22:45
3540 gramm
Cuki. Alszik :) Nekem ez most nem megy...
2013. december 27., péntek
2013. december 18., szerda
Karácsonyi képeslapjaink
Az idei sorozat kreatív tervezésével és kivitelezésével Verát bíztam meg, aki boldogan tett eleget a megtisztelő felkérésnek. Sőt az alkotó munka annyira magával ragadta, hogy a szokásos nagymama-nagynéni-keresztszülő célcsoportot ezúttal kiterjesztette néhány baráti családra (vagy családi barátra) és egy ovistársra is.
Íme, a 2013-as sorozat:
A szövegezést is simán rá lehetett bízni a négyéves gyerekre. Általában azt íratta velem a lapokba, hogy Boldog karácsonyt kíván Vera és Bandi. És boldog új évet is. Hellyel-közzel említést tett a kistestvérről, azaz az ő nevében is nyilatkozott. És még arra is kiterjedt a figyelme, hogy az ovistársnak küldendő üdvözlőlapba ne írjuk bele Bandit, mert ők ketten nem kedvelik egymást.
Íme, a 2013-as sorozat:
A szövegezést is simán rá lehetett bízni a négyéves gyerekre. Általában azt íratta velem a lapokba, hogy Boldog karácsonyt kíván Vera és Bandi. És boldog új évet is. Hellyel-közzel említést tett a kistestvérről, azaz az ő nevében is nyilatkozott. És még arra is kiterjedt a figyelme, hogy az ovistársnak küldendő üdvözlőlapba ne írjuk bele Bandit, mert ők ketten nem kedvelik egymást.
2013. december 16., hétfő
A legtutibb drog
Azt kérdezi a férjem, hogy nem félek-e a szüléstől. Nem.
Csak addig féltem, amíg ki nem derült a 33. héten, hogy a gyerek egyelőre medencevégű fekvésben tengeti napjait. Az annyira fejbekólintott, hogy rögtön visszakoztam, dehogy félek én, csak forduljon meg, én úgy akarok szülni, ahogy eddig. Azért féltem, mert a kitolás, az számomra egy kibírhatatlan negyed óra.
Szóval bepánikoltam, hogy talán azért nem fordul meg a gyerek, mert én félek. Azt hiszem, a homeopátiának az az alapelve, hogy hasonlót a hasonlóval kezeljünk, ugye? Lehet, hogy ezentúl szavazok a "tudománynak" némi bizalmat, mert úgy tűnik, a pánikra jött újabb pánik meghozta a kívánt hatást: a gyerek megfordult. Bár sokszoros hígításos eljárással készült bogyókra nem volt szükségem a művelethez...
Viszont én azóta sem félek. Egyrészt nem foglalkozom vele, végül is ráérek még arra, egészen pontosan addig, ameddig el nem hangzik, hogy eltűnt a méhszáj. Másrészt meg rájöttem, hogy a szülésnél mesésebb drog nincs a világon. A böjtjét letudom előre, és ha azt túléltem, jöhet a jól megérdemelt egyhetes eufória. Amikor bármelyik percben bőgni tudok a gyönyörűségtől, és akarok még sok-sok gyereket. Ez utóbbi észvesztés miatt mondjuk nem olyan nagy tragédia, hogy egy héttel később szinte észrevétlenül, fokozatosan kiürül a szer, és nyomtalanul elmúlik a hatás.
Csak addig féltem, amíg ki nem derült a 33. héten, hogy a gyerek egyelőre medencevégű fekvésben tengeti napjait. Az annyira fejbekólintott, hogy rögtön visszakoztam, dehogy félek én, csak forduljon meg, én úgy akarok szülni, ahogy eddig. Azért féltem, mert a kitolás, az számomra egy kibírhatatlan negyed óra.
Szóval bepánikoltam, hogy talán azért nem fordul meg a gyerek, mert én félek. Azt hiszem, a homeopátiának az az alapelve, hogy hasonlót a hasonlóval kezeljünk, ugye? Lehet, hogy ezentúl szavazok a "tudománynak" némi bizalmat, mert úgy tűnik, a pánikra jött újabb pánik meghozta a kívánt hatást: a gyerek megfordult. Bár sokszoros hígításos eljárással készült bogyókra nem volt szükségem a művelethez...
Viszont én azóta sem félek. Egyrészt nem foglalkozom vele, végül is ráérek még arra, egészen pontosan addig, ameddig el nem hangzik, hogy eltűnt a méhszáj. Másrészt meg rájöttem, hogy a szülésnél mesésebb drog nincs a világon. A böjtjét letudom előre, és ha azt túléltem, jöhet a jól megérdemelt egyhetes eufória. Amikor bármelyik percben bőgni tudok a gyönyörűségtől, és akarok még sok-sok gyereket. Ez utóbbi észvesztés miatt mondjuk nem olyan nagy tragédia, hogy egy héttel később szinte észrevétlenül, fokozatosan kiürül a szer, és nyomtalanul elmúlik a hatás.
2013. december 11., szerda
Hol az a híres birkatürelmem?
Olyan szépen indult a nap. Bandi másfél hét hányás-hasmenés után tegnap óta újra bölcsődében, végre el tudtam intézni pár sürgető dolgot, mára pedig az alábbiak voltak betervezve:
- óvónők karácsonyi ajándékához kellékek beszerzése két helyről (határidő: holnap)
- holnapi ovis karácsonyi vásárra ígért papírtányér, poharak, üdítők megvásárlása
- bölcsődés gondozónők karácsonyi üdvözlőlapjának berakása a szekrényünkbe, hogy a többi szülő is aláírhassa, aki részt vett az általam szervezett ajándékozásban
- alapvető élelmiszerek beszerzése a legközelebbi boltból
- néhány családtagom karácsonyi ajándékához való ötletelés, ideális esetben beszerzés is a ma meglátogatott üzletekben
- kórházi csomagom összerakása (a 38. hetet taposom)
- délután egy kb. másfél napos munkához való hozzákezdés, mert a téli szünet beállta után már esélyem sincs megcsinálni
- később, de még mindig délután az ovis karácsonyi vásárra ígért sütemény elkészítése
Erre. Vera reggel ordítva rohan a vécére, hogy fáj a hasa. Hasmenés. A rohadt életbe, nem megy oviba. Ezt követően Bandi orra alá dörgöli, hogy ő ma nem megy oviba, mire Bandi is jelzi igényét az itthon maradásra. Felöltöztetem, de ő merevre ordítja magát a végére, aztán már fel sem tudom állítani, majd letép magáról mindent. Eközben a férjem angolon, csak 10 körül ér majd haza. Felhívom bőgve a bölcsődét, megbeszéljük, hogy akkor már nincs értelme bevinnem, főleg ilyen állapotban. Bandi 3/4 órán át ordít, közben Vera érvel neki: "Bandi, én sem ordítottam, amikor te beteg voltál, én meg mentem oviba. Most te mégy, én maradok itthon." Majd hozzám fordul, miután feladom a küzdelmet: "Anya, ez szabálytalan, hogy nem viszed ma Bandit bölcsibe."
A férjemnek megírom, hogy ma menjen máshová dolgozni, mert itthon ez nem fog menni. Én meg csak bőgök (miután kiüvöltöttem magamból az indulatot). Tudom, hogy én akartam gyereket, ráadásul ennyit, és azt is tudom, hogy tél van, betegségszezon, és jön a karácsony is, plusz még mindjárt szülök is. De végül is én voltam egykoron traffic manager, valahogy biztosan megoldom ezt is. De most egyelőre hagyom magam lehúzni az örvény által, hogy aztán megindulhassak felfelé.
- óvónők karácsonyi ajándékához kellékek beszerzése két helyről (határidő: holnap)
- holnapi ovis karácsonyi vásárra ígért papírtányér, poharak, üdítők megvásárlása
- bölcsődés gondozónők karácsonyi üdvözlőlapjának berakása a szekrényünkbe, hogy a többi szülő is aláírhassa, aki részt vett az általam szervezett ajándékozásban
- alapvető élelmiszerek beszerzése a legközelebbi boltból
- néhány családtagom karácsonyi ajándékához való ötletelés, ideális esetben beszerzés is a ma meglátogatott üzletekben
- kórházi csomagom összerakása (a 38. hetet taposom)
- délután egy kb. másfél napos munkához való hozzákezdés, mert a téli szünet beállta után már esélyem sincs megcsinálni
- később, de még mindig délután az ovis karácsonyi vásárra ígért sütemény elkészítése
Erre. Vera reggel ordítva rohan a vécére, hogy fáj a hasa. Hasmenés. A rohadt életbe, nem megy oviba. Ezt követően Bandi orra alá dörgöli, hogy ő ma nem megy oviba, mire Bandi is jelzi igényét az itthon maradásra. Felöltöztetem, de ő merevre ordítja magát a végére, aztán már fel sem tudom állítani, majd letép magáról mindent. Eközben a férjem angolon, csak 10 körül ér majd haza. Felhívom bőgve a bölcsődét, megbeszéljük, hogy akkor már nincs értelme bevinnem, főleg ilyen állapotban. Bandi 3/4 órán át ordít, közben Vera érvel neki: "Bandi, én sem ordítottam, amikor te beteg voltál, én meg mentem oviba. Most te mégy, én maradok itthon." Majd hozzám fordul, miután feladom a küzdelmet: "Anya, ez szabálytalan, hogy nem viszed ma Bandit bölcsibe."
A férjemnek megírom, hogy ma menjen máshová dolgozni, mert itthon ez nem fog menni. Én meg csak bőgök (miután kiüvöltöttem magamból az indulatot). Tudom, hogy én akartam gyereket, ráadásul ennyit, és azt is tudom, hogy tél van, betegségszezon, és jön a karácsony is, plusz még mindjárt szülök is. De végül is én voltam egykoron traffic manager, valahogy biztosan megoldom ezt is. De most egyelőre hagyom magam lehúzni az örvény által, hogy aztán megindulhassak felfelé.
2013. december 7., szombat
Olyan nagy már, néha meg még olyan kicsi
Van az a nagyjából évszázadok óta túlhaladott nézet, hogy a gyerekek kis felnőttek. Pedig néha nekem határozottan az az érzésem, hogy Vera esetében mégis egy kis felnőttel van dolgom.
Valamelyik Boribont olvasom Bandinak. Vera egyszer csak közbeszól: "Nem értem, Annipanni miért lakik együtt egy medvével, amikor az megöli."
Ugyanez a szituáció egy Maszat könyvvel. Vera: "Maszatnak nincs anyja meg apja?"
De nem, mégsem. Megnyugodtam, hogy egy ideig tekinthetek még gyerekként rá. Lehet, hogy a Boribont és a Maszatot már kinőtte, a Télapót viszont még korántsem. Tegnap ezt kérdezte: "Miért hozott az ovis Télapó panda ujjbábot a csomagban, hát hogyhogy nem tudta, hogy nekem már van ilyen?"
Valamelyik Boribont olvasom Bandinak. Vera egyszer csak közbeszól: "Nem értem, Annipanni miért lakik együtt egy medvével, amikor az megöli."
Ugyanez a szituáció egy Maszat könyvvel. Vera: "Maszatnak nincs anyja meg apja?"
De nem, mégsem. Megnyugodtam, hogy egy ideig tekinthetek még gyerekként rá. Lehet, hogy a Boribont és a Maszatot már kinőtte, a Télapót viszont még korántsem. Tegnap ezt kérdezte: "Miért hozott az ovis Télapó panda ujjbábot a csomagban, hát hogyhogy nem tudta, hogy nekem már van ilyen?"
2013. december 3., kedd
Tényleg fejen áll
Ma voltam orvosnál, ahol kiderült, hogy M. valóban fejen áll. Annyira megörültem, hogy mindjárt kistafíroztam.
Mert mivel nyáriak az eddigi gyerekeim, nem volt kisméretű meleg sapka. Más egyébre nincs szüksége.
És a 100. poszt is kizárólag az övé lett, szóval most már szava sem lehet.
Mert mivel nyáriak az eddigi gyerekeim, nem volt kisméretű meleg sapka. Más egyébre nincs szüksége.
És a 100. poszt is kizárólag az övé lett, szóval most már szava sem lehet.
2013. november 29., péntek
A lányok, a lányok, a lányok angyalok
Ne üsse meg az embert a guta, amikor megveszi ezt a darabot a gyerekének, csupán egyetlen kép kedvéért? Egyébként nem lehet egy szavam sem, hiszen benne munkált a jóindulat, ugyanis felvételkor elmondta, hogy csak az én kedvemért ölti magára egyáltalán, mert én annyira szeretném. Egészen addig tudott uralkodni magán, amíg le nem értünk a lépcsőházban. Majd azután nyávogni kezdett, hogy szúr (de nem szúr, tényleg, meg sem vettem volna, ezt ő is tanúsíthatja, mert a megvásárlás előtt felpróbálta, és rábólintott), és már tépte is le magáról.
Szerencsére annyi eszem van már, hogy turkálóban vásárolok neki, a fenti darab például 600 Ft-ot nyomott mindössze.
Hátha lány lesz M., mégpedig Bandi-féle habitussal, és akkor nem megy kárba az a sok soha nem hordott szebbnél szebb lányruha. De amúgy fiú lesz, mindig azt álmodom, a múltkor pl. azt, hogy nem-felfedő partit tartottam, amire csináltattam egy csokitortát, a belsejében kék krémmel, és mikor megvágtuk, kiderült, hogy valakiével összekeverték, és rózsaszín volt a krém, és teljesen kiborultam, hogy szegény család és barátok most beleélték magukat egy pillanat alatt, hogy lány, pedig amúgy fiú. Ilyen volt:
Innen van a kép és az inspiráció az álomhoz.
Szerencsére annyi eszem van már, hogy turkálóban vásárolok neki, a fenti darab például 600 Ft-ot nyomott mindössze.
Hátha lány lesz M., mégpedig Bandi-féle habitussal, és akkor nem megy kárba az a sok soha nem hordott szebbnél szebb lányruha. De amúgy fiú lesz, mindig azt álmodom, a múltkor pl. azt, hogy nem-felfedő partit tartottam, amire csináltattam egy csokitortát, a belsejében kék krémmel, és mikor megvágtuk, kiderült, hogy valakiével összekeverték, és rózsaszín volt a krém, és teljesen kiborultam, hogy szegény család és barátok most beleélték magukat egy pillanat alatt, hogy lány, pedig amúgy fiú. Ilyen volt:
Innen van a kép és az inspiráció az álomhoz.
2013. november 27., szerda
Nincs lelkiismeret-furdalásom
Este fektetés. Alvócimbora kiválasztása, Vera figyelmének felhívása arra, hogy a választott kisméretű műanyag tárgy el fog tűnni az ágyban éjjel, Vera részéről ennek tudomásul vétele, mesék, vers, dal, karácsonyi történet a gyerekkoromból, simogatás, puszi, kinek milyen álmot hozzon Álommanó, csend legyen, mert Álommanó nem mer idejönni, jó éjszakát, megint puszi, szép álmokat. Ez mind megvolt.
