MAGDA a kis cukika. A cukisági agresszióm állandó alanya. Az erőszakos kis cukika. De akkor sem lehet haragudni rá, még mindig nem. Mert ő még mindig nem játszmázik. (Jó, tudom, hogy a játszmázáshoz partner is kell...)
Lisszaboni kiruccanásom előtt még mindig 4-8 alkalommal ébredt éjszakánként, és mivel az esetek többségében képtelen voltam 1 percnél tovább hallgatni, ahogy öblös hangján ordít, rendszerint ugyanennyi alkalommal szoptattam is a 16-17 hónapos süldőt. Úgyhogy a legjobbkor jött a kényszerpihenő, ahová ugyan magammal vittem a mellszívót, de egyre kevesebbet fejtem, és haza már csak azért hoztam, hogy valakire átruházhassam idővel. (Gyorsan rákerestem, 16-17 ezer Ft egy ilyen, fú, de jó, hogy nem hagytam ott...) 3,5 éjszakát töltöttem tőle távol, és bár a hazaérkezés éjjelén szükség volt némi önfegyelemre, azt mondhatom, gyakorlatilag egyik napról a másikra teljesen zökkenőmentes út vezetett a 8 szoptatással tarkított éjjelektől a szoptatásmentesekhez.
Az volt a nagy kérdés ezt követően, hogy hogy fog este elaludni, mert addig ehhez 3/4 órás szoptatás szükségeltetett. Ez azonban csak a szokások örökkévalóságában hívő, pesszimista felnőttek szemében nagy kérdés. Okos, értelmes és szófogadó gyerekek számára mi sem természetesebb annál, mint hogy ha anya azt mondja, hogy a babatej után bele kell feküdni a kiságyba és ott az anya simogató kezei alatt el kell aludni, akkor azt úgy kell csinálni. Azóta is ébredezik persze éjjel, de az addigi 4-8 helyett mindössze 2-3-szor. Az első után áthozom a mi ágyunkba, és rendszerint egy kis ráripakodás (Magda, elég legyen, koromsötét éjszaka van, tessék aludni!) hatására visszafekszik. Kivéve, amikor virrad (mondom, hogy okos), olyankor lemászik az ágyról, a matrachoz, amelyen a papa az éjszakát tölti, és rafinált kiscicaként, négykézlábra ereszkedve dörgöli az arcát a papa kézfejéhez. De az így kihízelgett babatej után is még kb. 6-ig visszaalszik, ami alatt orrát a kiürült, de még vaníliaillatú pohárba tolva szívja a kéjgázt.
Napközben még mindig a babakocsiban alszik. Esti kommunikációs sikertörténetünkön fellelkesülve megpróbáltam a nappali altatásokra is a kiságyba szoktatni, de - a maga módján - megkért, hogy ne röhögtessem.
Étvágya a régi, kedvenc elfoglaltsága az evés. Nincs az az elmélyült tevékenység, amelyből ki ne zökkentené, ha megneszeli, hogy valaki a konyha felé tart. Testalkata továbbra is tükrözi ezt, de nem baj, én minden puszilgatható cm2-nek örülök. Egyébként ő az első gyerekem, aki nem zárkózik el sértődötten fújongva és öklendezve a nyers zöldségektől, hanem mindenre nyitott gyerekként rendszeresen ízlelgeti, rágcsálja, néha le is nyeli őket.
Mindenhová felmászik. Mindent visszarendeztünk a helyére, felesleges vele hadakozni, mert már a fejreállított székekről is felmászott az asztalra. Az ablakból hasasokat ugrik a fotelba. Mindenhol keresi a legmagasabb pontot és addig nem nyugszik, míg meg nem hódította őket. Ezért én folyamatos készültségben vagyok, mert bár nagyon ügyes, és akkor is olyan, mint egy macska, amikor esésről van szó, azért az ördög nem alszik.
