Drága gyermekem

Kaptam egy gitárt a születésnapomra a hétvégén a férjemtől, az erről szóló poszt majd elkészül egyszer, ha a gitározás mellett jut rá időm. Két nap ide-oda rakosgatás után beláttuk, hogy a gitár épsége érdekében vennünk kell egy falra (jó magasra) szerelhető villát, amire rá tudom akasztani a féltve őrzött kincset, miután a gyerekek számára az úgy bánik vele, mint a hímes tojással kifejezés a szó szerinti jelentésén túl semmi egyebet nem mond. Főleg nem egy ilyen izgalmas játékszer kapcsán. A Ringató után ezért ma látogatást tettünk Bandival a közeli hangszerboltban. Volt kétféle ilyen akasztó vagy mi. Engem csak az érdekelt, hogy melyik az olcsóbb, aztán kalap-kabát, az időhiányt hírből sem ismerő eladók azonban készségesen bemutatták mindkettő működését, ráakasztottak egy-két gitárt is szemléltetésképp, tekergették, felvonultatták a falra szereléshez szükséges csavarokat, megmutatták azok pontos helyét, sőt még érveket és ellenérveket is felsorakoztattak mindkét tartó kapcsán. Nagyszerű, akkor térjünk már a lényegre, kérdeztem, melyik mennyibe kerül, miközben egy zeneőrült gyerek hisztérikusan követelőzött az ölemben, hogy haladéktalanul tegyem le a földre. Nem bírtam vele, hát letettem, szigorúan mindkét kezét fogva, mert sejtettem, hogy a térdmagasságban felépített hangszerhegyet ő nem fogja tétlenül nézni. Bandi nyálcsorgatva, csillogó szemmel megindult a színpad irányába, megpróbálta megmászni, közben a boldogságtól remegve kiáltozott, ha valamit felismert, kérdezősködött, válaszolgattam, és mindvégig fogva tartottam. Csakhogy sehogyan sem akart kiderülni az az ár, és ahogy teltek a percek, nekem úgy fogyott a türelmem és az energiám. 7-8 perc után végre megtalálta a néni, az egyik 3500, a másik 2900, az utóbbit kérem, köszönöm, és hogy elővegyem a pénztárcámat, egy pillanatra elengedtem a Bandi kezét... Ott van a gitájod! - kiáltott fel lelkesen, s megindult az ukulele felé. Reflexből elkaptam a kezét, de sajnos csak a gitáj felé nyúlót. A másik elszabadult, és kontrollálatlan tombolásba kezdett: figyelemelterelés céljából leborított egy csokor dobverőt, majd rugalmasságának tesztelésére a tartóból félig kirántott egy karmesteri pálcát, amelyről aztán kiderült, hogy egyáltalán nem hajlékony, ellenben törékeny. Én pedig megtudtam, hogy a karmesteri pálca tulajdonképpen egy fehérre festett hurkapálca, és hogy esetünkben egy törött példány is pontosan ugyanannyiba került, mint egy ép: 3600 Ft-ba. Nagyon ideges lettem, két lábam közé beszorítottam a gyereket, kifizettem a 6500 Ft-ot, aztán a frusztrációtól - én csak magamban, Bandi pedig külső szemlélő számára is látható formában - tombolva kitántorogtunk az üzletből.
Mire átértünk a zebrán és beléptünk a Millenáris parkba, Mohácsra gondolva összeszedtem magam, majd  Bandi rendelkezésére bocsátottam a fél pálcát, hadd legyen neki egy maga választotta, fogantyúval ellátott, minőségi pocsolyakavargató botocskája. És nem átallotta "Ez nem jó. Nem kéjem. Visszaadom. A kanajat kéjem." indoklással visszanyújtani. Majd mivel nem nyúltam érte, földhöz vágta és folytatta a főzést a földön talált műanyag kanállal.

Miért sír a nő?