Éjjel Vera bőg a szobájukban, félkómásan szaladok, megkeresem az apró tárgyat az ágyában, megöleli, tovább alszik.
Hajnali 3/4 6-kor Vera újra bőg, nem találja az apró tárgyat, rohanok, neki az ajtófélfának is egyszer, de megkeresem az apró tárgyat. Visszatérek az ágyamba, Vera kiabál, hogy át akar jönni. Jó.
Átjön, mellém fekszik. A papáját felszólítja a matracra való leköltözésre. A papa a tovább alvás reményében inkább nem ellenkezik. Vera nyögdécsel, szenved, sír, és a "Holnap is ezzel a dobozzal alszom." mondat kántálásával ígéretet próbál kicsikarni belőlem arra vonatkozóan, hogy következő éjjel is alhat ugyanezzel az apró tárggyal. Ráveszem, hogy ezt majd akkor beszéljük meg, ha megvirradt és minimum felültünk az ágyban. Elkezd bőgni amiatt, hogy egész éjjel egy percet sem aludt, mert nem tudott elaludni. És most sem tud elaludni, keljünk fel.
Innentől egész reggel nyávogva/bőgve kommunikál. Másképp nem tud megszólalni. Ilyen hangon megfogalmazott kérései/szívfájdalmai az alábbiak:
- olvassak a Dörmögő Dömötörből
- vegyünk a boltból simogatógépet
- kakaót kér
- miért nem aludhat holnap éjjel is ezzel a dobozkával
- rajzolni szeretne a Firkálós-rajzolósba, ehhez vegyek le a polcról minden kelléket
- kakált, töröljem meg a fenekét
- kér még kakaót
- a bugyi nem jó, mert nem elég lányos, másikat kér
- nem jól áll a nadrág derekában a gumi, igazítsam meg
- nem jó a vajas pirítós reggelire, margarinost kér
- álmos, vajon miért nem aludt egy percet sem
- miért nem hozott neki Álommanó mézeskalácsos álmot, amikor ő azt kért tegnap este, sőt semmit nem is álmodott, ez hogy lehet, Álommanó becsapta
Én nem vagyok ideges, komolyan. Elmondom neki, hogy higgye el, álmodott, mert az agyunk nem tud semmire sem gondolni, mert még akkor is gondol valamire, ugye a semmire. De ő csak bőg, hogy miért nem kapott mézeskalácsos álmot. Mondom neki, én is azt kértem, és lehet, hogy kaptam és meg is ettem, csak nem emlékszem, mert az álmainkra nem sokszor emlékszünk, főleg nem másfél órával az ébredés után, különösképp akkor, ha el sem mondtuk, amikor még esetleg emlékeztünk rá félig felébredve. De ő bőg, hogy miért nem hozott neki Álommanó mézeskalácsos álmot...........
- Mert utál téged. - szólt anya nyersen, majd térdét csapkodva fetrengett a röhögéstől a padlón percekig.
2013. november 21., csütörtök
Nem akarom elkiabálni...
De szerintem M. két napja fejreállt. Nyilván csak azért, hogy szánjak rá egy újabb posztot. Ravasz.
Úgy féltelek
Most vettem észre, hogy még nyáron elkezdtem írni egy posztot a testvérféltékenységről. Gondoltam, jaj de jó, akkor ezt most befejezem. Beleolvasva viszont azt láttam, hogy az ott leírtak szinte teljes mértékben érvényüket vesztették. Ezek után felmerült bennem, hogy minek is írom ezt a blogot, ha valami bajom van, akkor csak várni kell és minden megoldódik. De végül is minek élünk, úgyis meghalunk... Valamint előre szólok, hogy ez nem igazi bejegyzés, csak egy jókora adag féltékenység/testvéri szeretet témakörben elhangzott gyerekszáj-történet.
Szóval nyáron még azt a címet adtam a posztnak, hogy I Hate Everything About You. És arról kezdtem írni, hogy Vera hozzáállása semmit nem változott egy év alatt, maximum a kifejezésmódja vált árnyaltabbá. De még mindig kegyetlenül őszinte. Csemegéztem is az elmúlt év terméséből:
* Bandi, tudod, mi vagy te? Egy nagyképű, önző, gyáva kukac! (Akkoriban mindennap meghallgatta az Oz, a nagy varázslót, abban vágja ezt Dorka az oroszlán fejéhez.)
* Nem szeretem Bandit. Csak ha olyan történik vele, ami nekem rossz lenne, akkor sajnálom.
* Vera mindenféle negatív jelzővel illeti Bandit, amitől (?) ő sírni kezd. A férjem azzal nyugtatja Bandit, hogy Vera csak viccelt.
Vera: Papa, az a vicc, amin az emberek nevetnek. Bandi sír, tehát ez nem volt vicc.
* Zuhanyoztam, az anyafüggő Vera is benn ült a fürdőszobában. Bandi is be akart jönni, mire Vera bevágta az ajtót és nekitámaszkodva kiabált pánikolva: Anyaaa, ha elengedem az ajtót, bejön Bandi, és nekünk végünk van, mint a botnak!
* Bandit legszívesebben kidobnám az ablakon, de nem teszem. Mert megbüntetnének, ti meg haragudnátok.
* Én nem szeretem Bandit, sőt utálom. (Ennek közlését mindennap szükségesnek érezte.)
* A kistestvérnek csak akkor örülök, ha lány. Ha olyan undorító fiú, mint Bandi, akkor utálom.
* Vera: Ha megszületik a kistestvér, akkor Bandit is meg őt is adjuk be az árvaházba.
Papa: De gondolj bele, milyen rossz lenne az neki, amikor mi ott megyünk hárman, nagy boldogan, ő meg ott ülne a fűben és csak integethetne nekünk. Nem sajnálnád?
Vera: Nem. Dobnánk neki almát. Meghámozva, mert nem szereti a héját. Meg állatos kekszet.
Én: Ha valamit kívánsz másnak, akkor mindig képzeld el, hogy az neked milyen lenne.
Vera: Elképzeltem. Az nekem jó lenne.
* Vera jól oldalba vágta Bandit egy fajátékkal. De láttam, hogy véletlen volt, csak lóbálta azt a kutyát, Bandi meg épp arra járt. Bandi nagyon sírt. Megbeszéltük, mi történt, és szegény Bandi...
Én: De véletlen volt, láttam, nem tehet róla Vera.
Vera: Igen, véletlen volt. De legszívesebben szándékosan csináltam volna.
* Bandi megütötte az arcát egy kisautóval, keservesen sírt.
Vera: Nem sajnálom Bandit. Szegény, de nem sajnálom.
* Azt szeretném, hogy Bandi katona legyen, és meghaljon a háborúban. Legyen neki rossz.
* Szeretném, ha Bandi meghalna. Addig öljük meg, amíg ilyen kicsi.
Erre tessék, most meg elkezdett valóban gyengéd érzelmeket táplálni öccse iránt. Nem mondom, hogy bevallottan odavan érte, de néha elhagyja a száját, hogy "Kicsit szeretem Bandit." És ha felmerül a lehetőség, hogy Bandit valami fájdalom éri, nővértigrissé válik és védelmébe veszi a kisebbet. Persze csak addig, amíg Bandi látványosan meg nem próbál hálálkodni neki, mondjuk azzal, hogy hozzá nyomja a fejét vagy szorosan mellé, ugyanabba a fotelbe szeretne ülni, mint ő. Esténként meg beszélgetnek elalvás előtt az ágyban, nagyon cukik. Szerintem ezek tényleg elkezdték szeretni egymást. Gyanús egyébként, mintha a hasam terebélyesedésével együtt nőne köztük a testvéri szeretet, de nekem édes mindegy, mitől ragaszkodnak mostanában ennyire egymáshoz, ha ennyire aranyosak.
Újabb élőnyelvi példák következnek, a közelmúltból:
* Gyümölcsöt ettünk, és arról volt szó, hogy a kukac undorító. Vera odafordul Bandihoz: Ne aggódj, Bandi, nem a te kukacodról van szó.
* Bandi ordít a kiságyban. Vera bemászik hozzá, kezébe veszi az egyik plüssmacskát és bábozni kezd vele: Mit hallok? Sír egy kisfiú? Nyau-nyau! ... Nna, megnyugtattam Bandikát.
* Bementünk Verával ketten a boltba, Túró Rudiért. Beleraktam kettőt a kosárba, egyet neki, egyet magamnak.
Vera: De Bandinak is vegyünk!
* Én: Bandi, szereted Verát?
Bandi: Igen. ... Veja nem szejet engem.
Vera: De, szeretem Bandit! Nem nagyon, csak kicsit szeretem.
* Bandi éjjel felsír, sárga meggylét (almalé) követel. Hozok neki vizet, belekóstol, ordít, hogy ez nem sárga meggylé. Az álmából felvert Vera megszólal a sötétben, a lehető legkedvesebb hangján: Bandika, abban a pohárban van egy cica, ott nyávog, nyau-nyau!
* Vera teljesen kétségbeesett (ezt krokodilkönnyekkel nyomatékosította is) attól az ötlettől, hogy bekenjük Bandi kezét csípős paprikával. (Nem kenjük, csak a férjem mondta, hogy régen így csinálták, ha egy gyerek nem értette meg, hogy a koszos kezét ne tömje könyékig az arcába.)
Vera: Szegény Bandika! Az nagyon rossz lenne neki! Ti nagyon gonoszak vagytok! Vegyétek tudomásul, hogy ilyet nem szabad csinálni!
* Este, miután a fektetést követően kijöttem a szobájukból. Vera sír.
Bandi: Miéjt síjsz, Veja?
Vera: Te is tudod. Mert nem marad itt anya.
Bandi: Megvigasztajjak.
* Szintén este, a szobájukból való távozásom után:
Vera: Bandi, képzeld el, hogy amikor tavaly az angyalkák hoztak nekem egy játék kávéfőzőt, a papa azt hitte, hogy azt ők kapták anyával. Mert olyan, mint egy igazi.
Bandi: Milyen kávéfőzőt?
Vera: Tudod, azt a játékot. Holnap megmutatom.
És Vera első dolga az volt reggel, hogy odavitte Bandinak a kávéfőzőt az ágyba.
* Reggel, amikor Vera felébred, az ágyunkból átjön a kisszobába, ahol Bandival már örülünk egymásnak pár perce. Bandi megsimogatja Vera fejét, majd így szól: Jó jeggejt, Veja! Fejébjedtéj?
* Bandi legfőbb sérelme reggel, mert azért mindent nem tolerál még Vera: Miéjt nem puszijhatom meg Veját?
És játszanak együtt. Húzzák egymást a dömperben, Vera beül Bandi mellé a kocsiba, segít kidekorálni Bandi dobozautóját, ad neki vizet a poharában az oviban (utána azért gondosan kimossa). És ha este leejtette Bandi az alvósmacskáját, Vera lemászik az emeletes ágy tetejéről, hogy visszaadja neki.
Szóval nyáron még azt a címet adtam a posztnak, hogy I Hate Everything About You. És arról kezdtem írni, hogy Vera hozzáállása semmit nem változott egy év alatt, maximum a kifejezésmódja vált árnyaltabbá. De még mindig kegyetlenül őszinte. Csemegéztem is az elmúlt év terméséből:
* Bandi, tudod, mi vagy te? Egy nagyképű, önző, gyáva kukac! (Akkoriban mindennap meghallgatta az Oz, a nagy varázslót, abban vágja ezt Dorka az oroszlán fejéhez.)
* Nem szeretem Bandit. Csak ha olyan történik vele, ami nekem rossz lenne, akkor sajnálom.
* Vera mindenféle negatív jelzővel illeti Bandit, amitől (?) ő sírni kezd. A férjem azzal nyugtatja Bandit, hogy Vera csak viccelt.
Vera: Papa, az a vicc, amin az emberek nevetnek. Bandi sír, tehát ez nem volt vicc.
* Zuhanyoztam, az anyafüggő Vera is benn ült a fürdőszobában. Bandi is be akart jönni, mire Vera bevágta az ajtót és nekitámaszkodva kiabált pánikolva: Anyaaa, ha elengedem az ajtót, bejön Bandi, és nekünk végünk van, mint a botnak!
* Bandit legszívesebben kidobnám az ablakon, de nem teszem. Mert megbüntetnének, ti meg haragudnátok.
* Én nem szeretem Bandit, sőt utálom. (Ennek közlését mindennap szükségesnek érezte.)
* A kistestvérnek csak akkor örülök, ha lány. Ha olyan undorító fiú, mint Bandi, akkor utálom.
* Vera: Ha megszületik a kistestvér, akkor Bandit is meg őt is adjuk be az árvaházba.
Papa: De gondolj bele, milyen rossz lenne az neki, amikor mi ott megyünk hárman, nagy boldogan, ő meg ott ülne a fűben és csak integethetne nekünk. Nem sajnálnád?
Vera: Nem. Dobnánk neki almát. Meghámozva, mert nem szereti a héját. Meg állatos kekszet.
Én: Ha valamit kívánsz másnak, akkor mindig képzeld el, hogy az neked milyen lenne.
Vera: Elképzeltem. Az nekem jó lenne.
* Vera jól oldalba vágta Bandit egy fajátékkal. De láttam, hogy véletlen volt, csak lóbálta azt a kutyát, Bandi meg épp arra járt. Bandi nagyon sírt. Megbeszéltük, mi történt, és szegény Bandi...
Én: De véletlen volt, láttam, nem tehet róla Vera.
Vera: Igen, véletlen volt. De legszívesebben szándékosan csináltam volna.
* Bandi megütötte az arcát egy kisautóval, keservesen sírt.
Vera: Nem sajnálom Bandit. Szegény, de nem sajnálom.
* Azt szeretném, hogy Bandi katona legyen, és meghaljon a háborúban. Legyen neki rossz.
* Szeretném, ha Bandi meghalna. Addig öljük meg, amíg ilyen kicsi.
Erre tessék, most meg elkezdett valóban gyengéd érzelmeket táplálni öccse iránt. Nem mondom, hogy bevallottan odavan érte, de néha elhagyja a száját, hogy "Kicsit szeretem Bandit." És ha felmerül a lehetőség, hogy Bandit valami fájdalom éri, nővértigrissé válik és védelmébe veszi a kisebbet. Persze csak addig, amíg Bandi látványosan meg nem próbál hálálkodni neki, mondjuk azzal, hogy hozzá nyomja a fejét vagy szorosan mellé, ugyanabba a fotelbe szeretne ülni, mint ő. Esténként meg beszélgetnek elalvás előtt az ágyban, nagyon cukik. Szerintem ezek tényleg elkezdték szeretni egymást. Gyanús egyébként, mintha a hasam terebélyesedésével együtt nőne köztük a testvéri szeretet, de nekem édes mindegy, mitől ragaszkodnak mostanában ennyire egymáshoz, ha ennyire aranyosak.
