Na, majd az iskolában...

Holnap este Orfűn fogok szórakozni, vélhetően valamelyest éjszakába nyúlóan. Szeretnék ezért most aludni, de mivel olyan ideges vagyok, hogy mindjárt elszállok, nem megy. Az iskolától rettegő 6 éves gyerekem a következő lelkesítő megnyilvánulásokat kapta az óvodai személyzettől az elmúlt pár hónapban:

* Így csak a fekete pontokat fogjátok gyűjteni az iskolában. (Ezt rendszeresen.)

* Nagy baj lesz így az iskolában.

* Mert te sosem találod fel magad.

* A kiscsoportban lenne a helyed.

* Mégy iskolába szeptemberben? Így nem sokra jutsz majd ott.

És ezek csak azok, amikről beszámolt. Az utóbbi ma hangzott el, amiért sírt, mert nem számított rá, hogy már nem a csoportjában tölti a napot, hanem az ügyeletes, összevont csoportban. Amúgy soha nem sír, ezt a korszakát még kiscsoportban maga mögött hagyta.

Szerintem nem kell hozzá pedagógusi végzettség, hogy tudjuk, nincs olyan viselkedés, cselekedet, elszólás, bármi, ami indokolná az efféle reakciót egy iskola előtt álló gyerekkel szemben. Akinek viszont még papírja is van róla, hogy gyereklélektannal is tágították az agyát, az szégyellje magát. És kurvára nem érdekel, hogy keveset keresnek, és nincs társadalmi megbecsültségük, én személy szerint eddig nagyra becsültem őket, és értékeltem az erőfeszítéseiket, kitartásukat, lelkiismeretességüket, ódákat zengtem erről az óvodáról és az óvó nénikről. Miért kell most mindent elrontani a végén?


Update
Azóta úgy hivatkozik arra az óvó nénire, hogy "az az óvó néni, amelyik azt mondta, hogy nem fogok előre jutni az iskolában..." Attól sikerült végül megnyugodnom, hogy eldöntöttem, bemegyek az óvodavezetőhöz. A héten nem jött össze (nem volt bent), úgyhogy a poszthoz újabb Update a jövő héten várható.

Update 2
Beszéltem az óvodavezetővel, aki nagyon készséges volt (mint mindig), és igen meglepődött a konkrét példákon. Merthogy a nagycsoportos nevelés részét képezi az iskolára való felkészítés, ami abban áll, hogy tudatosítják: az iskola teljesen más lesz, órák lesznek, egy helyben kell ülni, figyelni kell, tanulás lesz, házi feladat stb. Mert óriási a különbség az ovi és az iskola között, amellyel tisztában kell, hogy legyen az iskolába belépő gyerek, különben nagyon ijesztő lenne a váltás és becsapva érezné magát. De semmiképp nem riogatásról van szó, és ezt a különbséget a jól képzett és szakmaiság elég magas fokát képviselő itteni óvó nénik jól tudják. Mint kiderült, az az óvó néni, aki szerint Vera nem fog előre jutni az iskolában, az is egy dajka volt. És a fent említett többi megjegyzés is a dajka nénitől származik. Úgyhogy remélem, az óvó nénik jobban oda fognak figyelni ezután, hogy mi minden hagyja el a dajkák száját.

A cinikus

Mondjuk, sokak szerint volt kitől örökölnie, de 6 éves kora ellenére Vera hátborzongatóan ironikus/cinikus/szarkasztikus tud lenni. Ha másokról van szó. Mivel sokat profitálhat belőle, szeretném rábírni, hogy magával szemben is bátran kamatoztassa ezt a képességét, egyelőre nem sok sikerrel. De mivel biztos vagyok benne, hogy a kudarctűrő képesség fejlesztésének ez az egyik kulcsa, nem adom fel. (Tudom, hogy nem beszélni kéne róla, hanem elég lenne csak jó példával előtte járni, ezért én is igyekszem kinevetni magamat, ha kell. De nem kell.)