Amikor Bandit még csak magamban hordtam, azt mondta nekem az egyik szomszéd anyuka, hogy egy nő csak akkor értheti meg igazán a férfiakat, ha születik egy fia. Akkor fog rájönni ugyanis, hogy vannak dolgok, amiket soha az életben nem tud megtanítani egy hímneműnek. Ezt akkor még nem nagyon akartam elfogadni (hehe, épp erről beszélek - mondja ő), de a nevelés mindenhatóságába vetett hitemet Bandinak sikerült egy pillanat alatt megrendítenie a minap.

Amit személyes példamutatásomnak és a tőlem kapott nevelésnek köszönhet (ő is, de legfőképp a majdani menyem):
Amikor takarít, játékporszívójának csövét mindenhová bedugja: a kiságy, a polc, a fotel alá. A tolóajtó vályúján is végigmegy, ott természetesen a szívófej nélkül. A falakról is leszívja a pókhálófoszlányokat. Közben meg-megjegyzi, hogy "Itt is van piszok. Itt is ki kejj szívni. Nagy piszok van." Egy rendes ember.

Gyakorlatias gondolkodásmódról árulkodó, eredményorientált férfi problémamegoldás, amely ellen nem érdemes - és azt hiszem, nem is szabad - harcolni:
Megállapítja, hogy "Nagy jendetjenség van itt."  S azzal berugdossa a földön heverő játékokat a polc alá.

A színházhoz biztosan lesz köze, talán nem csak nézőként

Vera rajong a színházért. Az igaziért, ahol színészek játszanak, nem pedig színészek által mozgatott és beszéltetett bábok. Emiatt egy kicsit nehéz neki való előadást találni, mert az ő korosztályának leginkább bábelőadásokat szánnak, de azért van egy-kettő, amit megért és tud követni is. Ezt én egyáltalán nem bánom egyébként, mert a bábszínházért én sem voltam oda gyerekként, és az évtizedek múlásával sem nőtt irántuk érzett vonzalmam.

Az első igazi színházi élménye A Hang-villa titka volt. A második is. Mert annyira lenyűgözte. Szerencsére ez egy olyan darab, amelyben a nagykorú kísérők is örömüket lelik, vannak kifejezetten nekik szóló viccek, amiket a kisgyerekek észre sem vesznek. Pl. a Keksz kutyanévjavaslatot nem sok hároméves tudja összefüggésbe hozni az Albert névvel, amelyre végül a kutya hallgat. És szerintem azzal sincs tisztában Vera, hogy Tántor úr mindig részeg. Azt is megállta nevetés nélkül, amikor Albert villázva bólogatott a Smoke on the Water közismert riffjére.
Utána sokat beszéltünk az előadásról, többek között tisztáztuk, hogy Akusztikusz urat, a gonoszt bár elrepítette a darab végén egy hőlégballon, attól nem tűnt el az életben is, ezért jöhetett ki ő is meghajolni, és igenis, neki is járt volna a taps, mert jól játszotta a szerepét. Valójában nem ő gonosz, csak a szerepe az. Az életben ugyanolyan kedves ember, mint a Suzy papáját alakító színész, akiről tudjuk, hogy a szomszéd utcában lakik és a kislányát nem Suzynak, hanem Borinak hívják, sőt még egy Boldizsár nevű kisfia is van. Így aztán az Akusztikusz úr meg a Suzy szerepét játszó színészek élettörténetét és lakóhelyét illetően is részletekbe menő kérdezősködésbe kezdett, és nem nagyon értette, hogy róluk miért nem tudunk annyi mindent. Mindenesetre sikerült meggyőznünk arról, hogy az Akusztikusz úr szerepét játszó színész is rendes ember, így második alkalommal már őt is megtapsolta.

Most azt fontolgatja, hogy felnőttként SZÍNÉSZnek áll majd. Elég magabiztosan állítja, hogy a szöveg megtanulásával nem lesznek problémái, hiszen ebből a darabból is tudja már Suzy szövegének egy részét, nevezetesen: "Ajbejt, nincs ott semmi!" Hajlok arra, hogy higgyek neki, miután a versek 3-szori hallgatás utáni memorizálásának képessége továbbra is hűen szolgálja őt. Míg nekem komoly erőfeszítésembe kerül mondjuk egy ilyen vagy egy ilyen vers megtanulása, és sorról-sorra próbálom izzadva raktározni, addig ő hibátlanul ledarálja 3-4 meghallgatás után. A beszédtechnika órákat viszont nem érdemes ellógnia, majd finoman felhívom erre a figyelmét alkalomadtán.