Újabb élőnyelvi példák következnek, a közelmúltból:
* Gyümölcsöt ettünk, és arról volt szó, hogy a kukac undorító. Vera odafordul Bandihoz: Ne aggódj, Bandi, nem a te kukacodról van szó.
* Bandi ordít a kiságyban. Vera bemászik hozzá, kezébe veszi az egyik plüssmacskát és bábozni kezd vele: Mit hallok? Sír egy kisfiú? Nyau-nyau! ... Nna, megnyugtattam Bandikát.
* Bementünk Verával ketten a boltba, Túró Rudiért. Beleraktam kettőt a kosárba, egyet neki, egyet magamnak.
Vera: De Bandinak is vegyünk!
* Én: Bandi, szereted Verát?
Bandi: Igen. ... Veja nem szejet engem.
Vera: De, szeretem Bandit! Nem nagyon, csak kicsit szeretem.
* Bandi éjjel felsír, sárga meggylét (almalé) követel. Hozok neki vizet, belekóstol, ordít, hogy ez nem sárga meggylé. Az álmából felvert Vera megszólal a sötétben, a lehető legkedvesebb hangján: Bandika, abban a pohárban van egy cica, ott nyávog, nyau-nyau!
* Vera teljesen kétségbeesett (ezt krokodilkönnyekkel nyomatékosította is) attól az ötlettől, hogy bekenjük Bandi kezét csípős paprikával. (Nem kenjük, csak a férjem mondta, hogy régen így csinálták, ha egy gyerek nem értette meg, hogy a koszos kezét ne tömje könyékig az arcába.)
Vera: Szegény Bandika! Az nagyon rossz lenne neki! Ti nagyon gonoszak vagytok! Vegyétek tudomásul, hogy ilyet nem szabad csinálni!
* Este, miután a fektetést követően kijöttem a szobájukból. Vera sír.
Bandi: Miéjt síjsz, Veja?
Vera: Te is tudod. Mert nem marad itt anya.
Bandi: Megvigasztajjak.
* Szintén este, a szobájukból való távozásom után:
Vera: Bandi, képzeld el, hogy amikor tavaly az angyalkák hoztak nekem egy játék kávéfőzőt, a papa azt hitte, hogy azt ők kapták anyával. Mert olyan, mint egy igazi.
Bandi: Milyen kávéfőzőt?
Vera: Tudod, azt a játékot. Holnap megmutatom.
És Vera első dolga az volt reggel, hogy odavitte Bandinak a kávéfőzőt az ágyba.
* Reggel, amikor Vera felébred, az ágyunkból átjön a kisszobába, ahol Bandival már örülünk egymásnak pár perce. Bandi megsimogatja Vera fejét, majd így szól: Jó jeggejt, Veja! Fejébjedtéj?
* Bandi legfőbb sérelme reggel, mert azért mindent nem tolerál még Vera: Miéjt nem puszijhatom meg Veját?
És játszanak együtt. Húzzák egymást a dömperben, Vera beül Bandi mellé a kocsiba, segít kidekorálni Bandi dobozautóját, ad neki vizet a poharában az oviban (utána azért gondosan kimossa). És ha este leejtette Bandi az alvósmacskáját, Vera lemászik az emeletes ágy tetejéről, hogy visszaadja neki.
Hát, meglátjuk, hova alakul majd a viszony az új gyerek megjelenése után.
2013. november 16., szombat
Olcsó játék kreatív gyerekeknek
Nagy bajban vagyok, hogy mi legyen Bandi karácsonyi ajándéka, neki ugyanis felesleges bármi. Simán eljátszik egy órán át egy törött lavórral, amelynek repedésébe beilleszti a slusszkulcsot, és azt képzeli, hogy vezet. Se kormány, se műszerfal, sem semmi, apróságokon nem akad fenn.
McDrive-ban
Néha teletankolja a játékporszívóval, de ezt az ötletet is csak én adtam neki, igazából nem volt rá túlzottan szüksége. Most ott tartok, hogy talán ráerőszakolok egy játék közlekedési lámpát, hogy ilyenkor beállíthassam elé, azt hiszem, az nagyon fog neki tetszeni, mert a lámpákért rajong.
Néha viszont mégis legyűri a gyermeki képzelőerőt a realitáshoz való ragaszkodás. Újabban a Montessori torony rúdját, amelyet gumival rögzítettek a talphoz, így minden irányba mozgatható, elkezdte sebességváltónak használni. Tegnap este beültette kedvenc macskáját masinisztának, a lavórkocsijához hasonló mértékben kidolgozott mozdonyba, és közölte, hogy Ijomba vezeti a vonatot, ő fog sebességet vájtani. Engem kért meg, hogy ültessem fel rendesen a hiányos vázizomzattal rendelkező macskát, én megtettem.
Kérésének nem sikerült maradéktalanul eleget tennem, arcát tenyerébe temetve leborult ugyanis az ágyra és ordítani kezdett, hogy
- Ez így nem jó!!!
- Miért?
- Mejt így nem vájt sebességet!!!
- Jaj, ne haragudj, szívem.
- Így már jó?
- Így máj jó.
Az advent adventje
Én: Képzeld, Vera, már csak két hét van adventig.
Vera: Az 14 nap.
Én: Ezt meg honnan tudod?
Vera: Hát két ovihét, az kétszer 5, az ugye 10. És még négy szabadnap, az összesen 14.
Ilyenkor kérdezik, hogy mit fog tanulni ez a gyerek az iskolában? Mert én ezt nem kérdezem, egyrészt mert majd jár matek faktra, másrészt meg mert lesz mit tanulnia, más téren. Mondjuk, jó modort. Hogy ne törjön elő belőle, amikor szembejön velünk a szomszéd, hogy "Fúj, ez a ronda bácsi!"
Vera: Az 14 nap.
Én: Ezt meg honnan tudod?
Vera: Hát két ovihét, az kétszer 5, az ugye 10. És még négy szabadnap, az összesen 14.
Ilyenkor kérdezik, hogy mit fog tanulni ez a gyerek az iskolában? Mert én ezt nem kérdezem, egyrészt mert majd jár matek faktra, másrészt meg mert lesz mit tanulnia, más téren. Mondjuk, jó modort. Hogy ne törjön elő belőle, amikor szembejön velünk a szomszéd, hogy "Fúj, ez a ronda bácsi!"
2013. november 6., szerda
Üldögél
Amennyiben M. azt szeretné elérni, hogy foglalkozzak már végre vele is, és minimum szánjak rá egy posztot, akkor ügyes. Mondhatni, talpraesett, a szó szoros értelmében. Merthogy tegnap kiderült, hogy még mindig üldögél, esze ágában sincs fejreállni. Tudom, hogy van ideje akár az utolsó pillanatig is a műveletre, de a 33. hétben vagyunk, és modern, felvilágosult cyberchonderként azt olvastam az interneten, hogy a 32. héttől ezt már az orvosok is kezdik komolyan venni és figyelni. Én olyan vagyok, hogy sohasem késem el sehonnan (néha lázadok, és direkt elkésem, de azt megbánom, és aztán évekre biztosítva van az időben érkezés), minden feladatot szeretek kipipálni minél hamarabb, az ovis gyümölcsnaptárban minden hónapban az első adandó alkalmat ragadom meg, hogy letudhassam a Vera gyümölcsnapját, előre befizetem az éves csoportpénzt egyben, a sárgacsekkfóbiás prototípust rólam mintázták. Ez a gyerek viszont erről mit sem sejt, honnan is tudna bármit is, szegény csóringer csak a dalokat kapja közvetve, amiket a már kint lévő gyerekeimnek énekelek, semmi más nem jut neki. Még egy új fürdőlepedő sem, mert miután a babakelengyelistát végignézve ezt az egy beszereznivalót találtam, rájöttem, hogy felesleges beruházás lenne, inkább megörökli a nővére leharcolt fürdőlepedőjét, Verának meg hoznak az angyalkák Disney Princess törölközőt. Honnan is tudhatná, hogy a feladatokat időben kell teljesíteni. És miért is akarná teljesíteni őket időben.
Szóval most egyelőre csak verbálisan, de erőteljes nyomást gyakorolunk rá a fejreállás érdekében. Én simogatom a fejét (mert már tudom, hogy ott, fenn, az a nagy kitüremkedés a feje), mondogatom neki, hogy édes kicsi baba, meg kellene fordulni, mert csak úgy lehet szépen, elegánsan megérkezni erre a csodálatos világra. Vera mutogatja neki a fotelben a fejenállást, és arra biztatja, hogy kukucskáljon ki a köldökömön, nézze meg, hogyan kell azt csinálni.
Bandi is lelkesen mutogatja neki a fotelben fejenállást, de olyankor titokban mindig megsúgom M.-nek, hogy ne ezt utánozza, a Veráé szebb. A férjem viszont még csak röhög a nagy ijedelmen meg az általam felvonultatott, interneten fellelt praktikák sorozatán, és legyintget, ej, ráérünk arra még. Remélem, M. is így gondolja, és jobb belátásra tér mielőbb. És hogy nem neheztel, amiért arra sem vagyunk kíváncsiak, milyen nemű. Majd megmagyarázom neki egyszer, hogy édes gyermekem, látod, ez is csak azt bizonyítja, hogy nekünk mindegy, milyen vagy, olyannak szeretünk ősidők óta.
Szóval most egyelőre csak verbálisan, de erőteljes nyomást gyakorolunk rá a fejreállás érdekében. Én simogatom a fejét (mert már tudom, hogy ott, fenn, az a nagy kitüremkedés a feje), mondogatom neki, hogy édes kicsi baba, meg kellene fordulni, mert csak úgy lehet szépen, elegánsan megérkezni erre a csodálatos világra. Vera mutogatja neki a fotelben a fejenállást, és arra biztatja, hogy kukucskáljon ki a köldökömön, nézze meg, hogyan kell azt csinálni.
Bandi is lelkesen mutogatja neki a fotelben fejenállást, de olyankor titokban mindig megsúgom M.-nek, hogy ne ezt utánozza, a Veráé szebb. A férjem viszont még csak röhög a nagy ijedelmen meg az általam felvonultatott, interneten fellelt praktikák sorozatán, és legyintget, ej, ráérünk arra még. Remélem, M. is így gondolja, és jobb belátásra tér mielőbb. És hogy nem neheztel, amiért arra sem vagyunk kíváncsiak, milyen nemű. Majd megmagyarázom neki egyszer, hogy édes gyermekem, látod, ez is csak azt bizonyítja, hogy nekünk mindegy, milyen vagy, olyannak szeretünk ősidők óta.
2013. október 28., hétfő
Első fizetés
Állítólag nem lehet elég korán kezdeni a gyerekek pénzügyi nevelését. Mondjuk kicsit úgy érzem, hogy minden mindegy manapság, úgyis vak vezet világtalant, miután már a mi nemzedékünk is el van rontva. Na mindegy, azért lehet próbálkozni. De nem ezen az alapon lett Verának zsebpénze, sőt ahogy kezeltük a kérdést, pont az is a mi hülyeségünket demonstrálja a témában, mert az egészből csak annyit tanult meg, hogy milyen sokáig kell gyűjtögetni, hogy legyen belőle értékelhető összeg, ami aztán mégsem elég semmire. Bár ez is jobb, mint búcsúban egy pofon, első leckének megteszi.
Azért lett perselye, mert az kutyás. Klasszikus, bádog, nyelvnyújtogatós. A kutyát Krumplinak nevezte el, a házikóban gyűjtött pénzt pedig krumplipénznek. Februárban kapta, onnantól gyűjtötte benne a húszasokat a tanév végéig, mivel az ő munkája az, hogy óvodába jár és ott játszik. 2200 Ft gyűlt össze, mert néha Bandi is dobni szeretett volna bele. Ez lett a Vera nyári krumplipénze, amiről eleinte úgy gondolta, sosem fogy el. Bármire rátátotta a száját, és én nem vettem meg neki, közölte, hogy megveszi a krumplipénzéből. Nagy dolgokra ez nem volt elég, de szerencsére elég jól megérti és el is fogadja egyelőre, hogy vannak olyan játékok (póniló, nagyfejű szörnybabák rózsaszín dobozban, nagyszemű kisállatok vagy micsodák csillogó dobozban stb.), amelyek csak addig vonzóak, amíg meg nem kapja őket, aztán pedig nem tud mit játszani velük, csak ott lesznek a polcon és nézheti őket. Elköltötte hát a pénzét apró, főként zsákbamacska jellegű játékokra. Mert az a smucig anyja ilyeneket sem vesz neki. Tehát az alábbiakat szerezte be a nagy nehezen összegyűjtögetett pénzéből:
Pufis kutyás matricák, 420 Ft
Arra volt jó, hogy a perifériás látóterembe bekerülő, ablakra ragasztott darabjairól napokig azt gondoltam, molylepkék.
Kislabda, 100 Ft, automatából
Akkora csalódást okozott számára, hogy mindjárt neki is ajándékozta Bandinak. Bandi nem kapkodott utána, én is csak azért kerestem elő a fűből, hogy lefényképezhessem.
Papucsdísz, 100 Ft, automatából
Feladatát - hogy feledtesse az ormótlan medve miatt érzett csalódást - kiválóan teljesítette.
Két Kinder tojás, 470 Ft
Az egyiket Bandinak vette, mert szegény Bandinak nincs krumplipénze - mondta ő, miután nem akartam megengedni, hogy ok nélkül mindjárt kettőt vegyen. Végül is valóban megosztotta Bandival a csokit. Az egyik meglepetés aztán be is jött neki. Azóta az a bábuja az Aranyhaj társasjátékban.
Műanyag macska, 200 Ft, automatából
Felül látott egy kutyát, azt szerette volna. Csalódottnak láttam, azt hittem, bőgni fog, de nem, meggyőzően állította, hogy örül neki. Mondott volna mást, amikor kb. ezeket a lehetőségeket vázoltam fel számára, mielőtt bedobta a pénzét? Szokott vele játszani, főleg a fürdőkádban.
Dísztök, 200 Ft
Gondos válogatás előzte meg a végleges döntést, többször visszatette a kosárba, de aztán mégis ennél az "igazi, narancssárga töknél" kötött ki. Semmit nem csinál vele, ott van a polcon, de Bandinak majdnem a fejét vette, amikor egyszer ledobta az emeletes ágy tetejéről, mondván, hogy a tök így most már elindult a rohadás útján.
Kutya hűtőmágnes, 465 Ft
Néhány napig magával vitte az óvodába, de már hetek óta a páraelszívón tetszeleg.