Mutatom:

A mátrafüredi patakban Magda annyira összevizezte magát, hogy aztán gumicsizmára vetkőztetve űzte kitartóan kedvenc tevékenységét: hatalmas köveket emelt ki, majd dobott vissza a vízbe.

Papa: Tehenészlány, patakban köveket morzsol.

Vera: Nem tehenész. Csak tehén.

***

Arra kért, hogy pónizzak vele. Miután legszívesebben az egész póniló-jelenségtől sikítva menekülnék, annyit sikerült elérnie, hogy én legyek az eladó, akitől megveszi a pónit. Nagyszerű kompromisszumkészsége felől kétséget nem hagyva abba is belement, hogy ne is legyen nálam a póni, elég, ha mosogatás közben igennel felelek arra a kérdésére, hogy van-e eladó pónim, aztán ő magához veszi a gyerekszobából.

Vera: Miért adja el a pónilovát?

Anya: Mert elegem van belőle. Nagyon nagyétkű jószág, kiesz a vagyonomból.

Vera: Ahogy elnézem a kislányát, inkább ő eszi ki a vagyonából.

Hogy én ezt mennyire unom...

***

Bandit sem kíméli: Bandi, az eszed a bölcsibe való, a nagyságod az oviba.

***

Szintén Bandihoz: Bandi, te már sokkal okosabb vagy. ... ... Ez csak irónia volt.

***

Anya: Vera, örülsz te is, amikor Magda megtanul valami újat?

Vera: Igen, le vagyok nyűgözve.

***

Bécsben voltam, Kispál-koncerten. Arról beszéltünk, hogy hozok-e valamit nekik. Nem, mert csak megyünk-jövünk, nem fogunk üzleteket járni.

Vera: Kivéve a ruhaboltokat. Mert Lülü* úgysem tudja megállni, hogy ne vásárolgasson ruhákat.

***

Elviszem őket egy koncertre, nyáron, a Parkba.
Anya: Képzeld, a koncertre, amire megyünk együtt, _ha_alusztok_aznap_délután_, Mari mama is eljön.
Vera: Nahát, ilyen öregek is mennek még koncertre?



* Nénikéje, a húgom, a ruhatáram felét az általa kiselejtezett cuccok teszik ki.

Az élet nem habos torta

Vera (6)

V: Az élet olyan, mint egy asztal.
A: Ezt hogy érted?
V: Olyan kemény. Jó, van benne egy kis szépség, az asztalterítő. De attól nem lesz sokkal puhább. Csak kicsit.
A: És mitől kemény az életed?
V: Hát, Magda elveszi a kutyáimat, S. mindig bánt az oviban, és mindjárt itt az iskola.



Bandi (4)

B: Papa, lelőlek allegróban!
P: Az mit jelent?
B: Hogy gyorsan!
P: Inkább lőj le lassan!
B: Jó, akkor lelőlek adagióban!

Hogy mik vannak (2. rész)

Az előző részben írtam Vera aktuális vívódásairól. Itt a folytatás a testvéreiről.