RENDEZŐnek sem utolsó, bár most még nem nagyon van fogalma arról, hogy olyan szakma is van. Ennek ellenére a húsvéti héliumos lufik szereplésével nagysikerű előadást tartottunk Mari mamának, amelyben a még felszálló Hello Kitty lufi játszotta Suzy hosszú időre köddé váló papáját, a már földre ereszkedett kutyalufi kapta Albert szerepét, ő maga volt Suzy, én pedig Akusztikusz úr, mert olyasmi volt a kardigánom. A szereplőválogatást ő tartotta, a végleges szereposztás is az ő nevét dicséri, és akárcsak egy rendező, folyamatosan instruált. Mondta, hogy hová álljak, meg hogy lopjam el a hangokat, aztán meg hogy kergessem és akarjam elkapni őt meg a kutyáját, de ne sikerüljön, majd pedig hogy ragadjam meg a Hello Kitty lufit és szálljak el vele. Végül meghajoltunk így-úgy-amúgy... a színházi forgatókönyv ezen része láthatóan nagyon megfogta a sikerre éhes gyereket.

És hát az sem kizárt, hogy SZERZŐként is sikereket arat majd, írt ugyanis egy ötfelvonásos darabot, amelyet elő is adott az apjának és nekem az egyik délután. Az előadás megtekintése kötelező volt, de a felvonások közötti szünetekben mindig kitessékelt minket a szobából, hogy átszerelhesse a színpadot. A felvonások elején a narrátor szerepét magára öltve - hajráf nélkül - elmesélte az izgalmas és váratlan fordulatokban bővelkedő cselekményt, majd - hajráffal a fején - többnyire némán eljátszotta a többi szereplővel. Ami a címadást illeti, kis kitérő: kérdezte tőlem nemrég, hogy az Oznak miért az a címe, hogy Oz, a nagy varázsló, amikor Oz alig szerepel benne. Miért nem az, hogy Dorka. Megbeszéltük, hogy általában érdekes címet adnak a műveknek, amennyiben azt akarják, hogy olvassa/hallgassa/nézze meg valaki, márpedig egy varázsló szerepeltetése a címben sokkal inkább kíváncsivá tesz, mint egy kislánynév. Visszakanyarodva a színdarabjára, nem vagyok benne biztos, hogy a címadásra vonatkozó instrukcióim maradéktalanul eljutottak a tudatáig. Mondjuk, nem kizárt, hogy mégis, ámde felülbírálta azon oknál fogva, hogy bár általában nagyobb sikerre predesztinál az érdekes cím, vannak példák az ellenkezőjére is (példa, példa).

A KUTYÁK ÉS A NŐ
Színmű öt felvonásban

Első felvonás: a (plüss) kutyák egy csónakban ringatóznak a tengeren, ahol hurrikán sújt le rájuk. A csónak hánykolódik, a kutyák remegnek a félelemtől. Szerencsére észreveszi és megmenti őket a nő, akihez eredetileg látogatóba indultak. A nő kihúzza a csónakot a tengerből és szeretetteljes mosollyal az arcán kipakolja a kutyákat otthonában.

Második felvonás: az előzőleg tengernek használt kék-zöld pokróc felhasználásával a nő Fújja a szél a fákat játékot játszik a kutyákkal. Ezután betakaróznak és békésen alszanak.

Harmadik felvonás: a pokrócból újra tenger lesz. Másnap reggel a nő a nagyobb plüsskutyákkal hajóba száll, ám indulás előtt kiválasztja az otthon hagyott kiskutyák közül a legnagyobbat, és gondjaira bízza a kisebbeket.