Műanyag tehén, 200 Ft, automatából
Előtte javasoltam neki, hogy vegyen inkább Kinder tojást, ha már mindenképp meglepetést szeretne, mert ahhoz legalább csoki is jár. Nem. Tehén lett. Vera elcsendesedett. Aztán hazafelé a kocsiban a következő párbeszédet folytattuk:
Vera: Nem baj, hogy ez a tehén lett, mert először a macskának sem örültem, aztán eltelt egy kis idő, és megszerettem.
Én (majdnem elbőgtem magam, úgy megsajnáltam): És akkor már ezt a bocit is szereted?
Vera: Nem, még nem.
Én: Tudod, mit? Szerintem pedig jó, hogy boci lett, mert ott van a tök (szétszedhető, bele lehet pakolni apróságokat), abba már ugye beköltözött a macska, na, hát ő az iciri-piciri kismacska, ez meg az egyik iciri-piciri kisökre, ő is rákap akkor a kistökre.
Ettől nagyon boldog lett. Szeretne is egy másik kisökröt, mert az Iciri-piciri mesében kettő van.
De már csak 45 Ft-ja maradt. Abból két kiflit szándékozik venni.
Azért lett perselye, mert az kutyás. Klasszikus, bádog, nyelvnyújtogatós. A kutyát Krumplinak nevezte el, a házikóban gyűjtött pénzt pedig krumplipénznek. Februárban kapta, onnantól gyűjtötte benne a húszasokat a tanév végéig, mivel az ő munkája az, hogy óvodába jár és ott játszik. 2200 Ft gyűlt össze, mert néha Bandi is dobni szeretett volna bele. Ez lett a Vera nyári krumplipénze, amiről eleinte úgy gondolta, sosem fogy el. Bármire rátátotta a száját, és én nem vettem meg neki, közölte, hogy megveszi a krumplipénzéből. Nagy dolgokra ez nem volt elég, de szerencsére elég jól megérti és el is fogadja egyelőre, hogy vannak olyan játékok (póniló, nagyfejű szörnybabák rózsaszín dobozban, nagyszemű kisállatok vagy micsodák csillogó dobozban stb.), amelyek csak addig vonzóak, amíg meg nem kapja őket, aztán pedig nem tud mit játszani velük, csak ott lesznek a polcon és nézheti őket. Elköltötte hát a pénzét apró, főként zsákbamacska jellegű játékokra. Mert az a smucig anyja ilyeneket sem vesz neki. Tehát az alábbiakat szerezte be a nagy nehezen összegyűjtögetett pénzéből:
Pufis kutyás matricák, 420 Ft
Arra volt jó, hogy a perifériás látóterembe bekerülő, ablakra ragasztott darabjairól napokig azt gondoltam, molylepkék.
Kislabda, 100 Ft, automatából
Akkora csalódást okozott számára, hogy mindjárt neki is ajándékozta Bandinak. Bandi nem kapkodott utána, én is csak azért kerestem elő a fűből, hogy lefényképezhessem.
Papucsdísz, 100 Ft, automatából
Feladatát - hogy feledtesse az ormótlan medve miatt érzett csalódást - kiválóan teljesítette.
Két Kinder tojás, 470 Ft
Az egyiket Bandinak vette, mert szegény Bandinak nincs krumplipénze - mondta ő, miután nem akartam megengedni, hogy ok nélkül mindjárt kettőt vegyen. Végül is valóban megosztotta Bandival a csokit. Az egyik meglepetés aztán be is jött neki. Azóta az a bábuja az Aranyhaj társasjátékban.
Műanyag macska, 200 Ft, automatából
Felül látott egy kutyát, azt szerette volna. Csalódottnak láttam, azt hittem, bőgni fog, de nem, meggyőzően állította, hogy örül neki. Mondott volna mást, amikor kb. ezeket a lehetőségeket vázoltam fel számára, mielőtt bedobta a pénzét? Szokott vele játszani, főleg a fürdőkádban.
Dísztök, 200 Ft
Gondos válogatás előzte meg a végleges döntést, többször visszatette a kosárba, de aztán mégis ennél az "igazi, narancssárga töknél" kötött ki. Semmit nem csinál vele, ott van a polcon, de Bandinak majdnem a fejét vette, amikor egyszer ledobta az emeletes ágy tetejéről, mondván, hogy a tök így most már elindult a rohadás útján.
Kutya hűtőmágnes, 465 Ft
Néhány napig magával vitte az óvodába, de már hetek óta a páraelszívón tetszeleg.
Műanyag tehén, 200 Ft, automatából
Előtte javasoltam neki, hogy vegyen inkább Kinder tojást, ha már mindenképp meglepetést szeretne, mert ahhoz legalább csoki is jár. Nem. Tehén lett. Vera elcsendesedett. Aztán hazafelé a kocsiban a következő párbeszédet folytattuk:
Vera: Nem baj, hogy ez a tehén lett, mert először a macskának sem örültem, aztán eltelt egy kis idő, és megszerettem.
Én (majdnem elbőgtem magam, úgy megsajnáltam): És akkor már ezt a bocit is szereted?
Vera: Nem, még nem.
Én: Tudod, mit? Szerintem pedig jó, hogy boci lett, mert ott van a tök (szétszedhető, bele lehet pakolni apróságokat), abba már ugye beköltözött a macska, na, hát ő az iciri-piciri kismacska, ez meg az egyik iciri-piciri kisökre, ő is rákap akkor a kistökre.
Ettől nagyon boldog lett. Szeretne is egy másik kisökröt, mert az Iciri-piciri mesében kettő van.
De már csak 45 Ft-ja maradt. Abból két kiflit szándékozik venni.
2013. október 20., vasárnap
Szófelhő
Megcsináltam (azaz megcsinálta ez az oldal) az eddigi szövegből, semmi meglepő nem derült ki a szóhasználatomról. Mondjuk, az annyira lehet, hogy kissé túlteng. És tudom, hogy a tudomból is visszább kell vennem, nem vagyok én ennyire önhitt. Örvendetes, hogy az orvos nem gyakori vendég itt, mesét viszont nem tudok ennél többet olvasni nekik, mint amennyit kapnak. Remélem, a szavak egymáshoz képest való elhelyezése random jellegű, gondolok itt a hülyére.
2013. október 19., szombat
Kitchen disaster
Azt hittem, velem az ilyesmi nem fordulhat elő, mivel ismerem a korlátaimat. Én nem tudok sütögetni, nem is szeretek, nem is fogok. Egy - a konyhai balesetek elkerüléséhez feltétlenül szükséges - képességem hiányával azonban nem számoltam: ez a négyéves gyerekek polipkeksz sütésére irányuló kitartó unszolására való nemet mondás.
Viszont azt mondja, finom.
Viszont azt mondja, finom.
2013. október 17., csütörtök
Aki nem szereti a picsogást, ugorjon
Vagy olvasson és körömtapsoljon, nem haragszom meg. Holnap még talán nem, de holnapután már biztos, hogy röhögök majd az egészen én is.
Szóval - mint mindig - azért kell leírnom a mai délutánt, mert különben elfelejtem. De én mártír vagyok, emlékezni akarok. De főleg azt szeretném, hogy amikor felnőve majd hálátlanul hátat fordítanak nekem a gyerekeim, nehogy azt képzeljék, hogy attól, hogy volt vezetékes víz, automata mosógép, eldobható pelenka, ebédrendelés, mosogatógép, laptop mesékkel, autó, játszóház, játszótér, gyerekkoncert, fogyasztói mentalitás, játéktenger, nekem olyan könnyű dolgom volt velük meg arany életem mellettük. Mondom, hogy mártír vagyok.
3/4 3-kor rohanok az én kicsi fiamért, mert szegénykémet megint úgy hagytam ott reggel a bölcsődében, hogy azt ordítja: "Nem akajok itt majadni! Haza akajok menni anyávaj, dojgozni! Inkább menjünk haza, mejt ej akajom pakojni a játékokat!"
Megkapom, boldogan összeölelkezünk.
A boldogság nem tart sokáig, kitör rajta a frusztráció. Az ovinál nem akar kiszállni a kocsiból, mondván (ordítván), hogy "Menjünk mááááj, én vezetni akajok, Veja máj itt van, nem kejj éjte bemenni, menjünk máááj!"
Becipelem. Viszem neki a macskáját és a játék autóműszerfalát, hátha így nem csinálja majd a fesztivált annyira. De csinálja. Ezért próbálom a figyelmét elterelni: a parkoló autók márkáit soroljuk, majd megtekintjük az ovi tetején lévő ventilátort, hogy forog-e.
A dupla ajtón betérve újra eszébe jut, hogy "Nem kejj ide bemenni!"
Verát kikérjük. Ám ő maradni szeretne, mert még most akart rajzolni. A dajkanéni felszólítja a távozásra ("Ez nem játszótér, menni kell, itt van anya érted."), amitől az érzékeny lelkületű leány keserves sírásba kezd.
Most már mindkettő bőg, nem baj, innen szép nyerni.
Vera elmenekül az óvoda másik végébe, ott leül. Sír. Bandival visszahozzuk.
A táskámban lapuló meglepetésre történő hivatkozással próbálom vigasztalni.
Válasz: "Mi van benne, kakaós csiga? Nekem Kinder tojást hozz." (Tegnap meghallotta, hogy valakinek Kinder tojást vett aznap az anyja.) Tovább bőg és követeli, hogy menjünk be a boltba Kinder tojásért. A nemleges válasz nincs ínyére.
Bandi magához veszi a partvist, és azzal támadja a szembejövőket. Elveszem tőle, ordítással reagál.
Vera újra elvonul az ovi távoli zugába bőgni. Újra visszahozzuk Bandival.
Miután kb. 16x hangzott el a számból az öltözz, légy szíves felszólítás, hatástalanul, öltöztetni kezdem.
Bandi ragaszkodik ahhoz, hogy eközben az ölemben ülhessen. És hogy Verát rugdoshassa. Vera ettől ordít, Bandi meg attól, hogy Vera nem hagyja magát rugdosni.
Vera mérgében szétrúgja az egyik dajkanéni által összesepert sárdarabokat. Lesül a pofámról a bőr, de még mindig higgadtan próbálok rávilágítani, hogy ez milyen csúnya dolog.
Megsértődik, elbújik valahová.
Az ordító Bandira ráhúzom a kabátot. Vera eltűnt. Valahonnan kiabál, hogy kéri a plüsskutyáját. Bandi azt hiszi, hogy nővére a csoportszobába ment vissza, ezért elviszi oda a kutyát. Miközben téblábol, meglöki a kéztörlőket, azok lengeni kezdenek, amit ő nem bír elviselni (nem tudom, ez mitől olyan tűrhetetlen dolog számára, de éjjel is volt már olyan rémálma, hogy jeng a jámpa, ájjítsd meg), ezért ordít, hogy menjek oda és állítsam meg őket. Hiába próbálom meggyőzni, hogy meg fognak állni maguktól is, ő csak ordít. Cipő le, bemegyek érte a fürdőszobán át, megpróbálom kitessékelni, a földre veti magát. Kicipelem, cipőt húzok, ő a földön fetreng üvöltve. Próbálom egyszerre felemelni (a 7 hónapos terhem mellett) a kifli formát öltött, hisztiző, 14 kilós gyereket, a plüssállatokat, a táskámat, a játék autóműszerfal dudál a hónom alatt, végül kiesik onnan. Anyukák elborzadva néznek. Én még mindig nyugodt vagyok.
Vera eltűnt. Az ajtón kilépve látom, hogy az óvoda kapuján kívül van már. A kilincsre felkapaszkodva ki tudja nyitni ugyanis az ajtó reteszét, hasonló technikával aztán a kapu reteszét is. Ordítok utána, hogy azonnal jöjjön vissza, ezt már legalább 3x megbeszéltük az elmúlt napokban. Nem jön. Bandival már végképp nem bírok mindeközben.
Mindent ledobok a kezemből, Verát a kabátjánál fogva, Bandit a hónom alatt tartva elviszem az autóig, betuszkolom őket. Visszamegyek összeszedni a cuccainkat.
Ülök a kocsiban, mélyeket lélegzem. 1 perc eltelik. A két terrorista kórusban üvölti hátul, hogy menjünk máááár!!!
Félúton abbahagyják. Na, én ekkor kezdek rá, ordítok, hogy mit képzel, hogy kimegy az utcára, ez többet elő ne forduljon satöbbi.
Válaszol: "Mit gondolsz, amikor madárovi van, akkor nem megyünk ki? És mi bajom lehet, ha kimegyek?"
Innentől hárman ordítunk. Vera fenyeget, hogy mindjárt fejbevág hátulról egy kalapáccsal vagy valamivel, ha nem hagyom abba. Hazáig sorolom neki üvöltve, hogy ha őt elüti egy autó vagy valaki berángatja a kocsijába és sosem látom többé, akkor majd mire fogok gondolni a börtönben ülve, amiért nem vigyáztam rá.
Aztán betömöm a szájukat kakaós csigával, és én is elhallgatok.
Különben meg örülhetnék is annak, hogy másfél hét után meggyógyultak végre. Örülök is.
De persze én is zaklatott vagyok ma, nem tagadom. Nyugodjon békében Pribil György.
Szóval - mint mindig - azért kell leírnom a mai délutánt, mert különben elfelejtem. De én mártír vagyok, emlékezni akarok. De főleg azt szeretném, hogy amikor felnőve majd hálátlanul hátat fordítanak nekem a gyerekeim, nehogy azt képzeljék, hogy attól, hogy volt vezetékes víz, automata mosógép, eldobható pelenka, ebédrendelés, mosogatógép, laptop mesékkel, autó, játszóház, játszótér, gyerekkoncert, fogyasztói mentalitás, játéktenger, nekem olyan könnyű dolgom volt velük meg arany életem mellettük. Mondom, hogy mártír vagyok.
3/4 3-kor rohanok az én kicsi fiamért, mert szegénykémet megint úgy hagytam ott reggel a bölcsődében, hogy azt ordítja: "Nem akajok itt majadni! Haza akajok menni anyávaj, dojgozni! Inkább menjünk haza, mejt ej akajom pakojni a játékokat!"
Megkapom, boldogan összeölelkezünk.
A boldogság nem tart sokáig, kitör rajta a frusztráció. Az ovinál nem akar kiszállni a kocsiból, mondván (ordítván), hogy "Menjünk mááááj, én vezetni akajok, Veja máj itt van, nem kejj éjte bemenni, menjünk máááj!"
Becipelem. Viszem neki a macskáját és a játék autóműszerfalát, hátha így nem csinálja majd a fesztivált annyira. De csinálja. Ezért próbálom a figyelmét elterelni: a parkoló autók márkáit soroljuk, majd megtekintjük az ovi tetején lévő ventilátort, hogy forog-e.