BANDI továbbra is egy lelki roncs. Ezt szem előtt tartva próbálok megértő lenni, de ez sem sokat finomít a diagnózisán, miszerint ELVISELHETETLEN az utóbbi időben. Annyira bánt, hogy ez a drága gyerek, akiről kétéves koráig soha, semmi rosszat nem lehetett elmondani, mert egy igazi tündérfiú volt, olyan, amilyen gyereket mindenkinek kíván az ember, na ez a gyerek az utóbbi hónapokban mindennap kirobbantja belőlünk az állatot. Bármilyen apró sérelem éri, olyan frekvencián kezd visítani, hogy az azonnal munkába állítja a mi agyunkban lévő hisztiközpontot is. A hisztivel nem csak olyan esetekben áll elő, mint bármely más, normális gyerek (pl. nem akar még hazamenni a játszótérről vagy fagyit kér). Bandi még mindig azt képzeli, hogy ha valamit mindenkinél hangosabban állít, akkor az úgy is van. Például ha azt üvölti, hogy nem töjt ej a botja, akkor nem tört el, hiába tartja a két darabot a két kezében. Vagy ha azt ordítja, hogy nem öntötte je magát tejjej, akkor nem öntötte le magát tejjel, hiába csöpög a pizsamájából. Vagy ha Verának júniusban van a születésnapja, akkor neki is júniusban van a szüjetésnapja, és a végén nem igaza van? És torka szakadtából ordítja, hogy Nem ojdítok! Az új hóbortja pedig az, hogy akár éjjel 3-kor is fennhangon ismételgeti, hogy josszuj éjzi magát, addig, amíg be nem látjuk, hogy nem érdemes nyugtatgatni, hiszen rosszul akarja érezni magát, ezért önsorsrontó hajlamát végül csak a hideg vizes arcmosással való fenyegetés nyomhatja el.
Mint ahogy még mindig összerázkódom, ha eszembe jut az apám száját annyiszor elhagyó Ne picsogj! kifejezés, tudom, hogy Bandi a Ne rinyálj!-t fogja ugyanígy gyűlölni. De nem érdekel, nem tudok ezzel mit kezdeni most, a lelkiismeretem tiszta, átlag kéthavonta jutunk csak el a hideg vizes arclemosásig, szerintem ennél birkább anyát nem is foghatott volna ki. Az az egy szerencséje van, hogy olyan gyönyörű gyerek.

Bár ezen kicsit ufófejű, mert túl közelről sikerült lekapni,

de mivel az is egy új dilije, hogy grimaszol

a fényképeken, nem nagyon van miből válogatni

Ami az ürítési szokásait illeti, rendkívül kreatívan kell a kérdést megközelítenünk. Továbbra is biztosítanunk kell az élmény-jelleget, ennek megfelelően időnként szükség van egy-egy redesign-ra is. 9 hónapja kapja a Laevolacot reggelente, éhgyomorra, ám amikor ez kevésnek bizonyul, és 3 termésmentes nap után bevetésre kerül az esti Guttalax, aznap éjjel alvás helyett kitaláljuk az új koncepciót. A Laevolacot csak akkor fogjuk tudni elhagyni, ha a dolgot nem kíséri semmilyen csinnadratta, szóval még odébb van, de a gyerekorvos szerint ez 5 éves korára várhatóan lezajlik. Volt ugye Gombi macska, aki gombolyagokat gyűjtött. Aztán jött Gömbi, elhappolni előle a gombolyagokat (azóta megalkottuk a gömbölyeg szót).

A macskák még szeretik ezt a játékot

Amikor ebből is kiveszett a motiváló erő, jött az, hogy Bele ne merj kakálni a wc-be, mert nagy baj lesz. Az a papa wc-je, abba csak ő kakálhat. És akkor ő szófogadatlan gyerek, hangosan röhögve belekakál, a papa meg nagyon haragos. Megunta ezt is (mi nem különben), ezt követően egy rövid ideig célravezető stratégia volt a gondolkodtató listák, felsorolások bedobása, mint pl. Bandi, mi mindent is tud az új cicád? - Nyávogniii... szaladniii... nyelvét kinyújtaniii... leülniii... sza kakálniii... - Hú, de ügyes, mi is volt a harmadik? Ilyenkor mindig elfelejtett a visszatartásra koncentrálni.
De most már ez sem jön be, átlát a szitán. Most épp visszatértünk a két macskához, akiknek hoztam Lisszabonból egy sorsológépet, az dönti el, hogy ki kapja a gombolyagot. Meg persze párhuzamosan fut a tiltott gyümölcs projekt is.