Negyedik felvonás: hajójuk ismét viharba keveredik, ezért gyorsan a partra evickélnek, vissza a nő házába.

Ötödik felvonás: a nő látványosan szereti a kutyákat. Nagyon boldogok együtt.

Vége.
Mindenki meghajol.



Itt már be akartam fejezni a posztot, de tegnap délelőtt érte harmadik színházi élménye, muszáj róla szót ejteni: az Örkényben néztük meg A sötétben látó tündért. Nagyon odavolt ettől is, bár ez az elején nem volt ennyire egyértelmű. Miután az első 10-15 percben nem történt semmi a színpadon azon kívül, hogy Pogány Judit mesélt egy székben ülve, Vera ficeregni kezdett az ölemben, és megsúgta, hogy Ez nem annyira tetszik. Aztán előkerült egy vakond meg egy öregember, ettől máris jobban érezte magát: Most már jobban tetszik. Két éhes kutya színre lépésével pedig végérvényesen nyert ügye volt a darabnak Veránál. Egész délután erről beszélt, mindenkinek elmesélte a számára legemlékezetesebb részeket:
- hogyan halnak meg a szappanbuborékban szálló, megszületni készülő tündérek, ha nem kapaszkodnak meg a szüleikben, mert akkor halálra tapossák őket a buta őzikék és fellefetyelik a földről őket a szomjas rókák,
- hogyan vágott húst az éhes kutyáknak saját combjából Tökmag királyfi,
- hogyan haltak meg Málnácska királykislány szobalányai, amikor összetört az őket védő lekvárosüveg...

És hogy mennyire figyel a részletekre, arról az a történet árulkodik, amely tegnap délután esett meg az egyik McDonald's-ban. Az apjukkal mentek, én kicsapongtam épp (tornáztam). Vera észrevette és jelezte, hogy az étterem egy másik szegletében ott egy néni, aki ott volt aznap délelőtt a színházban, sőt még arra is emlékezni vélt, hogy ez a néni az erkélyen ült. A férjem nem nagyon hitte, hogy igaza lehet a gyereknek, de annyira kíváncsi lett, hogy odasétált a nőhöz és megkérdezte tőle. És igen, minden stimmelt: ott volt és az erkélyen ült.

Azt hittük

Az óvodában látja egy ideje ezt a plakátot, és mondja most nekem Vera, hogy nézzem csak meg, szegény bácsi hogy beütötte a fejét ott.

Egyébként meg jelentkezzen, aki gyerekkorában a Szomszédok végén futó, sebességéből ítélve nem kifejezetten a 9 éves silabizátoroknak szánt stáblistában nem Vulkánnak olvasta a Vukánt.

Ébredéstől elalvásig Bandival

Ez a gyerek tényleg fiú. Mindennapi verbális kommunikációnk következik, már ha kommunikációnak lehet nevezni, amikor kizárólag a beszélő küldi a jeleket a hallgató (?) fejében lévő reprezentációkon kifejtett mindennemű hatás nélkül. Onnan tudom amúgy, hogy ez a süketség csak látszólagos, hogy más környezetben, idegenek társaságában ordít a gyerekről, hogy milyen jólnevelt és szófogadó. A nevelési tanácsadóban például csak azért vette kézbe az ollókat, hogy azokat ártatlan ábrázattal, külön kérés nélkül átnyújtsa a feléje meginduló gyerekpszichológusnak.