A dupla ajtón betérve újra eszébe jut, hogy "Nem kejj ide bemenni!"
Verát kikérjük. Ám ő maradni szeretne, mert még most akart rajzolni. A dajkanéni felszólítja a távozásra ("Ez nem játszótér, menni kell, itt van anya érted."), amitől az érzékeny lelkületű leány keserves sírásba kezd.
Most már mindkettő bőg, nem baj, innen szép nyerni.
Vera elmenekül az óvoda másik végébe, ott leül. Sír. Bandival visszahozzuk.
A táskámban lapuló meglepetésre történő hivatkozással próbálom vigasztalni.
Válasz: "Mi van benne, kakaós csiga? Nekem Kinder tojást hozz." (Tegnap meghallotta, hogy valakinek Kinder tojást vett aznap az anyja.) Tovább bőg és követeli, hogy menjünk be a boltba Kinder tojásért. A nemleges válasz nincs ínyére.
Bandi magához veszi a partvist, és azzal támadja a szembejövőket. Elveszem tőle, ordítással reagál.
Vera újra elvonul az ovi távoli zugába bőgni. Újra visszahozzuk Bandival.
Miután kb. 16x hangzott el a számból az öltözz, légy szíves felszólítás, hatástalanul, öltöztetni kezdem.
Bandi ragaszkodik ahhoz, hogy eközben az ölemben ülhessen. És hogy Verát rugdoshassa. Vera ettől ordít, Bandi meg attól, hogy Vera nem hagyja magát rugdosni.
Vera mérgében szétrúgja az egyik dajkanéni által összesepert sárdarabokat. Lesül a pofámról a bőr, de még mindig higgadtan próbálok rávilágítani, hogy ez milyen csúnya dolog.
Megsértődik, elbújik valahová.
Az ordító Bandira ráhúzom a kabátot. Vera eltűnt. Valahonnan kiabál, hogy kéri a plüsskutyáját. Bandi azt hiszi, hogy nővére a csoportszobába ment vissza, ezért elviszi oda a kutyát. Miközben téblábol, meglöki a kéztörlőket, azok lengeni kezdenek, amit ő nem bír elviselni (nem tudom, ez mitől olyan tűrhetetlen dolog számára, de éjjel is volt már olyan rémálma, hogy jeng a jámpa, ájjítsd meg), ezért ordít, hogy menjek oda és állítsam meg őket. Hiába próbálom meggyőzni, hogy meg fognak állni maguktól is, ő csak ordít. Cipő le, bemegyek érte a fürdőszobán át, megpróbálom kitessékelni, a földre veti magát. Kicipelem, cipőt húzok, ő a földön fetreng üvöltve. Próbálom egyszerre felemelni (a 7 hónapos terhem mellett) a kifli formát öltött, hisztiző, 14 kilós gyereket, a plüssállatokat, a táskámat, a játék autóműszerfal dudál a hónom alatt, végül kiesik onnan. Anyukák elborzadva néznek. Én még mindig nyugodt vagyok.
Vera eltűnt. Az ajtón kilépve látom, hogy az óvoda kapuján kívül van már. A kilincsre felkapaszkodva ki tudja nyitni ugyanis az ajtó reteszét, hasonló technikával aztán a kapu reteszét is. Ordítok utána, hogy azonnal jöjjön vissza, ezt már legalább 3x megbeszéltük az elmúlt napokban. Nem jön. Bandival már végképp nem bírok mindeközben.
Mindent ledobok a kezemből, Verát a kabátjánál fogva, Bandit a hónom alatt tartva elviszem az autóig, betuszkolom őket. Visszamegyek összeszedni a cuccainkat.
Ülök a kocsiban, mélyeket lélegzem. 1 perc eltelik. A két terrorista kórusban üvölti hátul, hogy menjünk máááár!!!
Félúton abbahagyják. Na, én ekkor kezdek rá, ordítok, hogy mit képzel, hogy kimegy az utcára, ez többet elő ne forduljon satöbbi.
Válaszol: "Mit gondolsz, amikor madárovi van, akkor nem megyünk ki? És mi bajom lehet, ha kimegyek?"
Innentől hárman ordítunk. Vera fenyeget, hogy mindjárt fejbevág hátulról egy kalapáccsal vagy valamivel, ha nem hagyom abba. Hazáig sorolom neki üvöltve, hogy ha őt elüti egy autó vagy valaki berángatja a kocsijába és sosem látom többé, akkor majd mire fogok gondolni a börtönben ülve, amiért nem vigyáztam rá.
Aztán betömöm a szájukat kakaós csigával, és én is elhallgatok.
Különben meg örülhetnék is annak, hogy másfél hét után meggyógyultak végre. Örülök is.
De persze én is zaklatott vagyok ma, nem tagadom. Nyugodjon békében Pribil György.
2013. október 10., csütörtök
Tudom, hogy ez legyen a legnagyobb gondunk az életben...
De azért hadd ne legyek maradéktalanul boldog attól a megvilágosodástól, amely akkor ér derült égből villámcsapásként, amikor a hányós-hasmenős vírussal folytatott egyhetes küzdelem egy pontján elkezdek abban reménykedni, hogy a 24 órás fosmentes időszak a kórból való kilábalás útjára való rákanyarodást jelzi, ám egyszer csak rá kell jönnöm, hogy nem jelentett többet az ún. vihar előtti csendnél.
Nem is tudom, merjem-e várni még a hétfőt, vagy inkább kíméljem meg magam az újabb csalódástól, és ne legyenek már nekem vágyaim, csak tegyem tovább a dolgomat.
Nem is tudom, merjem-e várni még a hétfőt, vagy inkább kíméljem meg magam az újabb csalódástól, és ne legyenek már nekem vágyaim, csak tegyem tovább a dolgomat.
2013. október 8., kedd
Terveim a következő három hónapra
Én meg még azt terveztem, hogy ha Bandi is intézményesítve lett, mindennap 1 órát gitározom, 1 órát angolozom, a fennmaradó időben pedig dolgozom, és még blogot is írok, találkozom néha emberekkel, meg még eljárok kismamatornára is, hiszen már csak néhány hónapom van erre az életben. A terveim között nem szerepelt külön tételként a bevásárlás, mert az nem ügy.
Bandi beszokott a bölcsődébe. Én pedig máris a tervem módosítására kényszerültem. A bevásárlást belefoglaltam, illetve a mindennapi frusztráció csökkentése érdekében ha..., akkor... típusú kondicionálisokra osztottam fel. Van egy listám, amit mindennap lefuttatok, ameddig el nem akad. Egyelőre mindig leragadok az elsőnél, immár egy hete. Szóval most az a tervem, hogy...
1. ... betegség esetén gyereket ápolok.
2. Ha a gyerek(ek) meggyógyult(ak), akkor dolgozom.
3. Ha már nincs min dolgozni, akkor frissítem a blogot.
4. Ha nincs blogolnivalóm, akkor bevásárolok.
5. Ha bevásároltam (mert azt férfiak nem tudják gazdaságosan, az én férjem legalábbis nem), akkor találkozom egy barátnővel.
6. Ha éltem társasági életet, akkor elmegyek kismamatornára.
7. Ha lélegeztem kellemeseket a kismamatornán, akkor angolozom.
8. Ha angoloztam, akkor gitározom.
Egy hete azonban fost vagy hányást takarítok, akár éjjel fél 2-kor is gyereket zuhanyoztatok és domestosozom a vécét és környékét, beleértve a mosdókagylót és az ahhoz használt fából készült fellépő sámlit, és mosom a leokádott, összefosott ruhákat. Nem megyek sehova, a férjemre bízom a bevásárlást (Hozz kenyeret és tejet, légyszi.) (Jaj, fogytán a pelenka!). Szórakoztatok és itatni próbálok két vonyítós gyereket. Nem dolgozom, csak este 9-től 11-ig. Blogot nem írok (belül sírok). Mondjuk, találkozni legalább úgysem akar most velem senki. Kismamatorna és egyéb úri huncutságok? Háháhá.
Bandi beszokott a bölcsődébe. Én pedig máris a tervem módosítására kényszerültem. A bevásárlást belefoglaltam, illetve a mindennapi frusztráció csökkentése érdekében ha..., akkor... típusú kondicionálisokra osztottam fel. Van egy listám, amit mindennap lefuttatok, ameddig el nem akad. Egyelőre mindig leragadok az elsőnél, immár egy hete. Szóval most az a tervem, hogy...
1. ... betegség esetén gyereket ápolok.
2. Ha a gyerek(ek) meggyógyult(ak), akkor dolgozom.
3. Ha már nincs min dolgozni, akkor frissítem a blogot.
4. Ha nincs blogolnivalóm, akkor bevásárolok.
5. Ha bevásároltam (mert azt férfiak nem tudják gazdaságosan, az én férjem legalábbis nem), akkor találkozom egy barátnővel.
6. Ha éltem társasági életet, akkor elmegyek kismamatornára.
7. Ha lélegeztem kellemeseket a kismamatornán, akkor angolozom.
8. Ha angoloztam, akkor gitározom.
Egy hete azonban fost vagy hányást takarítok, akár éjjel fél 2-kor is gyereket zuhanyoztatok és domestosozom a vécét és környékét, beleértve a mosdókagylót és az ahhoz használt fából készült fellépő sámlit, és mosom a leokádott, összefosott ruhákat. Nem megyek sehova, a férjemre bízom a bevásárlást (Hozz kenyeret és tejet, légyszi.) (Jaj, fogytán a pelenka!). Szórakoztatok és itatni próbálok két vonyítós gyereket. Nem dolgozom, csak este 9-től 11-ig. Blogot nem írok (belül sírok). Mondjuk, találkozni legalább úgysem akar most velem senki. Kismamatorna és egyéb úri huncutságok? Háháhá.
2013. szeptember 18., szerda
Kirepülnek a gyerekek
Onnan látszik, hogy nem tölt el különösebb aggodalommal Bandi bölcsődei beszokása, hogy nem érzek késztetést az erről való értekezésre. De milyen anya az ilyen, és minek az ilyennek blog? És szegény gyerek, mit gondol majd, ha felnő, hogy minden újdonságért csak az első gyereknek jár a csodálat? Meg a hetedhét országra szóló hírverés? De hát ez van, Bandinál az egész olyan sima ügynek tűnik egyelőre, hogy nincs miért nyavalyognom.
Ma voltunk harmadjára, szépen játszogat a játéktengerben, de néha megkeresi saját macskáját is, hogy kimossa a mosógépben vagy megmikrózza. Már gyurmázott, rajzolt a többiekkel, a tízóraira kapott folyadékot megkóstolva pedig boldogan kiált fel, hogy Ez nagyon finom!, legyen az üres tea vagy víz. Nem követeli a meggylét vagy a sárga meggylét (almalé), hiába nem létezik ezeken kívül számára itthon más innivaló. Bár ma a szilváról ránézésre kijelentette, hogy az nem finom, és megkörnyékezett egy piros VitaTigrisért, amit persze ott nem kaphatott.
Ma többször is kimentem a csoportszobából rövidebb időkre, amely Bandiban abszolút nem okozott lelki törtést, és nekem is meghozta a nagy szabadságérzést, mert többhavi tervezgetés után végre kiszedtem a szemöldökömet a verőfényes napsütésben, a síri csendben, nagy boldogan. Bandi egyszer kérdezte csak a gondozóját, Andit, hogy hoj van anya, de miután megkapta a megnyugtató választ, miszerint telefonál, folytatta útját Mari mamához a kisautóban. Apropó kisautó. A kedvenc játékszere, amelyről úgy hiszi, az övé, miután egyszer már beleült (= megjelölte), és ordít, ha valaki közelíteni mer felé: "Az a Bandié!!! Az a fiú ne jöjjön ide!!!" Hiába játsszák ezeket a játszmákat nap mint nap Verával, még mindig nem fogta fel a közös játékok használatának szabályait. Mindegy, előbb-utóbb csak megérti majd ennyi gyerek közt.
Két necces dolog van még ezen kívül, amelyek ügyében szintén a bölcsődétől várom a csodát.
Az egyik az evés, Bandi ugyanis még mindig nem tud kanállal enni. Egész egyszerűen azért, mert amíg megvolt benne a természetes érdeklődés a kulturált étkezés elsajátítása, gyakorlása, próbálgatása iránt, nem hagytam kísérletezni, mondhatni, kiirtottam belőle a kezdeményezés csíráját is. Bevallom, hogy nem volt hozzá idegzetem, energiám, hogy az etetőszék kétméteres körzetében takarítsam az evések alkalmával képződött trutymóhalmot, és az önámítás nyújtotta könnyebb utat választva azzal a hibás logikai következtetésen alapuló gondolatmenettel áltattam magam, hogy ha majd egyéb területeken engedem fejlődni a finommotorikáját (rajzolás, gyurmázás, pepecselés apró tárgyakkal), egyszer csak a kanalat is kezébe veszi, amellyel akkor már felnőtt módjára fog étkezni. Ennek az lett az eredménye, hogy már nem is akar kanállal enni, vagy ha megpróbálkozik vele, az első sikertelen kísérlet után ordítva elhajítja a kanalat, egyrészt mert arra már van esze, hogy kerülje a csúfos kudarcokat, másrészt meg piperkőc, és nem tűri, hogy maszatos legyen a keze vagy az arca. A harmadik gyereknél megint inkább okosabb leszek meg kevésbé lusta, remélem.
A másik zűrös ügy az elalvás. Már nyáron kezdődött, az előző posztban részleteztem, hogyan, nos hát azóta már odáig fajult a dolog, hogy néha egyáltalán nem is alszik el. Lefektetem, mese, vers, dal, kimegyek. Bandi kimászik a kiságyból, kinyitja az ajtót, és az izgalomtól remegve kacag, hogy ő most rosszalkodik. 4-5 ilyen után tudomásul veszi, hogy úgyis mindig visszafektetjük, ezért többször nem jön ki, hanem inkább benn, a kiságyban játszik. A játszáshoz Bandinak ugye nincs szüksége egyetlen tárgyon kívül másra. Mindegy az, hogy a plüssmacskája vagy egy fakanál, szóval nem az van, hogy hogy is tudna elaludni, hiszen telepakolta a kiságyat a hülye anyja játékokkal. Tegnap pl. egyáltalán nem aludt el, pedig hagytunk neki elég időt rá: fél 1-től fél 4-ig tartózkodott zárt ajtók mögött. Amikor megkérdeztem, miért nem aludt, azt felelte, hogy Nincs este.
Nem baj, majd lesz valahogy. Cukifiú ez a gyerek, mindegy, mit csinál és mindegy, mi mindent nem tud. Remélem, hogy a gondozók is ekképp vélekednek bent a gyerekekről, nekem az az érzésem, hogy igen. Bandi nagyon jó kezekben (karokban, ölben) van.