A golyó útvonala dönt

Nem, nem unjuk egyáltalán. Igen szórakoztató dolog. Főleg a papa számára, akinek minden alkalommal fennakad már a szeme, amikor csak meghallja, a Papa, pisilni kell, hova pisiljek? kérdést. Bandi egyébként feladta az én kizárólagos figyelmemért folytatott küzdelmet, és ragaszkodása tárgyául kiválasztotta a papát magának. Előfordul, hogy engem papának szólít, sőt amikor elrepültem Lisszabonba, és megtudta, hogy mennyire rázkódott a gép odafelé háromszor is, órákig arról fantáziált, hogy lezuhant a gép, anya meghalt, és közben vidáman szökdécselve kiáltozta: Papa, te vagy az én anyukám! Én ebből nem vonok le messzemenő következtetést, nem is dramatizálom túl, örülök inkább, hogy nem lesz egy anyámaszonykatonája, közben pedig tudom, hogy én is nagyon fontos vagyok neki, különben nem ragaszkodna ahhoz, hogy esténként mellé feküdjek az ágyba kicsit megölelni, vagy hogy az esti tévés meséje helyett inkább játsszak vele édes kettesben a gyerekszobába bezárkózva. És csak én tudom megnyugtatni, amikor rinyál sír, levegő után kapkod, és csak azt tudja ismételgetni, hogy rosszul érzi magát.
Nem tudom, mikor lesz ennek vége. Annyira szeretném, ha valaki most biztosítana arról, hogy egyszer majd újra olyan higgadt, derűs fiú lesz, mint amilyennek megszületett. És hogy nem jelent számára életre szóló traumát, hogy húga született, és nem, nem romlott el végérvényesen attól, hogy középső gyerekké vált. Akkor nem aggódnék, és várnék türelemmel bármeddig.

A játékai még mindig érdekesek. A játékok egyetlen hagyományos kategóriájába sem sorolható, a felnőttek által nehezen értelmezhető tevékenységeit azzal magyarázom, hogy de édes, micsoda élénk fantázia kell ehhez, nem kéne kiirtani. De talán valahogy segíteni kellene megzabolázni ezeket a kreatív energiákat, hogy ha van benne potenciál, akkor lehetőleg még életében legyen Bandi elismert művész, nem pedig kallódó, meg nem értett zseni, aki csak majd valami posztumusz elismerésen röhöghet onnan, fentről (Hülyék, nem látjátok, mekkora kamu az egész, ennek tapsoltok?). De tény, hogy órákon át képes egy fejreállított babakocsivázzal játszani, őrült géphangok kíséretében a kerekét pörgetni és azt képzelni, hogy az egy robbanószerkezet, amely mindjárt felrobbantja a lakást, melynek hatására a világ összes vulkánja kitör, az óceánok kigyulladnak a lávától, felrobban az univerzum, mind meghalunk, itt a vég.

Ez egy vizet és áramot továbbító, hangyairtó robbanószerkezet

Hogy valami jót is mondjak: biztató jel, hogy az oviban állítólag látványos viselkedésváltozáson ment keresztül. Hónapokig meg sem szólalt, nem játszott semmivel és senkivel. Amikor érte mentem, kivétel nélkül minden alkalommal a szőnyegen feküdt a macskájával, és meredten bámulta a plafont. Az óvó néni elmondása szerint újabban viszont be nem áll a szája, játszogat másokkal és játékokkal is, illetve nagyon szófogadó gyerek. Sokszor csak ő csinálja azt, amit az óvónő kér, pl. csak ő képes a faforgácsra spriccelni a vizet, nem pedig mellé, vagy csak ő hallja meg, hogy most mindenki leül szépen törökülésbe a szőnyegre. Ilyesminek többször is tanúja voltam, amikor megérkezve beleskelődtem a szobába. És gyönyörű szépen énekel, már sikerült tőle olyan dalt megtanulnom helyes dallammal, amit addig nem hallottam soha életemben. Megérdemelné, hogy tényleg megtanuljak gitározni...


Na jó, akkor Magdáé lesz a harmadik rész.