Családtagjaim által régóta várt és szorgalmazott fordulópont

Amikor vasárnap este Bandi újra annyira köhögni kezdett, hogy nem volt mese, magam mögött kellett hagynom a délután óta mantrázott pozitív gondolatokat (jaj, de kiszáradt a torka, meg kellene itatni / ejnye, hogy félrenyelt valamit / szegénykém, a torkára ment egy porszem / milyen nagyon igényli a figyelmet ez a gyerek / á, csak eszébe jutott, hogy holnap óvoda / csak egyetlen kis köhögőrohamocska ez, nem lesz folytatása / na, na, ... na, most mindjárt elkezd felszakadni / holnapra kialussza és nem lesz kutya baja sem), és a valahafehér fotelbe leroskadva az jutott eszembe, hogy el akarok szívni egy cigit* az erkélyen, akkor eldöntöttem, hogy itt a vége: 5,5 évet bírtam bébiszitter nélkül. Szó nincs róla, hogy hős mártírként, összeszorított foggal tettem volna a dolgom nap mint nap ennyi éven át. Egyszerűen nem volt szükségem külső segítségre. Bandi - Magda születéséhez köthető - megborulásának hatására most viszont teljesen elegem lett a zombi üzemmódból, meg abból, hogy már egy normális boltba sem jutok el tejért-kenyérért. A fodrászról nem is beszélve. Meg a karácsonyi ajándékokról, amelyeket szerintem becsomagolni sem lesz alkalmam, nemhogy megvenni. Tornázni is el szeretnék járni újra. Meg szívesen elolvasnám az ÉVA Magazint is havonta egyszer egy-két kávé mellett. Nem folytatom.

Szóval Bandi eddigi ovis karrierje:
- 5 munkanap szeptemberben (beszoktatás, azaz számomra nem szabadság), ezt követően 2 hónapot itthon töltött, hogy megoldjuk a szarügyét
- 8 munkanap november közepén (első fele újra beszoktatás), majd két hetet köhögéssel töltött itthon
- 2 munkanap december elején (ebből az egyik nap Vera ült a nyakamon teljes testét elborító csalánkiütéssel)

Két nap óvoda után most asztmatikus hörghurutja van, a szokásos. Bandi még a legborzasztóbb rémtörténeteken (vö. egy hét ovi, két hét betegség) is túltesz. Jó, értem, hogy minden lelki alapon történik nála, és szegény gyerek, de. Az egész tavaszt a lakásba bezárva töltöttem vele, ezután nyáron egy kisebb fajta gyereknyájat terelgettem, ősszel pedig még mindig zokszó nélkül vettem részt a minden egyéb szempontot háttérbe szorító kéthónapos projektben, melynek keretében Bandit kigyógyítottam a szarakodásból. Az óvoda újrakezdése után épp csak megízlelt szabadság és Bandi ezt követő azonnali lebetegedése azonban felébresztette a bennem szunnyadó forradalmárt.
De még ha az én szükségleteimet félre is teszem, akkor is ott van még a majd' 1 éves Magda, aki pl. életében eddig mindössze kétszer volt Ringatón, ahol úgy viselkedik, mint egy tank: mindenen és mindenkin keresztülmászik, aztán a hangszer elkobzása céljából fejjel ráront a foglalkozásvezetőre. Mindegy, valahogyan, valamikor, valahonnan csak tanul majd jó modort. Ennél nagyobb gondot jelent viszont, hogy Bandi állandó - testi vagy lelki - betegségei miatt Magdával olyan keveset járok levegőre, hogy már attól tartottam, agyának alacsony oxigénellátottsága folytán nem sikerült 11 hónapos korára sem megtanulni, hogy hol a lámpa. Szerencsére erre mostanában lépten-nyomon rácáfol, mert miután az elmúlt hónapokban látványosan túlteljesítette a nagymozgás penzumot, azt a vonalat most már jegeli, és két hete robbanásszerű intellektuális fejlődést mutat. Kiderült, hogy mindent tud, mindent ért. Tapsol, pápát int, puszit ad (karikára nyitott nyálas száját az arcomra nyomja eöe hang kíséretében), megmutatja az okos kis fejét, tudja, mit mond a hal, hogy hol a kacsa, a gitár, a fürdőszoba, a kaka (nézeget lefelé), megérti a hol a zoknid? és a cipőd? kérdést, és ha nem a lábán van, elkezdi keresni a közelében, tudja (csak nem érdekli), miket nem szabad csinálni, az orrszívó elől menekül... Szóval nem kell félteni, az ő agya is szivacsból van, legfeljebb eddig nem tudott látványosan kiteljesedni a nagy prés alatt, de most, hogy elengedtük, intenzíven szív magába mindent. Na mindegy, a levegőzés hiánya ettől függetlenül nagy gond. Egyébként pedig őt sem kell félteni attól, hogy nem követel magának időt és figyelmet tőlem, minden lemaradását behozza az esti órákban, illetve az éjszakai szoptatások alkalmával.