Ma voltunk harmadjára, szépen játszogat a játéktengerben, de néha megkeresi saját macskáját is, hogy kimossa a mosógépben vagy megmikrózza. Már gyurmázott, rajzolt a többiekkel, a tízóraira kapott folyadékot megkóstolva pedig boldogan kiált fel, hogy Ez nagyon finom!, legyen az üres tea vagy víz. Nem követeli a meggylét vagy a sárga meggylét (almalé), hiába nem létezik ezeken kívül számára itthon más innivaló. Bár ma a szilváról ránézésre kijelentette, hogy az nem finom, és megkörnyékezett egy piros VitaTigrisért, amit persze ott nem kaphatott.
Ma többször is kimentem a csoportszobából rövidebb időkre, amely Bandiban abszolút nem okozott lelki törtést, és nekem is meghozta a nagy szabadságérzést, mert többhavi tervezgetés után végre kiszedtem a szemöldökömet a verőfényes napsütésben, a síri csendben, nagy boldogan. Bandi egyszer kérdezte csak a gondozóját, Andit, hogy hoj van anya, de miután megkapta a megnyugtató választ, miszerint telefonál, folytatta útját Mari mamához a kisautóban. Apropó kisautó. A kedvenc játékszere, amelyről úgy hiszi, az övé, miután egyszer már beleült (= megjelölte), és ordít, ha valaki közelíteni mer felé: "Az a Bandié!!! Az a fiú ne jöjjön ide!!!" Hiába játsszák ezeket a játszmákat nap mint nap Verával, még mindig nem fogta fel a közös játékok használatának szabályait. Mindegy, előbb-utóbb csak megérti majd ennyi gyerek közt.
Két necces dolog van még ezen kívül, amelyek ügyében szintén a bölcsődétől várom a csodát.
Az egyik az evés, Bandi ugyanis még mindig nem tud kanállal enni. Egész egyszerűen azért, mert amíg megvolt benne a természetes érdeklődés a kulturált étkezés elsajátítása, gyakorlása, próbálgatása iránt, nem hagytam kísérletezni, mondhatni, kiirtottam belőle a kezdeményezés csíráját is. Bevallom, hogy nem volt hozzá idegzetem, energiám, hogy az etetőszék kétméteres körzetében takarítsam az evések alkalmával képződött trutymóhalmot, és az önámítás nyújtotta könnyebb utat választva azzal a hibás logikai következtetésen alapuló gondolatmenettel áltattam magam, hogy ha majd egyéb területeken engedem fejlődni a finommotorikáját (rajzolás, gyurmázás, pepecselés apró tárgyakkal), egyszer csak a kanalat is kezébe veszi, amellyel akkor már felnőtt módjára fog étkezni. Ennek az lett az eredménye, hogy már nem is akar kanállal enni, vagy ha megpróbálkozik vele, az első sikertelen kísérlet után ordítva elhajítja a kanalat, egyrészt mert arra már van esze, hogy kerülje a csúfos kudarcokat, másrészt meg piperkőc, és nem tűri, hogy maszatos legyen a keze vagy az arca. A harmadik gyereknél megint inkább okosabb leszek meg kevésbé lusta, remélem.
A másik zűrös ügy az elalvás. Már nyáron kezdődött, az előző posztban részleteztem, hogyan, nos hát azóta már odáig fajult a dolog, hogy néha egyáltalán nem is alszik el. Lefektetem, mese, vers, dal, kimegyek. Bandi kimászik a kiságyból, kinyitja az ajtót, és az izgalomtól remegve kacag, hogy ő most rosszalkodik. 4-5 ilyen után tudomásul veszi, hogy úgyis mindig visszafektetjük, ezért többször nem jön ki, hanem inkább benn, a kiságyban játszik. A játszáshoz Bandinak ugye nincs szüksége egyetlen tárgyon kívül másra. Mindegy az, hogy a plüssmacskája vagy egy fakanál, szóval nem az van, hogy hogy is tudna elaludni, hiszen telepakolta a kiságyat a hülye anyja játékokkal. Tegnap pl. egyáltalán nem aludt el, pedig hagytunk neki elég időt rá: fél 1-től fél 4-ig tartózkodott zárt ajtók mögött. Amikor megkérdeztem, miért nem aludt, azt felelte, hogy Nincs este.
Nem baj, majd lesz valahogy. Cukifiú ez a gyerek, mindegy, mit csinál és mindegy, mi mindent nem tud. Remélem, hogy a gondozók is ekképp vélekednek bent a gyerekekről, nekem az az érzésem, hogy igen. Bandi nagyon jó kezekben (karokban, ölben) van.
2013. szeptember 12., csütörtök
Blogbejegyzések nélküli nyár - terjedelmes poszt bőséges képanyaggal
Pedig annyi mindent szerettem volna megírni, de nem tudtam mikor. Nekem csak a délutáni két órák vannak magamra (= gyerekeknek írt blogra), de ha nincs óvoda, akkor még annyi sem, mert Vera nem alszik délután. Hanem mesét bámul a laptopon, amit én nem hagyok túl sokáig, ezért viszont meg kell bűnhődnöm, vagyis társasjátékoznom, barkácsolnom kell vele vagy mesélnem kell neki. A múlt héten azonban végre újra megnyitotta kapuit az óvoda!
Szóval rengeteg mindent akartam írni, de utólag már nem fogok energiát feccölni abba, hogy részletesen kifejtsem, ami már annyira elmúlt, hogy nem is úgy van. Viszont arra gondoltam, írok egy vázlatos összefoglalót a nyárról, hogy ne csak valami homályos, konkrétumok nélküli összbenyomásként maradjon meg az elmúlt 11 hét, mint pl. hogy hosszú volt meg meleg, meg néha kiborultam a kis hülyéktől, máskor meg örömömben sírtam, hogy milyen aranyosak.
Az első hét azzal telt, hogy a 39 fokos lázas Verával ültünk itthon. A lázcsillapítás mellett kezeltük a csalánkiütéseit, amelyeket gyanúnk szerint a tejtermékek okoztak, miután rendszerint a többhetes tejmegvonást követő joghurt-visszaadagolás ideje alatt jelentkeztek. Nagyon vártuk a gasztroenerológiára kapott augusztus 1-jei időpontot (amit még májusban kértünk).
Egy hét alatt kiborultam annyira, hogy elmenekültem egy napra a húgommal Visegrádra. Szerencsére akkor még nem sejtettem, hogy nem is 9 hetes a nyári szünet, hanem 11, különben lehet, hogy vissza se jöttem volna. (Olyan okai voltak, mint pl. hogy a lázas, hullafáradt Vera száját percenként (megszámoltam) 20-szor hagyja el a "Társasjátékozzunk!" mondat, 32 percen át (azaz összesen 640-szer), amibe belealszik, majd 1 óra után felébredve ugyanúgy folytatja. Miközben én is alig látok az álmosságtól, mivel nem aludtam túl jól a beteg gyerekek miatt éjjel. És ez csak egy ok, ennyitől még nem akadok ki, de ilyenek sorozata juttatott el egy hét alatt az idegösszeomlás szélére.)
Aztán Vera átadta a stafétát Bandinak, így aztán miatta dekkoltunk itthon még egy hetet.
Közben Vera 4 éves lett, erről írtam.
Ezt követően Mari mamánál töltöttünk 10 napot, vidéken. Bandin ekkor jelentkeztek a hisztikorszak első tünetei. Hogy ő nem akar elaludni délután, fektetés után 1-1,5 órát ordibál a kiságyban, majd fél 3-kor elalszik, de aztán jaj nekünk, ha a fél 6-os ébredését nem várjuk ki, és attól való félelmünkben, hogy este még 11-kor is óbégatni fog, felverjük legszebb álmából mondjuk 5-kor. Ilyenkor estig bőgött megmagyarázhatatlanul. Akkoriban még a pszichologizálás hibájába esve próbáltam mélylélektani magyarázatokat keresni e hirtelen előállt érzékenységére, mint pl. hogy szegénykém, biztosan érzi, hogy anya most olyan más (ti. terhes), és ez neki nem tetszik, vagy hogy meglegyintette a kitaszítottság, a mellőzöttség érzésének szele (ti. közeleg a bölcsőde). De aztán elárulta magát olyan kevésbé cizellált stílusban megfogalmazott mondandóival, amelyekből csak a hülye nem látta, hogy Bandi szövevényesnek hitt motívumrendszerének egyetlen összetevője a tagadás. Példák:
- Jé, itt felébredt egy kisfiú.
- Nem vagyok kisfiú!!!
- Akkor milyen vagy?
- Nagy!!!
- Jé, itt felébredt egy nagyfiú.
- Nem vagyok nagy!!!
- Akkor milyen vagy?
- Kis!!!
- Anya, mi az?
- Kutya, te is látod.
- Nem kutya!!! Cica!!!
- Pedig kutya.
- Nem kutya! Cica!
- Jó, akkor cica.
- Gyere Bandi, megyünk a játszótérre.
- Nem kejj menni a játszótéjje!!! (futva elindul az ellenkező irányba)
- Akkor gyere, veszünk fagyit.
- Nem veszünk fagyit!!! (újra a játszótér felé veszi az irányt)
- Jó, menjünk a játszótérre.
- Nem megyünk a játszótéjje!
Aztán egyszer csak a homlokomra csaptam, "dejszen Bandi egy végtelenül egyszerűen működő, kiszámítható, tankönyvi gyerek, miért is dimenzionálom túl ezt a kérdést most?" Azaz találtam egy prózaibb magyarázatot a viselkedésére: dackorszak.
Ez először azért nem jutott eszembe, mert Vera mellett én nem így szocializálódtam, esetében ilyen élesen elhatárolható korszak nem is volt, mint tudjuk, neki az egész élete egy komplett dackorszak. Volt. Idáig. Az az érdekes most az egészben, hogy Vera vérszemet kapott és teljesen megtáltosodott attól, hogy elromlott az aranygyerekünk, és olyan kis kenyérre kenhető, szófogadó, értelmes, érett kis tünemény lett belőle, hogy nem ismerek rá. Mindent meg lehet vele beszélni, bármit megért és elfogad. És szinte lubickol az érzésben, hogy most ő az aranygyerek, a másik meg a hülye, "végre, hogy felfogták, évek óta próbálja már szemellenzős szüleit erre rávezetni."
M. megmozdult 15 hetesen. Azaz hogy megéreztem, hogy mozog. Tudom, hogy hihetetlenül korai volt ez, de az volt, biztos vagyok benne, nem először éreztem már ilyet életemben.
Ezután pár hetet újra itthon töltöttünk. Hogy mivel?
- Játszótér minden mennyiségben.
- Fagyizó (a sok citrom, mangó után Vera nagy örömére találtunk tejmentes étcsokit egy helyen).
- Rajzolás, színezés, aszfaltkrétázás (mely tevékenységek során a háztartásigép-fetisiszta Bandi maximálisan hódolhatott szenvedélyének).
- A Pagonytól rendelt foglalkoztatók (vágós-tépkedős-ragasztós-rajzolós-firkálós....) nagyon beváltak, délutánonként, Bandi alvásidejében Vera sokat foglalatoskodott velük, szinte önállóan, mialatt nekem csak átlag 3 percenként kellett kitennem a könyvet/telefont a kezemből, hogy segítsek neki.
- Közös bevásárlások (amelyek kivétel nélkül azzal a tanulsággal zárultak, hogy soha többet nem viszem őket vásárolni, ugyanis végig amiatt ordítottak, hogy mindketten a bevásárlókocsi nagy rekeszében kívánnak utazni, de úgy, hogy a másik ne legyen benne).
- "Ventijátoj!" (ha ventilátort láttunk, akkor Bandi lecövekelt, megbabonázva nézett, ha megengedték, kapcsolgatott, mi pedig Verával vártunk és vártunk és vártunk..., hogy tovább indulhassunk, olykor 20-25 percet is)
- Bandicipelés - mert ő nem jön a lábán, ha nem ő döntheti el, merre menjünk. Ha ő dönti el, akkor az mindig az ellenkező irány, ezért ezt a luxust a legritkább esetben engedhettük meg magunknak. Bár ha kicsit rafináltabb vagyok, talán célba is érhettünk volna sokszor úgy, hogy bónuszként még el is hiszi, hogy ő döntötte el, hova menjünk... Most már mindegy.
- A gasztroenterológiai vizsgálat miatt újra joghurt-adagolás Verának, ezt követően az újabb csalánkiütés-rohamok miatti kínlódás. Egyik éjjel még antihisztamin cseppekért is elzavartam a férjemet, annyira elhatalmasodott Verán a kiütés.
Augusztus 1. - gasztroenterológia
A doktornő szerint nem tej okozza a csalánkiütést, a tényezők véletlenszerű, összefüggés nélküli együttállása keltette csupán azt a benyomást, hogy a tej a hibás. A fotók alapján inkább valamilyen vírus. Azért elküldött laborra (Előtte két hétig kapjon tejet. - Miiii? - Igen, kapjon. - Jaj, nekem, mi lesz itt... - Semmi.), illetve a gégészetre góckutatás céljából.
Augusztus eleje: Balaton
Az előítéletekről csak annyit, hogy ha valaki azt mondja nekem előtte, hogy alapvetően jól érezzük majd magunkat, csak a boldogságot esetenként elfedi az egyik gyerek napi 15-20 alkalommal leadott hisztiműsora miatt érzett csalódottság, na, melyik gyerek lesz az?, akkor gondolkodás nélkül rávágtam volna, hogy Vera. (Akkor még nem volt ilyen letisztult a kép bennem Bandi pálfordulásáról.)
Itt pl. nem tudtuk eltántorítani Bandit attól a szándékától, hogy a parton talált mocskos szívószállal fogyassza el a fagyiját, de az erre irányuló kísérletünk annyira felbosszantotta, hogy mérgében átdöfte a tölcsért a szívószállal, majd földhöz vágta az egészet.
Ez pedig az a pillanat, amikor Bandi rendelkezésére bocsátottam azt a zseblámpát, amit kínomban vettem neki, miután mellét döngetve, Tarzant megalázó hangerejű ordításokkal kísérve 4-szer szétszedte az utazóágyat a délutáni alvás helyett (mellesleg ezzel a naponta jelentkező műsorszámával a nyaralás tervezett vége előtt három nappal elűzte a szomszéd apartmanban lakó kisgyerekes családot), és el kellett vinnem kocsival egy körre, hogy kiüssem valamivel végre az elaludni képtelen felpörgött, ám hullafáradt gyereket.
Ugyanitt Bandi 2 éves lett.
Nagyon örült a tortáján feszítő Lukrécica és Szegényke marcipánoknak...
... meg a fúrógépnek, bár ez utóbbinak a szomszéd gyerekek talán még jobban.
A tortából pedig kisajátította magának a legnagyobb szeletet.
