam, hogy nem kell egyszerre megrajzolni az összeset, elég naponta kettő is, még így is elkészül majd velük, és arra biztattam, hogy rajzoljon még olyanokat, mint a Lülüé, majd holnap vagy ha kedve lesz. Közben meg egyre jobban bántam az egészet, mert milyen szar vagyok már, komolyan gondolom, hogy kényszerítem itt ezt a gyereket a kedvvel való alkotásra? És egyáltalán miért is rajzoltatok vele irányítottan, amikor ennek még nem illik kitenni egy ilyen korú gyereket. És mi ez a művészi igény részemről, hát nem mindegy, hogy milyen? Eleve cuki, hogy általa rajzolt lapot küldünk, aki kapja, biztos örülni fog. És én tényleg örömmel el is küldözgettem volna ezeket is, ha tudnám, hogy jelenleg ezt tudja, és a maximumot nyújtotta. Csakhogy én tudom, hogy ha akar, ezeknél sokkal jobbakat és szellemesebbeket szokott rajzolni. De leginkább abból nem akartam engedni, hogy értse meg, csak szeretettel üdvözlünk bárkit Húsvét alkalmából, mert másképp minek az egész. Persze ez nem mentség, nagyon bánom, hogy egyáltalán kitaláltam ezt a hülyeséget. A lényeg, hogy nagy bőgés lett a vége, és oda lyukadt ki ez a szegény gyerek, hogy ő nem is tud szépen rajzolni, színezni meg pláne nem, meg is mondták a rózsaszín lányok az oviban, hogy ő nem színez, csak firkál.

Holott az óvónénije szerint a vizuális ábrázolás terén a csoportban ő fejlődött legtöbbet ebben az évben. Ez a lényeg, én tudom, de ő nem. Nem győzöm eleget dicsérni a kitartását, az erőfeszítését, a fejlődését és az akaraterejét (ha van). Kerülöm, hogy a végeredményt és a képességeit díjazzam, nem mondom neki, hogy okos vagy ügyes, nehogy aztán összeomoljon és arra a következtetésre jusson, hogy na ugye, hogy nem is okos vagy ügyes, ha valami nem sikerül. Elméletben mindent tudok erről a témáról, szerintem elég jól alkalmazom gyakorlatban is, mégsem sikerül semmit előrelépni. H. néni az oviban csak miatta szervezi úgy a székfoglaló típusú játékokat a tornaórán, hogy egyszerre többen essenek ki. És szerintem ebben a félévben már azért nem jár Buborék tornára, mert kedvét szegték az ilyen versenyek (nekem nem vallotta be konkrétan, csak összeraktam az elszólásaiból). Itthon, ha valami nem sikerül neki - pl. megfelelő csigalépcsőt építeni Duplóból, papírcsónakot hajtogatni, a K betűt lerajzolni, papírból hintát készíteni a plüsskutyájának, hogy csak az elmúlt pár nap rémálomprojektjeit említsem -, fél-egyórás őrjöngésekkel vezeti le a feszültséget.
Úgyhogy okosság ide, ügyesség oda, szerintem a nagycsoportot kétszer fogja járni. Ami amúgy nem baj, hadd legyen gyerek minél tovább.

Minek is, bármit is, e kis időre

Mindenkinek csak ajánlani tudom azt a gyermekorvosok által is javasolt, nagy hatékonyságú immunerősítő módszert, amely szerint a 3 hete beteg gyerekeket inkább tartsuk itthon további egy hónapig, hogy garantáltan kigyógyuljanak minden nyavalyából, és megerősödve, kicsattanó egészségben tölthessenek el három napot a közösségben, mielőtt újra lerobbannának.