Szóval nem teszem félre a szükségleteimet. Most lázas bébiszitterkeresésben vagyok, és nem is gondoltam, hogy ez ilyen nehéz. Most már ott tartok, hogy az ismerős ismerőse legyen, nem szükséges feltétel.


* Január 4-én lesz 12 éve, hogy nem dohányzom.

Számonkérés

Este, mint az megszokott, Magda nem akart/tudott elaludni. Háromszori nekifutásra sem sikerült lefektetni az ágyába. (Mert azt a közismerten zsákutcás módszert követem, hogy szoptatom, elalszik, óvatosan kilopom a mellemet a szájából, még óvatosabban belesüllyesztem a kiságyba, amire felébred, és kezdjük elölről. Ha pedig végre sikerül a művelet, akkor sem tart túl sokáig az öröm, mivel a kiságy rácsába történő első ütközéskor felébred és reklamál, amiért nem rajtam lóg. De mit csináljak, erre indultam, túl sokat haladtam már ahhoz, hogy csak úgy kihátráljak, csak elmegyek már az utca végéig, hátha találok valami titkos átjárót.) Szóval Magda nagyon felbosszantott, ahogy a kiságyba megérkezve harmadjára is azonnal négykézlábra pattant és méltatlankodó ordításba kezdett. Ott hagytam, hogy kicsit kifáradjon, megnövelve ezzel a negyedik próbálkozás sikerének esélyét. Egy perc után Vera és Bandi kiabálni kezdtek, hogy szörnyű ez a magdaordítás, nem lehet kibírni, illetve szöjnyű ez a magdaojdítás, nem jehet kibíjni, aztán ki is jöttek a szobából. Látták, hogy nem törekszem kifejezetten a helyzet megoldására (=megnyitottam a Facebookot a telefonomon). Kérdezte Vera, hogy akkor ők most mit csináljanak. Játsszatok. - feleltem, ők pedig elvonultak. Távozóban Bandi mintha méltatlankodott volna a sötét miatt, de azt már elengedtem a fülem mellett. 5 perc után, ami lehet, hogy csak 3 volt, de nekem 15-nek tűnt, visszamentem a gyerekszobába. Mindenki az ágyában feküdt, Magda torkaszakadtából ordított.

Vera: Anya, ugye te most nem vagy vicces kedvedben?

Én: Nem.

Vera: Akkor miért mondtad, hogy játsszunk? Hidd el, nekünk sincs jó kedvünk.

Egyem meg...

Matricás foglalkoztatóval szórakoztattam Bandit és magamat. Felolvastam neki a feladatot:

Bandi: Nem. Az úgy jegyen, hogy ez itt a papa (apára mutat), ez Magda (szőke lányra), ez te vagy (anyára), ez meg Veja (barna lányra).
Én: Jó, legyen így.
Bandinak könny szökik a szemébe: És én hoj vagyok?
Én: Te azért nem szerepelsz a képen, mert Mari mama elvitt az állatkertbe. Úgy jó lesz?
Bandi: I-hi-higen, úgy jó jesz. Maji mama ejvitt az ájjatkejtbe.
És megnyugodott.