Ezt is csak úgy mertem lefényképezni,
hogy oda sem néztem
Tudom, hogy nem valami eredeti jelző, de ez a gyerek tényleg egy örökmozgó. Még ki sem nyílik a szeme reggel, de már indul a dolgára, mindenen keresztül. Ha be is fészkeli magát az ölembe, azt csupán azért az 1 másodpercért teszi, amíg kinyit egy könyvet az első oldalán. Aztán bezárja, feláll és hozza a következőt. Étkezéseknél mindig meg kell fenyegetni és folyamatosan emlékeztetni rá, hogy ha nem ül vissza a székébe, akkor vége az evésnek, mehet a szobába játszani éhesen. A fürdőkádból is kimászik legkésőbb 5 percen belül. Az esti meséje (Gyerekdalok és mondókák) alatt is folyamatosan ugrál az ölemben, jön-megy, feláll-leül, forgolódik. Feláll a hintában, és azt nézi, hogy mászhatna még feljebb. Ha felveszem az ölembe, körülnéz és újratervez, merre tovább. Nincs olyan mutogatós, csiklandozós, birizgálós mondóka, amelyet végighallgatna az ölemben ülve. Minden olyan tevékenység kizárt, amely során 5 másodpercnél tovább kellene egy helyben ülni. Az öltöztetés és a pelenkázás a Mission Impossible kategória, amely részemről nem ritkán káromkodásba torkollik. Vásárolni csak gyerekülőkés bevásárlókocsival felszerelt üzletben lehet vele, de a kocsinak akkor is folyamatosan mozgásban kell lennie, különben feláll és elkezd lemászni a földre. Keresztelője is volt nemrég, de arról jobb nem szót ejteni. Remélem, mire iskolába kerül, ez az egész már csak egy megszépült emlék lesz.
Még mindig rombol. Semmibe nem lehet belefogni a nagyokkal, mert Magda mindent tönkretesz, szétszed, leborít, eltép, összegyűr, összenyálaz. Társasjátéknak, Legónak, gipszöntésnek, színezős-kivágós-ragasztós foglalkoztatónak esélye nincs. Vagy csak úgy, ha bezárom a nagyokat a gyerekszobába játszani. De akkor ők maradnak egyedül, és annyira sajnálom őket ezért. Mindannyian nagyon várjuk, hogy Magdának benőjön a feje lágya, de a legeslegtürelmetlenebb Vera, aki ugye soha nem kért értetlen és használhatatlan kistestvéreket, elege is van belőlük, soha többé nem akar kisbabát látni a családunkban. Azt hiszem, most már én sem.
Elmúlt másfél éves, és még mindig nem beszél egy szót sem. Ellenben bámulatos módon képes megértetni magát hangzókészletének egyetlen elemével (fonetikusan valami ilyesmi: ae) és némi gesztikulációval. Ha nem a harmadik gyerekem lenne, valószínűleg meg lennék ijedve emiatt, de ha már kettőt meg tudtam tanítani beszélni, az csak jelent valami garanciát arra, hogy harmadjára is sikerülhet. Egyébként mindent ért, és nem is csak az "itt és most"-ban él, esténként ugyanis most már elvárja, hogy beszéljük meg a nap eseményeit. Ez abból áll, hogy én elmesélem onnantól, hogy reggel felébredtünk, odáig, hogy most itt fekszik és mindjárt alszik, ő pedig a kedvenc részeinél (pl. a játszótéren vizezett, evett fagyit) négykézlábra emelkedve bólogat.
Szereti a szépet. Válogat magának ruhákat a szekrényből, próbálja magára húzni, a bugyit már fel tudja venni. Időjárástól függetlenül mindenhová a maga által kiválasztott kalapban jár. A minap rászabadult Vera ékszeres dobozára, amitől teljesen extázisba jött. (Vera hasonló intenzív érzelmeket élt át ezalatt.) Lány. Jobban mondva L.Á.NY.
És annak ellenére, hogy mennyi gyűlölködést kénytelen elszenvedni a testvéreitől, neki őrült nagy szíve van. Boldogan kiáltozik (ae!!!), amikor reggel Vera és Bandi felébrednek, megpuszilja őket (miközben azok undorodva tekergőznek ki alóla). Remélem, felnőve nem a viszonzatlan szeretetet/szerelmet fogja természetesnek gondolni. Mondjuk, erről mi gondoskodunk, tőlünk mindent megkap e téren, bár néha sajnos csak titokban.