Reggel
Bandi, rendesen fogd a poharat, légy szíves, ne zsonglőrködj. (Két ujjával szereti megtámasztani, miközben iszik.)
Bandi, ne kapcsolgasd a lámpát, légy szíves, nem tesz jót neki és a villanyszámlánknak sem.
Bandi, ne vedd a szádba az elemet. (Mivel már az összes távirányítónk elemtartóját letörte.)
Bandi, hagyd békén a telefonomat.
Bandi, a tollal csak papírra rajzolhatsz. A tollal csak papírra rajzolhatsz. A tollal csak papírra...
Bandi, ne nyitogasd a DVD-lejátszó tálcáját. Ne dobáld a lemezt!
Bandi, ne szedd ki a CD-ket a tokokból!
Bandi, az olló, az való? Kinek a kezébe? ("Andásnak.")
Bandi, ne bukfencezz az ágy szélén, mert könnyen leeshetsz.
Bandi, cseréljük ki a pelenkát. (Hőbörög, elszalad.) De ki kell cserélni, ne hőbörögj. Pisis pelenkában akarsz ülni?
Bandi, ne forgolódj, így nem tudlak felöltöztetni.
Bandi, te nem dughatod be a porszívót a konnektorba! ("Szejetem a konnektojokat.")
Bandi, jobban jársz, ha hagyod magad. Ha nem hagyod, lefoglak. (orrszívás)
Bandi, ne rángasd a vezetéket!
Bandi, mosd a fogadat, ne vizezz. (Tovább pancsol, később át kell öltöztetni emiatt.)
Bandi, nyisd ki a szádat. Légy szíves, nyisd ki a szádat. Így nem tudom kimosni a manókat. Bandi! Bandi! Bandi... (A manók helyükön maradnak...)
Bandi, mit csinálsz ott? Mit vettél ki a fiókból? ("Kések, kések, hatajmas kések." - mondja röhögve.) A kés, az való? Kinek a kezébe?! ("Andásnak vajó!")
Bandi, az etetőszékben ülj le, légy szíves. ("Fejájjok az etetőszékben!")
Bandi, ne kopogtasd a konyhakövet a [tetszőleges kemény tárgy, pl. fából készült diótörő vagy fém lábas]-val/-vel, mert feljön Judit néni. ("Dzsudi néni fejjön.")
Bandi, ne verd a falat a [tetszőleges kemény tárgy]-val/-vel, nézd meg, hogy néz már ki.
Bandi, ne menj ki kabát, sapka, cipő nélkül a lépcsőházba!
Gyere már öltözni, édes fiam, mert hülyét kapok.

Óvoda (miközben Verát öltöztetem, és hiába kínálok olyan opciókat, mint slusszkulcsozás, sepregetés, könyvnézegetés, autótologatás)
Bandi, gyere vissza.
Bandi, nem szabad pancsolni, zárd el a vizet.
Bandi, gyere vissza.
Bandi, hagyd békén a rajzszögeket. (gyűjti őket a parafatáblából)
Bandi, nem szabad kiszökni! ("Sapka néjküj kimegyek.")
Bandi, hagyd a fogkeféket.
Bandi, melyik WC-ben vagy?
Bandi, gyere légy szíves, öltözni.

Bolt
Egyszer már részleteztem, na most ugyanaz megy hatványozottabban.

Napközben, otthon
Bandi, ne bántsd az üvegajtót!
Bandi, nem szabad elcsavargatni a mosógépet!
Bandi, hagyd békén a tűzhelyet! A mosogatógépet is.
Bandi, ne nyomkodd a mikrót!
Bandi, azok a tányérok törékenyek!
Bandi, ne állj fel az etetőszékben!
Bandi, zárd vissza a hűtőszekrényt!

Este
Bandi, nem szabad nyitogatni a vízcsapot, mert leforrázhatod magad.
Bandi, hadd kenjelek be a testápolóval, kend szépen te is magad, állj meg, légy szíves, Bandiiiii!
Bandi, ne ugrálj az ágyon furulyával a szádban.
Bandi, jobb lenne, ha a földön táncolnál. ("Az ágyon táncojok. Ez a duda dádé")
Bandi, ne állj az ágy szélére, lecsúszhat a lábad, össze akarod törni magad?
Bandi, nem szabad elnyomkodni a laptopot! (amíg Vera mesét néz)
Bandi, ne nyomkodd a vízforralót!
Bandi, ne kapcsolgasd a lámpát, mert elromlik.
Bandi, a könyv érték, nem szabad összegyűrni és eltépni.