Alább pedig egy videó, amelyben Vera 100%-osan meggyőzi a nézőközönséget arról, hogy tudja, mi az az irónia, Bandi pedig új szokása szerint lázad.
Nos, a végére már a hajamat tépve kétszer 1 órát töltöttem el azzal, hogy a youtube-ra feltöltött videót ide beszúrjam, mert nem szeretem a félmegoldásokat. A youtube keresője megtalálja a cím vagy kulcsszavak alapján. A Bloggeren belül ugyanez a kereső már nem. Majd egyszer talán, addig is itt a fent említett videó linkje: http://www.youtube.com/watch?v=U0BwKaEYMjM
Hazatértünk.
Bandi kiszállt a kiságyból. Egyik délután így találtam rá:
Vettünk hát egy emeletes ágyat. Ezzel együtt pedig irtó nagy megkönnyebbülésemre lezárult az a kétéves korszak, amely során minden áldott este Vera mellett, az ő ágyában aludtam el egy-két órára, hogy aztán átkóvályogjak a sajátomba, ahol éjjel 11 és 1 között nem tudok visszaaludni. Ha tudom, hogy ilyen egyszerű a megoldás, nem vártunk volna vele ennyit. Vera ugye kisangyal módjára megértette, hogy oda már nem mászom fel többé, ezért újra a plüsskutyák közül választ magának alvócimborát éjszakára. Ennyi :)
Hogy Bandi is bizonyítsa a rácsok nélküli ágyra való érettségét, demonstratíve belepisilt a bilibe. De csak egyszer, és véletlenül. A szobatisztaság kérdését a kétéves gyereklelket megterhelő, feldolgozásra váró fajsúlyos életeseményekre való tekintettel (bölcsőde, kistesó, dackorszak) elnapoltuk.
Bandi azóta is a kiságyban alszik, meglehetősen jókat. Nem azért, mert éretlennek ítéltük a nagy ágyra, ő maga határozott így. Szüksége van még a korlátokra. Az alábbi képen zavartalanul, édesdeden alszik, miközben Vera rápakolja az összes plüssmacskáját.
Augusztus 21. - Újra ovi!
Ja, mégsem. Másfél hétig még csak ügyelet van. De ezt nekem miért nem mondta senki júniusban??? Mindegy, jobb is. Arra mindenképp jó volt ez a vak lárma Vera életében, hogy ráhangolódott, és össze is futottunk Hajni nénivel, az óvónénijével, a rövidke találkozás pedig felébresztette benne az óvodai lét utáni vágyat. Hallgattam is a 10 bónusz nap alatt jópárszor: "Hiányzik az óvoda!"
Augusztus 26. - vérvétel
Tartottam tőle, hogy Vera ez időre megfeledkezik majd arról, hogy ő az új kisangyal, de felesleges volt minden para. Szépen odatartotta a karját, és teljes nyugalomban végignézte, amint rászáll a lepke, kifolyik a vér a kémcsövekbe, majd elszáll a lepke. Azt azért sérelmezte, hogy nem volt mintás ragtapasz. A felkészítés során én is jól kommunikáltam, de el kell ismernem, hogy nagy segítségemre volt Bori is. Az eredmény azóta megvan: semmire sem allergiás. A fül-orr-gégész azonban 50% esélyt ad egy tünetek nélküli krónikus mandulagyulladásnak, de mivel Vera nem produkálja ennek minden tünetét (itt csak én érzek némi ellentmondást?), a mandulakivétellel még várunk (újabb csalánkiütés-rohamokra). Remélem, soha nem kerül rá sor.
És akkor hihetetlen, de még ez is megtörtént a nyáron:
Szóval rengeteg mindent akartam írni, de utólag már nem fogok energiát feccölni abba, hogy részletesen kifejtsem, ami már annyira elmúlt, hogy nem is úgy van. Viszont arra gondoltam, írok egy vázlatos összefoglalót a nyárról, hogy ne csak valami homályos, konkrétumok nélküli összbenyomásként maradjon meg az elmúlt 11 hét, mint pl. hogy hosszú volt meg meleg, meg néha kiborultam a kis hülyéktől, máskor meg örömömben sírtam, hogy milyen aranyosak.
Az első hét azzal telt, hogy a 39 fokos lázas Verával ültünk itthon. A lázcsillapítás mellett kezeltük a csalánkiütéseit, amelyeket gyanúnk szerint a tejtermékek okoztak, miután rendszerint a többhetes tejmegvonást követő joghurt-visszaadagolás ideje alatt jelentkeztek. Nagyon vártuk a gasztroenerológiára kapott augusztus 1-jei időpontot (amit még májusban kértünk).
Egy hét alatt kiborultam annyira, hogy elmenekültem egy napra a húgommal Visegrádra. Szerencsére akkor még nem sejtettem, hogy nem is 9 hetes a nyári szünet, hanem 11, különben lehet, hogy vissza se jöttem volna. (Olyan okai voltak, mint pl. hogy a lázas, hullafáradt Vera száját percenként (megszámoltam) 20-szor hagyja el a "Társasjátékozzunk!" mondat, 32 percen át (azaz összesen 640-szer), amibe belealszik, majd 1 óra után felébredve ugyanúgy folytatja. Miközben én is alig látok az álmosságtól, mivel nem aludtam túl jól a beteg gyerekek miatt éjjel. És ez csak egy ok, ennyitől még nem akadok ki, de ilyenek sorozata juttatott el egy hét alatt az idegösszeomlás szélére.)
Aztán Vera átadta a stafétát Bandinak, így aztán miatta dekkoltunk itthon még egy hetet.
Közben Vera 4 éves lett, erről írtam.
Ezt követően Mari mamánál töltöttünk 10 napot, vidéken. Bandin ekkor jelentkeztek a hisztikorszak első tünetei. Hogy ő nem akar elaludni délután, fektetés után 1-1,5 órát ordibál a kiságyban, majd fél 3-kor elalszik, de aztán jaj nekünk, ha a fél 6-os ébredését nem várjuk ki, és attól való félelmünkben, hogy este még 11-kor is óbégatni fog, felverjük legszebb álmából mondjuk 5-kor. Ilyenkor estig bőgött megmagyarázhatatlanul. Akkoriban még a pszichologizálás hibájába esve próbáltam mélylélektani magyarázatokat keresni e hirtelen előállt érzékenységére, mint pl. hogy szegénykém, biztosan érzi, hogy anya most olyan más (ti. terhes), és ez neki nem tetszik, vagy hogy meglegyintette a kitaszítottság, a mellőzöttség érzésének szele (ti. közeleg a bölcsőde). De aztán elárulta magát olyan kevésbé cizellált stílusban megfogalmazott mondandóival, amelyekből csak a hülye nem látta, hogy Bandi szövevényesnek hitt motívumrendszerének egyetlen összetevője a tagadás. Példák:
- Jé, itt felébredt egy kisfiú.
- Nem vagyok kisfiú!!!
- Akkor milyen vagy?
- Nagy!!!
- Jé, itt felébredt egy nagyfiú.
- Nem vagyok nagy!!!
- Akkor milyen vagy?
- Kis!!!
- Anya, mi az?
- Kutya, te is látod.
- Nem kutya!!! Cica!!!
- Pedig kutya.
- Nem kutya! Cica!
- Jó, akkor cica.
- Gyere Bandi, megyünk a játszótérre.
- Nem kejj menni a játszótéjje!!! (futva elindul az ellenkező irányba)
- Akkor gyere, veszünk fagyit.
- Nem veszünk fagyit!!! (újra a játszótér felé veszi az irányt)
- Jó, menjünk a játszótérre.
- Nem megyünk a játszótéjje!
Aztán egyszer csak a homlokomra csaptam, "dejszen Bandi egy végtelenül egyszerűen működő, kiszámítható, tankönyvi gyerek, miért is dimenzionálom túl ezt a kérdést most?" Azaz találtam egy prózaibb magyarázatot a viselkedésére: dackorszak.
Ez először azért nem jutott eszembe, mert Vera mellett én nem így szocializálódtam, esetében ilyen élesen elhatárolható korszak nem is volt, mint tudjuk, neki az egész élete egy komplett dackorszak. Volt. Idáig. Az az érdekes most az egészben, hogy Vera vérszemet kapott és teljesen megtáltosodott attól, hogy elromlott az aranygyerekünk, és olyan kis kenyérre kenhető, szófogadó, értelmes, érett kis tünemény lett belőle, hogy nem ismerek rá. Mindent meg lehet vele beszélni, bármit megért és elfogad. És szinte lubickol az érzésben, hogy most ő az aranygyerek, a másik meg a hülye, "végre, hogy felfogták, évek óta próbálja már szemellenzős szüleit erre rávezetni."
M. megmozdult 15 hetesen. Azaz hogy megéreztem, hogy mozog. Tudom, hogy hihetetlenül korai volt ez, de az volt, biztos vagyok benne, nem először éreztem már ilyet életemben.
Ezután pár hetet újra itthon töltöttünk. Hogy mivel?
- Játszótér minden mennyiségben.
- Fagyizó (a sok citrom, mangó után Vera nagy örömére találtunk tejmentes étcsokit egy helyen).
- Rajzolás, színezés, aszfaltkrétázás (mely tevékenységek során a háztartásigép-fetisiszta Bandi maximálisan hódolhatott szenvedélyének).
- Közös bevásárlások (amelyek kivétel nélkül azzal a tanulsággal zárultak, hogy soha többet nem viszem őket vásárolni, ugyanis végig amiatt ordítottak, hogy mindketten a bevásárlókocsi nagy rekeszében kívánnak utazni, de úgy, hogy a másik ne legyen benne).
- "Ventijátoj!" (ha ventilátort láttunk, akkor Bandi lecövekelt, megbabonázva nézett, ha megengedték, kapcsolgatott, mi pedig Verával vártunk és vártunk és vártunk..., hogy tovább indulhassunk, olykor 20-25 percet is)
- Bandicipelés - mert ő nem jön a lábán, ha nem ő döntheti el, merre menjünk. Ha ő dönti el, akkor az mindig az ellenkező irány, ezért ezt a luxust a legritkább esetben engedhettük meg magunknak. Bár ha kicsit rafináltabb vagyok, talán célba is érhettünk volna sokszor úgy, hogy bónuszként még el is hiszi, hogy ő döntötte el, hova menjünk... Most már mindegy.
- A gasztroenterológiai vizsgálat miatt újra joghurt-adagolás Verának, ezt követően az újabb csalánkiütés-rohamok miatti kínlódás. Egyik éjjel még antihisztamin cseppekért is elzavartam a férjemet, annyira elhatalmasodott Verán a kiütés.
Augusztus 1. - gasztroenterológia
A doktornő szerint nem tej okozza a csalánkiütést, a tényezők véletlenszerű, összefüggés nélküli együttállása keltette csupán azt a benyomást, hogy a tej a hibás. A fotók alapján inkább valamilyen vírus. Azért elküldött laborra (Előtte két hétig kapjon tejet. - Miiii? - Igen, kapjon. - Jaj, nekem, mi lesz itt... - Semmi.), illetve a gégészetre góckutatás céljából.
Augusztus eleje: Balaton
Az előítéletekről csak annyit, hogy ha valaki azt mondja nekem előtte, hogy alapvetően jól érezzük majd magunkat, csak a boldogságot esetenként elfedi az egyik gyerek napi 15-20 alkalommal leadott hisztiműsora miatt érzett csalódottság, na, melyik gyerek lesz az?, akkor gondolkodás nélkül rávágtam volna, hogy Vera. (Akkor még nem volt ilyen letisztult a kép bennem Bandi pálfordulásáról.)
Itt pl. nem tudtuk eltántorítani Bandit attól a szándékától, hogy a parton talált mocskos szívószállal fogyassza el a fagyiját, de az erre irányuló kísérletünk annyira felbosszantotta, hogy mérgében átdöfte a tölcsért a szívószállal, majd földhöz vágta az egészet.
Ez pedig az a pillanat, amikor Bandi rendelkezésére bocsátottam azt a zseblámpát, amit kínomban vettem neki, miután mellét döngetve, Tarzant megalázó hangerejű ordításokkal kísérve 4-szer szétszedte az utazóágyat a délutáni alvás helyett (mellesleg ezzel a naponta jelentkező műsorszámával a nyaralás tervezett vége előtt három nappal elűzte a szomszéd apartmanban lakó kisgyerekes családot), és el kellett vinnem kocsival egy körre, hogy kiüssem valamivel végre az elaludni képtelen felpörgött, ám hullafáradt gyereket.
Ugyanitt Bandi 2 éves lett.
Nagyon örült a tortáján feszítő Lukrécica és Szegényke marcipánoknak...
... meg a fúrógépnek, bár ez utóbbinak a szomszéd gyerekek talán még jobban.
A tortából pedig kisajátította magának a legnagyobb szeletet.
Alább pedig egy videó, amelyben Vera 100%-osan meggyőzi a nézőközönséget arról, hogy tudja, mi az az irónia, Bandi pedig új szokása szerint lázad.
Nos, a végére már a hajamat tépve kétszer 1 órát töltöttem el azzal, hogy a youtube-ra feltöltött videót ide beszúrjam, mert nem szeretem a félmegoldásokat. A youtube keresője megtalálja a cím vagy kulcsszavak alapján. A Bloggeren belül ugyanez a kereső már nem. Majd egyszer talán, addig is itt a fent említett videó linkje: http://www.youtube.com/watch?v=U0BwKaEYMjM
Hazatértünk.
Bandi kiszállt a kiságyból. Egyik délután így találtam rá:
Vettünk hát egy emeletes ágyat. Ezzel együtt pedig irtó nagy megkönnyebbülésemre lezárult az a kétéves korszak, amely során minden áldott este Vera mellett, az ő ágyában aludtam el egy-két órára, hogy aztán átkóvályogjak a sajátomba, ahol éjjel 11 és 1 között nem tudok visszaaludni. Ha tudom, hogy ilyen egyszerű a megoldás, nem vártunk volna vele ennyit. Vera ugye kisangyal módjára megértette, hogy oda már nem mászom fel többé, ezért újra a plüsskutyák közül választ magának alvócimborát éjszakára. Ennyi :)
Hogy Bandi is bizonyítsa a rácsok nélküli ágyra való érettségét, demonstratíve belepisilt a bilibe. De csak egyszer, és véletlenül. A szobatisztaság kérdését a kétéves gyereklelket megterhelő, feldolgozásra váró fajsúlyos életeseményekre való tekintettel (bölcsőde, kistesó, dackorszak) elnapoltuk.
Bandi azóta is a kiságyban alszik, meglehetősen jókat. Nem azért, mert éretlennek ítéltük a nagy ágyra, ő maga határozott így. Szüksége van még a korlátokra. Az alábbi képen zavartalanul, édesdeden alszik, miközben Vera rápakolja az összes plüssmacskáját.
