Vera megkapta élete első oklevelét, amitől roppant boldog. Annyira, hogy meg sem fordul a fejében, hogy szomorú is lehetne, amiért csak második lett. Hiszen kapott egy oklevelet! Életében először!
Szavalóversenyt rendeztek az iskolában. Indulhatott bárki az osztályból. Ehhez először is be kellett mutatni papíron az előadni kívánt verset, jóváhagyás céljából. Mi vittünk is egy jó kis kutyás verset, amit úgy értékelt a tanító néni, hogy aranyos, de rövid. Keresnünk kellett hát egy Sün Balázs terjedelmű művet. Én nem örültem, puffogtam, hogy miért centire mérik ezt, de hát ugye kezdők vagyunk még ebben az iskola-buliban, nem tudjuk, hogy mennek a dolgok, emellett pedig Vera is próbált nyugalomra inteni
(Jaj, anya, legfeljebb mondok egy hosszút, nem mindegy?), ezért aztán mindenki megelégedésére kiválasztottuk az irdatlanul hosszú kosos verset. Íme*:
Kányádi Sándor: Az okos kos
Lucskos, latyakos ősz vége volt, akárcsak most,
mikor vásárra vittek egy kost.
Szép nagy állat volt, fajtiszta racka,
sajnálta is nagyon a gazda, de nem volt mit tenni,
mivel a kos nem tudott viselkedni.
Mindig tilosba járt, s volt úgy, hogy hetekig odahált,
máskor meg naphosszat tekergett kedvére,
(mint akinek nincs meg a leckéje).
S mikor már rosszat gondolhattak volna,
hogy most aztán vége: farkas vagy medve valami megette,
csak előállt , mintha mi sem történt volna.
Tűrt, tűrt a pásztor, aki egyébként jámbor ember hírébe
állott,
és még büszke is volt olykor a kosára.
De egyszer csak megelégelte a dolgot.
Tarisznyát vett a vállára, szarvon fogta a kost,
és elvitte a szóban forgó őszi vásárra.
Tetszett a kosnak a vásár, s hogy annyi újat láthat.
Kíváncsiságból szarvára is vett egy mézeskalácsos sátrat.
Lett erre riadalom, lárma:
- Vigyázzon, ember, a kosára, ha már nem tudta megnevelni!
Erre a pásztor a kosnak, a kos a kalácsosnak, a kalácsok meg
a
földre estek.
Kicsin múlt, hogy össze nem verekedtek.
Aztán meg a garázda kos egy kofa kosarára vetett szemet,
s dézsmálni kezdte, mint egy mihaszna kecske.
- Hogy kerülne már rúdra a bőröd! - eképpen zsörtölődött,
a most már cseppet sem jámbor pásztor.
- Hogy lenne belőled pörkölt, te ördög, te átok! -
s nyomatékul botjával reá vágott.
Módfelett mulattatta a népet a látvány.
Most valaki hozzájuk lépett.
- Pörköltet mondott bátyám? Úgy legyen!
Mészáros vagyok, s a kost ezennel megveszem.
Meg is vette, sokat nem alkudoztak.
Indulni kellett máris a kosnak.
S indult a pásztor is megkönnyebbülten:
- Na végre, hogy tőled is megmenekültem.
Haza is ért még délre.
S hát ki jön szembe véle az udvaron? Ki az ördög?
- Kos ez, nem pörkölt!
- Ne-e-em bizony gazdám, volt eszed, de nekem is volt ám.
Mit eddig sose tettem, ezennel megjelentem.
Meghalni nem volt kedvem, s amikor észrevettem a hentes
kését,
menten a hátuljának mentem, s a késével, mit megfent,
szépen a
sárba nyekkent.
Talán még most is ott van a pocsban.
Hol van az előírva, hogy buta minden birka?!
A vásár különben szép volt, én szeretem a cécót.
Próbált még néhányszor túladni rajta a pásztor,
vitte vásárról vásárra, de hiába: a kosból nem lett pörkölt.
A pásztor meg csak zsörtölt, s hűséges barátok lettek,
mire megöregedtek.
Ahogy az lenni szokott, nagyon hamar megtanulta, aztán az osztályában bekerült a négy közé, akik részt vesznek az iskolai háziversenyen. A párhuzamos első osztályból is jöttek négyen. Megvolt a verseny, mi meg közben itthon halálra izgultuk magunkat, hogy mi lehetett. Mert ugye az infokommunikációs szupersztrádán való száguldozáshoz szokott idegrendszerünk elég nehezen tolerálja, ha fél napot is várni kell egy eredményre, amiről tudjuk, hogy órák óta megvan. De hát a gyerekünknek nincs még hatévesen mobilja. Az eredmény mégsem volt meg, másnapra hozták csak meg az állítólag szörnyen nehéz döntést: egy másik kislány nyert A három nyúllal, Vera lett a második. Azt mondja, szeretett volna első lenni, de végül is nagyon elégedett, mert 8 közül ő lett a második, ...
- ... ez azért milyen jó, nem? Különben a másik lány megérdemelte, mert nagyon szépen mondta el a verset, ezért oda is mentem hozzá az udvaron, és mondtam neki, hogy nagyon ügyes volt. Ő az a lány, aki a Buborék tornán mindig csúnyán nézett rám az oviban, és azt mondta, amikor a bordásfalon másztunk, hogy nem vagyunk barátok.
- De azt tudod, hogy miért haragudott?
- Szerintem féltékeny volt, mert engem majdnem mindig megdicsértek, hogy ügyes voltam, őt meg alig. De most már nem néz rám csúnyán.
- Jól van, akkor szerintem most már drukkoljunk neki, hogy jól szerepeljen a kerületi versenyen, mert ott ő képviseli az iskoládat.
- Igen. De azért egyszer én is szeretnék kint lenni az iskolában a büszkeségfalon, majd legközelebb hátha sikerül.
Mivel mi nagyon, de nagyon büszkék vagyunk rá, kitettük az itthoni büszkeségfalra. Aztán Bandit is ki kellett tennünk, miután kiderült, hogy a gépek építése és zajos működtetése közben elég volt a fél füle is arra, hogy ő is megtanulja a verset.
* Azért másoltam ide be, mert tudom, hogy amikor felnőtt lesz, és ezt olvassa, nem fog rákeresni.