Fektetés után
Bandi, már mindenki alszik, ne kiabálj.
"Megéjkezett a kávéfőző! ... Fojognak a ventijjátojok! ... Cijmos, cijmos, haj, hová jett a vaj, ott játom, a bajuszodon, most jesz neked jaj! ... Kisegéj féj a macskátój! ... Miau, ejkapjak! ...Üjes a pojc! Kis Fejenc! ... Kinek adja Zsuzsa jányát ... Füjjentett a hüjjő ... Szejetem a szejjőzőket is! ... Hoj a szívóka? Ejvesztettem a szívókát. Megtajájtam a szívókát. Szejetem a szívókát."
Bandi, alszik minden dal és vers is, a ventillátorok és szellőzők is, csssssssssss! Elveszem a szívókát! (orrszívó porszívó szipkája)
"Nem adom! Szívókávaj ajszoj!"

És akkor vannak még azok az akciói, amiket csak utólag veszek észre. Például azt, hogy a vizesballon tetejét lecsavarta, és beleöntötte a tápoldatos vizet a cinkegolyós vödörbe, amelynek előtte lepattintotta a tetejét (12 cinkegolyó kuka).

A felsorolt miniszituációk forgatókönyve mindig ugyanaz: legalább háromszor elmondom az intelmet, hatásukat azonban leginkább az egyik fülén be, a másikon ki, illetve a mintha a falnak beszélnék frázisokkal tudnám leírni. Ezért aztán a tettek mezejére lépek, vagyis miközben irgalmatlanul ordít és kiflibe feszíti magát, kimenekítem a testi épségét/életét veszélyeztető szituációból, illetve elkobozom tőle a vagyontárgyakat. Ja, és az, hogy egy dolgot csak egyszer szerepeltettem a listában, nem azt jelenti, hogy naponta csak egyszer fordul elő a kérdéses jelenet. A lámpakapcsolgatás, az elektromos vezetékek rángatása vagy a kemény tárggyal való kopácsolás minimum óránként felmerül.

Olvasóim megnyugtatására hozzá kell tennem azonban, hogy a "rosszaságok" terjengős felsorolása ellenére Bandi egy imádnivaló gyerek, és még mindig boldog vagyok, hogy van fiam is.
Anyukának szólít (hallotta egy mesében, hogy XY anyukája, azóta kapott rá), Verát meg Vejonkának, amivel kiérdemelte a - születése előtt az én füleim számára szánalmasnak hangzó - Bandika nevet. Nem lehet másképp szólítani, muszáj ezzel is szeretgetnem.
Amióta megpróbáltam beszoktatni a játszóházba, nagyon komolyan anyafüggő lett, most már ott tartunk, hogy bárki bármit kérdez tőle, javasol neki, játszani invitálja, puszit kér tőle, ránéz, szóval bármilyen interakciót próbál kezdeményezni vele, Bandi zsigerből válaszol, elutasító és kioktató hanghordozással: "Csak anyuka!"
Olyanokat talál ki, hogy "Fáj a pocakom. Megvigasztajom az ajmajévej."
Reggeli első kérdése, miután a kiürített babatejes poharat szájától elemeli: "Hány fok van odakint?"
Egész nap zenél, méghozzá úgy, hogy énekel és kíséri magát több hangszeren egyszerre.

Ha nyűgös (álmos), azzal lehet megnyugtatni, hogy a hasamra fektetem és énekelek neki. Ő pedig minden dal után kéri, hogy "Még utojsót." Aztán megnyugszik és megy is játszani.
Szereti a virágokat és a cicákat. Macskával alszik és macskalufit kér a húsvéti vásárban, fittyet hányva arra, hogy ezzel köznevetség tárgya lesz:

Minden Duplo, Playmobil és plüssfigurával azt játssza, hogy ölelgetik és puszilgatják egymást, aztán őt, engem, majd külön-külön a testrészeimet, végül a tárgyakat a szobában. ("Anyukát is. Anyuka jábát is. A másikat is. Anyuka nyakát is. A pájnát is. Az ágyat is. A japtopot is.")

Egy gyönyörű lelkű kisfiú. Vagyis nagy. Már nagyon nagyra nőtt (86 centi).