Augusztus 21. - Újra ovi!
Ja, mégsem. Másfél hétig még csak ügyelet van. De ezt nekem miért nem mondta senki júniusban??? Mindegy, jobb is. Arra mindenképp jó volt ez a vak lárma Vera életében, hogy ráhangolódott, és össze is futottunk Hajni nénivel, az óvónénijével, a rövidke találkozás pedig felébresztette benne az óvodai lét utáni vágyat. Hallgattam is a 10 bónusz nap alatt jópárszor: "Hiányzik az óvoda!"
Augusztus 26. - vérvétel
Tartottam tőle, hogy Vera ez időre megfeledkezik majd arról, hogy ő az új kisangyal, de felesleges volt minden para. Szépen odatartotta a karját, és teljes nyugalomban végignézte, amint rászáll a lepke, kifolyik a vér a kémcsövekbe, majd elszáll a lepke. Azt azért sérelmezte, hogy nem volt mintás ragtapasz. A felkészítés során én is jól kommunikáltam, de el kell ismernem, hogy nagy segítségemre volt Bori is. Az eredmény azóta megvan: semmire sem allergiás. A fül-orr-gégész azonban 50% esélyt ad egy tünetek nélküli krónikus mandulagyulladásnak, de mivel Vera nem produkálja ennek minden tünetét (itt csak én érzek némi ellentmondást?), a mandulakivétellel még várunk (újabb csalánkiütés-rohamokra). Remélem, soha nem kerül rá sor.
És akkor hihetetlen, de még ez is megtörtént a nyáron:
2013. augusztus 16., péntek
Tinilány
Vera félig tinilányként hivatkozik magára újabban. Megelőlegezte magának ezt a címet, mivel csak egy év választja el attól, hogy tényleg az legyen. A kellékei pedig:
Update: Lelkiismeret-furdalásom van azóta, hogy közzétettem ezt a posztot. Hiszen még az apjának sem mutatta meg a titkos noteszt: "Papa, azért nem mutatom meg neked, mert te felnőtt vagy, és a matricákból kitalálod, mi van oda írva." De az igazi tinilány igazi titkos naplóját eszembe sem jutna elolvasni, remélem, elhiszi majd nekem.
Szóval megtalálta ezt a sminktáska (?) alakú noteszt, és rögtön kijelentette, hogy ebbe (is) elveszett kutyákról szóló hirdetéseket fog írni. Javasoltam, hogy a kutyahirdetéseket írja csak továbbra is post-itekre, mert ez egy olyan notesz, amibe tinilányok szoktak titkokat írni. Gyanítom, hogy a mai tinilányok (ha egyáltalán létezik ma még valaki, aki a tinilányok címkével ellátott csoportba tartozónak vallja magát) már nem írnak ilyen noteszekbe titkokat, talán már nem is írnak egyáltalán kézzel, nem tudom, de nekem még volt ilyen titkos noteszem. Bár soha nem írtam bele titkokat, mert a noteszeket csak arra használtam, hogy üresen betegyem őket a többi 68 közé, és néha elővegyem megcsodálni, hogy milyen szép noteszeim vannak, azt tervezgetve közben, hogy mit fogok _majd_egyszer_ beléjük írni, és ez a szokásom máig megmaradt. Mindenesetre, miután tisztáztuk, kik azok a tinilányok, elmondtam Verának, hogy az ilyen noteszbe beleírják, hogy kibe szerelmesek.
- Anya, de hát azt mindig el kell mondani. Emlékszem, hogy egyszer mondtad, hogy szerelmes voltál egy fiúba, aki meg nem téged szeretett.
- Igen, de akkor már nagy voltam, nem tinilány, és nem titkoltam, hogy kibe vagyok vagy voltam szerelmes.
- Jó, akkor én ebbe titkokat fogok írni, és azokat senki nem nézheti meg.
- Rendben, írj, leányom, nyugodtan, nem fogom megnézni.
Írt is. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit ír, de tartottam magam az ígéretemhez. Fél nap múlva azonban kiderült, hogy az én kíváncsiságomnál csak Vera arra vonatkozó vágya volt erősebb, hogy beszélhessen szívfájdalmairól meg az ő fontos titkairól. Ezért megsúgta nekem, hogy mi mindent jegyzett le füzetkéjébe. Remélem, nem fog megkövezni azért, mert itt közzéteszem, de ha nem teszem, el fogja felejteni - talán már holnapra, mint a lent "olvasható" harmadik bejegyzést.
Képességeivel és saját korlátaival teljesen tisztában van, tudja ugyanis, hogy amit leír, azt aztán nem fogja tudni elolvasni. Ezért kitalálta, hogy mindegyik titok mellé ragaszt egy matricát is, amelyről mindig tudni fogja, mi van oda írva. Lássuk:
Cica nincs, kutya van. (nagy száj)
Nagyon szeretem a lányokat. (rózsaszín profil)
Nem emlékszik, mit írt ide. (kicsi száj)
Nagyon szeretem, amikor Hiszti manó mondja, hogy "Hisztizz, hisztizz!" (fehér profil)
Nagyon szeretem Lülüt. Meg anyát. (retikül)
Nagyon szeretem a macskákat is. (kicsi szív)
Nagyon szeretem a masnikat. (masni)
A kutyák nagyon aranyosak, és nagyon szeretem őket. (hajszárító)
Nagyon szeretem az ilyen lányokat, hogy Barbie, Aranyhaj, meg ... nem is jut eszembe, hogy mi a nevük. - Tinilány? - Igen, a tinilányokat! (Barbie logo)
Update: Lelkiismeret-furdalásom van azóta, hogy közzétettem ezt a posztot. Hiszen még az apjának sem mutatta meg a titkos noteszt: "Papa, azért nem mutatom meg neked, mert te felnőtt vagy, és a matricákból kitalálod, mi van oda írva." De az igazi tinilány igazi titkos naplóját eszembe sem jutna elolvasni, remélem, elhiszi majd nekem.
2013. augusztus 9., péntek
Nyaralunk
És most azon töprengek, hogy vajon mások gyerekei is tényleg ilyen extrém hülyék-e, mint az enyémek. Mert hiába biztatnak ezzel engem más szülők, én nem ezt látom az ő gyerekeiken. (Ezzel a poszttal kényszerítem magam arra, hogy az amúgy várakozáson felül kellemes nyaralásról szóló majdani beszámolómba az olyan mélypontokat is belefoglaljam, mint amilyen a mostani.)
2013. július 24., szerda
Egy négyéves fotónaplója
Szóval Vera kapott egy fényképezőgépet a születésnapjára, amellyel azóta is lelkesen fényképez. Mindig velünk van a gép, akárcsak az enyém, mert már Vera is tudja, hogy az érdekes pillanatokat meg kell örökíteni. Ki-be kapcsolgatja, fotózik vele auto módban, tudja, hogy meg kell várni a zöld téglalapot kattintás előtt és meg tudja nézegetni a készített képeket. Videózni is tud, de a fotó és a videó üzemmód között még nekem kell váltogatni. Ettől nem boldog, mert amikor a minap épp 17 hetes terhes anyjának zuhanyzását támadt kedve dokumentálni, kénytelen volt beérni az eseményről készített statikus képekkel, miután két méterről, elméletben nem tudtam instruálni az átváltással kapcsolatban. Nagyon ki volt borulva, én meg azzal vigasztaltam, hogy mivel várhatóan elég sokáig élünk még közös háztartásban, és úgyis zuhanyzom mindennap, lesz még lehetősége filmezni is az akciót. Mivel elég önkritikus vagyok, különösen, amióta mind az arcomat, mind a testemet látványosan leamortizálták az éveken át egymást váltogató terhességi és szoptatási rohamaim, ezeket a képeket nem teszem itt közzé. Jó, nem ezért. De különben vannak az anyjuknál sokkal érdekesebb témái is egy gyereknek. Például egy szép kék tányér meg a madárlátta kuglófdarab.
Ilyen van még temérdek, de az egész mappát felesleges lenne ide beszúrnom, mivel a blogot nem fényképalbumnak használom, ezért itt egy kis best of.
A születésnapján mindjárt vad kattintgatásba kezdett, amit én bátorító mosollyal az arcomon figyeltem teljes 2 percig, de aztán az első téma 38-szori lefényképezése után arcomról lehervadt a mosoly, és kicsavartam Vera kezéből a gépet, mert féltem, hogy elromlik. Ő azzal mentegetőzött, hogy többször is le kell fényképezni mindent, mert mi van, ha homályos vagy nem jól sikerül. És nem igaza van?
A fent látható kutyás póló (és általában a kutyák) mellett van még egy-két téma, amely sorozatfelvételek készítésének kényszereként hat rá. Ilyenek a copfok, anyja vezetés közben a hátsó ülésről, saját combjai és lábai. Azt még nem döntöttem el, hogy a nem egészen egy hónap alatt 612 fájlt begyűjtő mappáját hagyjam-e ugyanilyen ütemben tovább duzzadni, vagy töröljem a sorozatok kevésbé sikerült darabjait.
Szívesen fényképez az autóból kifelé, de olyankor általában nem azért kéri el a gépet, mert észrevette a témát, csak unalmában kattintgat.
Ellenben rögtön ugrik (ugraszt), ha meglát egy szép textilt. Egyelőre nincsenek gátlásai: a bal alsó képen szereplő szoknya tulajdonosa egy félig-meddig ismerős (Vera számára semennyire sem az), akivel összefutottunk az utcán, és Vera az első fél perc után közölte vele, hogy a szoknyája olyan szép, hogy le kell fényképeznie.
Másik gyengéje a virág. A 10 napos vidéki tartózkodásunk alatt tett séták során minden kerítés előtt meg kellett állnunk, ahol Vera attól sem riadt vissza, hogy a kerítéseken benyúlva fényképezze a tarka virágokat.
Szívesen fényképez engem és a húgomat, mert szerinte mi vagyunk a legszebbek, de az önfotó is kedvelt témája. Az elveszett kutyák hirdetései és a könyvek képei is jó fotóalanyok, a róluk készített képek minőségével mindig elégedett. A fagyipult is érthető, azt hiszem. De vannak témák, amelyek ki tudja, miért érdekesek számára (kaputelefon, lépcsőházi burkolat), de pont ezek miatt kapta a fényképezőgépet.
Most már néhány egész jól sikerült makróval is büszkélkedhet.
És vannak természetesen olyan témák, amelyeket kerül. Egy darabig például meg volt győződve arról, hogy ha Bandit fényképezné, akkor elromlana a fényképezőgép. Az alábbi kép készültekor még így hitte, itt nem is Bandit fényképezi (hiába is szeretné azt hinni a testvéri szeretet megcsillanására epekedve váró anya), hanem a szökőkutat.
De aztán véletlenül betolakodott Bandi is az egyik kompozícióba, ami rádöbbentette Verát, hogy attól még nem történik tragédia, ha ezt a csúnya, hülye kisfiút is lefényképezi.
Ilyen van még temérdek, de az egész mappát felesleges lenne ide beszúrnom, mivel a blogot nem fényképalbumnak használom, ezért itt egy kis best of.
A születésnapján mindjárt vad kattintgatásba kezdett, amit én bátorító mosollyal az arcomon figyeltem teljes 2 percig, de aztán az első téma 38-szori lefényképezése után arcomról lehervadt a mosoly, és kicsavartam Vera kezéből a gépet, mert féltem, hogy elromlik. Ő azzal mentegetőzött, hogy többször is le kell fényképezni mindent, mert mi van, ha homályos vagy nem jól sikerül. És nem igaza van?
A fent látható kutyás póló (és általában a kutyák) mellett van még egy-két téma, amely sorozatfelvételek készítésének kényszereként hat rá. Ilyenek a copfok, anyja vezetés közben a hátsó ülésről, saját combjai és lábai. Azt még nem döntöttem el, hogy a nem egészen egy hónap alatt 612 fájlt begyűjtő mappáját hagyjam-e ugyanilyen ütemben tovább duzzadni, vagy töröljem a sorozatok kevésbé sikerült darabjait.
Szívesen fényképez az autóból kifelé, de olyankor általában nem azért kéri el a gépet, mert észrevette a témát, csak unalmában kattintgat.
Ellenben rögtön ugrik (ugraszt), ha meglát egy szép textilt. Egyelőre nincsenek gátlásai: a bal alsó képen szereplő szoknya tulajdonosa egy félig-meddig ismerős (Vera számára semennyire sem az), akivel összefutottunk az utcán, és Vera az első fél perc után közölte vele, hogy a szoknyája olyan szép, hogy le kell fényképeznie.
Másik gyengéje a virág. A 10 napos vidéki tartózkodásunk alatt tett séták során minden kerítés előtt meg kellett állnunk, ahol Vera attól sem riadt vissza, hogy a kerítéseken benyúlva fényképezze a tarka virágokat.
Szívesen fényképez engem és a húgomat, mert szerinte mi vagyunk a legszebbek, de az önfotó is kedvelt témája. Az elveszett kutyák hirdetései és a könyvek képei is jó fotóalanyok, a róluk készített képek minőségével mindig elégedett. A fagyipult is érthető, azt hiszem. De vannak témák, amelyek ki tudja, miért érdekesek számára (kaputelefon, lépcsőházi burkolat), de pont ezek miatt kapta a fényképezőgépet.
Most már néhány egész jól sikerült makróval is büszkélkedhet.
És vannak természetesen olyan témák, amelyeket kerül. Egy darabig például meg volt győződve arról, hogy ha Bandit fényképezné, akkor elromlana a fényképezőgép. Az alábbi kép készültekor még így hitte, itt nem is Bandit fényképezi (hiába is szeretné azt hinni a testvéri szeretet megcsillanására epekedve váró anya), hanem a szökőkutat.
De aztán véletlenül betolakodott Bandi is az egyik kompozícióba, ami rádöbbentette Verát, hogy attól még nem történik tragédia, ha ezt a csúnya, hülye kisfiút is lefényképezi.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Legolvasottabb
-
Vigyázat, terjengős beszámoló következik. De 10 hónap eseményeit foglalom össze, ahhoz képest nem hosszú. Akkor íme annak az útnak a történe... -
Tegnap gyerekorvosnál jártunk, és bár mindkét gyerekemre hihetetlenül büszke voltam, őszintén sajnálom, hogy a Vera által leadott műsornak B...
-
Nem írtam mostanában, mert nagyon levert voltam. Olyan depresszióféle, ami abból eredt, hogy elkezdtem - nem írni a blogot, - nem gitározn...
-
Arra gondoltam, hogy ha egyszer megkérdezi Magda (vagy bármelyik gyerekem), milyen volt az ő kisgyerekkora, nem biztos, hogy csak arra lesz ... -
Hol volt, hol nem volt, az ország legnagyobb falujának szélinél, az erdő mellett állt egy ház. Abban lakott egy ember meg egy asszony. E...