Drága gyermekem

Kaptam egy gitárt a születésnapomra a hétvégén a férjemtől, az erről szóló poszt majd elkészül egyszer, ha a gitározás mellett jut rá időm. Két nap ide-oda rakosgatás után beláttuk, hogy a gitár épsége érdekében vennünk kell egy falra (jó magasra) szerelhető villát, amire rá tudom akasztani a féltve őrzött kincset, miután a gyerekek számára az úgy bánik vele, mint a hímes tojással kifejezés a szó szerinti jelentésén túl semmi egyebet nem mond. Főleg nem egy ilyen izgalmas játékszer kapcsán. A Ringató után ezért ma látogatást tettünk Bandival a közeli hangszerboltban. Volt kétféle ilyen akasztó vagy mi. Engem csak az érdekelt, hogy melyik az olcsóbb, aztán kalap-kabát, az időhiányt hírből sem ismerő eladók azonban készségesen bemutatták mindkettő működését, ráakasztottak egy-két gitárt is szemléltetésképp, tekergették, felvonultatták a falra szereléshez szükséges csavarokat, megmutatták azok pontos helyét, sőt még érveket és ellenérveket is felsorakoztattak mindkét tartó kapcsán. Nagyszerű, akkor térjünk már a lényegre, kérdeztem, melyik mennyibe kerül, miközben egy zeneőrült gyerek hisztérikusan követelőzött az ölemben, hogy haladéktalanul tegyem le a földre. Nem bírtam vele, hát letettem, szigorúan mindkét kezét fogva, mert sejtettem, hogy a térdmagasságban felépített hangszerhegyet ő nem fogja tétlenül nézni. Bandi nyálcsorgatva, csillogó szemmel megindult a színpad irányába, megpróbálta megmászni, közben a boldogságtól remegve kiáltozott, ha valamit felismert, kérdezősködött, válaszolgattam, és mindvégig fogva tartottam. Csakhogy sehogyan sem akart kiderülni az az ár, és ahogy teltek a percek, nekem úgy fogyott a türelmem és az energiám. 7-8 perc után végre megtalálta a néni, az egyik 3500, a másik 2900, az utóbbit kérem, köszönöm, és hogy elővegyem a pénztárcámat, egy pillanatra elengedtem a Bandi kezét... Ott van a gitájod! - kiáltott fel lelkesen, s megindult az ukulele felé. Reflexből elkaptam a kezét, de sajnos csak a gitáj felé nyúlót. A másik elszabadult, és kontrollálatlan tombolásba kezdett: figyelemelterelés céljából leborított egy csokor dobverőt, majd rugalmasságának tesztelésére a tartóból félig kirántott egy karmesteri pálcát, amelyről aztán kiderült, hogy egyáltalán nem hajlékony, ellenben törékeny. Én pedig megtudtam, hogy a karmesteri pálca tulajdonképpen egy fehérre festett hurkapálca, és hogy esetünkben egy törött példány is pontosan ugyanannyiba került, mint egy ép: 3600 Ft-ba. Nagyon ideges lettem, két lábam közé beszorítottam a gyereket, kifizettem a 6500 Ft-ot, aztán a frusztrációtól - én csak magamban, Bandi pedig külső szemlélő számára is látható formában - tombolva kitántorogtunk az üzletből.
Mire átértünk a zebrán és beléptünk a Millenáris parkba, Mohácsra gondolva összeszedtem magam, majd  Bandi rendelkezésére bocsátottam a fél pálcát, hadd legyen neki egy maga választotta, fogantyúval ellátott, minőségi pocsolyakavargató botocskája. És nem átallotta "Ez nem jó. Nem kéjem. Visszaadom. A kanajat kéjem." indoklással visszanyújtani. Majd mivel nem nyúltam érte, földhöz vágta és folytatta a főzést a földön talált műanyag kanállal.