Rajzolt napló 2. (emlékezetes események)

Vannak olyan események, amelyeket nem lehet egy egyszerű rajzzal vagy ikonnal elintézni, mert összetettebbek annál. Ezeket azért is szeretem részletezni kicsit, mert olyan témák, amelyek lehetőséget adnak hosszabb beszélgetésekre. Az eseménysorokat bemutató, hangulatot és érzéseket is visszaadó rajzok arra ösztönzik a gyerekeket, hogy ne csupán felsorolják, hogy ez és ez történt, hanem a terapeutával, gyógypedagógussal oda-vissza passzolgassák a szót egymásnak. Olyan nehéz egy autista gyereket beszélGETésre bírni, az alábbi történetek segíthetnek ebben. Melós megrajzolni, ha nincs rá kanalam, néha én is elengedem.

Az alábbi képet még nagyon lelkes koromban rajzoltam, ma már nem színezek. Ez egy baráti családnál tett ritka jó hangulatú látogatás alkalmával esett meg.

A baleset mindig hálás téma, feltéve, hogy túléltük és a sokkon is túl vagyunk. (Igen, itt rosszul rajzoltam, nem a jobb lábára esett a rézmozsár, hanem a balra. Figyelmes gyerekek ezt megreklamálják.) És persze, anyát is érhetik balesetek.

Egy fura következményekkel együtt járó orvosi vizsgálatról is hosszasan lehet beszélgetni. Extrán okos gyerekeket leginkább az izgat benne, hogy ha 6 óra az izotóp felezési ideje, akkor vajon soha, de soha nem fog teljesen megszűnni a sugárzás, mert mindig csak feleződik?

Amikor reggel kialvatlanul ébredünk egy betolakodó, illetve egy fellelkesült macska miatt.

Osztálykirándulás. Ebben az a kihívás, hogy kiszedjük a gyerekből, mi történt. Ez nem megy könnyen, és ugye ki tudja, ő mit lát az egészből lényegesnek. Ilyenkor aranyat ér a tanító nénik által küldött képsorozat. Ha ez nincs, rákeresek az interneten és lemásolom a látnivalót, mint itt a második esetben.

Ez egy kínos történet, reklamált is érte Magda, hogy ő nem is gonosz arccal és szándékkal közelítette meg a macskát.

Persze, a szívének kedves téma a legjobb. Arról bármennyit képes beszélni, de nem árt strukturálni.

Szegény Judit néni. Nagyon kedves alattinénink 12 éve viseli el a feje fölött dúló atomháborút. Eddig összesen kétszer telefonált, az alábbi volt az egyik. Amúgy rendesek vagyunk, itt épp az immár egy hete tartó karantén miatt nem bírtak magukkal a gyerekek.

Nem indult a kocsi. Jeee, akkor nincs suli? Már hogyne lenne!

Végül az epic születésnap.

Rajzolt napló 1. (mindennapok)

Az van, hogy ennyi füzetet rajzoltam tele az évek során a két gyereknek:

UGYANITT: vesztemre kifutott az IKEA-ban a jól bejáratott füzetünk, és miután említettem ugye, hogy én is autistának vallom magam (nincs diagnózisom, de tudom), érthető módon nehezemre esik feldolgozni, hogy más füzetlelőhelyet kell felkutatnom, <sikoly> más méretű füzettel <sikoly>. Esetleg ha lapulna valakinél a kedves olvasók között FULLFÖLJA fantázianevű, 18*26 cm nagyságú füzet, megvásárolnám.

A napló egy nagy feladat, pláne, ha mindennap rajzoljuk. Van, aki fotókat nyomtat és beragasztja, de szerintem az nem az igazi, én is megpróbáltam. A fotó zajos, a rajz viszont egyszerű, nem tereli el a figyelmet a lényegről a környezet. Esténként nem mindig van rá lehetőség, hogy két naplót megrajzoljak, ezért én sokszor magammal viszem a füzeteket, és ott rajzolom, ahol épp akad 10 percem. Például, amikor korán érkezem, és a barátnőmet várom a Budapest Parkban az esti koncertre.

A napló arra jó, hogy amikor a gyerekkel arról kíván valaki beszélgetni, mi történt vele tegnap, a múlt héten, mostanában, a nyári szünetben stb., ne azt kapja vissza, hogy semmi. Tudom, hogy erre a kérdésre minden gyerek hajlamos így felelni, de az autista gyerek semmi-je más. Nem flegmaságból löki oda, hanem neki tényleg nem jut eszébe semmi így hirtelen. Ezenkívül nehezíti a válaszadást, hogy nem érti pontosan, mit értenek ezalatt a kérdés alatt, nem tudja, mennyire legyen konkrét vagy általános. Például sejti, hogy nem arra kíváncsi a másik fél, hogy ő kimerítő részletességgel elmesélje, hogyan, mivel utazott a helyszínre, és hány órakor, mivel jött haza, hanem az a kérdés, mit csinált ott, ám egy közlekedésfanatikus autista gyerek pont azt a részét szereti 1 mondattal elintézni. Számára máshol van a lényeg. Muszáj neki mankót adni azzal kapcsolatban, hogy mások mire kíváncsiak, miközben arra is vigyáznunk kell, hogy az egyénisége is megmaradjon. Én ezt a középutas megoldást szeretem alkalmazni: az is bekerül, ami számára fontos, hiszen őt így kell elfogadni, nem akarok én semmit kiirtani belőle, de azt is megrajzolom, ami másokat nagy valószínűséggel érdekel.

Ja, igen, a felnőttek elcsökevényesedett rajzkészségéről hadd ejtsek néhány szót. Az elején kínlódtam, hogy én csak pálcikaembereket tudok rajzolni, és hogy ez meghaladja a képességeimet. Aztán valahogy belejöttem: azóta is pálcikaembereket rajzolok, de majd látható lesz alább és az ezt követő posztokban (mert terveim szerint sok lesz), hogy ez nem baj, nem is kell bonyolultabb. Mindenkinek van egy sematikus karaktere, Magda például göndör, a papa szemüveges, Bandi rövid hajú fiú, Vera most épp félhosszú hajú, szemüveges lány és így tovább. A fejek felett vagy kezdőbetűvel vagy ovis jellel jelezzük, hogy ki az. Ennél kidolgozottabb karakterekre nincs is szükség. A napló nem képzőművészeti remekmű, hanem egy vizuális segédeszköz. Különben velem is előfordul, hogy vállalhatatlan lesz a rajzom...

És akkor rá is kanyarodom az első napló-bejegyzés lényegi részére. A napjaink egy neurotipikus család szemszögéből nézve elkeserítően szürke egyhangúságban telnek, de nekünk ez létszükséglet. Az a jó program, amit ismerünk, ott nem érhet baj. Ami új, arra jól fel kell készülnünk, ezzel lehet legalábbis az új inger keltette feszültséget valamelyest megszelídíteni. Jó hír, hogy ez egyre könnyebben megy, ha nem is napi szinten van ilyen élményünk, azért az az évi nyaraláskor mindig megfogalmazódik, hogy idén is könnyebb volt, mint tavaly. Visszakanyarodva a naplóhoz, ez a viszonylagos állandóság azt jelenti, hogy nem olyan nehéz megrajzolni a vissza-visszatérő napi eseményeket, ebben is nagy rutint lehet szerezni pár hét alatt. Igen, van olyan, hogy valamit nem tudok fejből lerajzolni (pl. egy osztálykirándulás helyszínét), de rákeresek az interneten és leegyszerűsítve lemásolom. Ebbe nagyon hamar bele lehet rázódni, majd ilyen is lesz.

Először viszont néhány tipikus napot mutatok, mert ebből van a legtöbb.

Na, van valami gond a pálcikaemberekkel?

"Iskolás vagyok" könyv

Kevéssé aktuális, de kész van, ezért felteszem ezt az anyagot is. Húzom az időt, mert azon még mindig töröm a fejem, milyen formában kellene bemutatni a rajzolt naplót. De az összes közül az a legizgalmasabb téma, nem fogom elnagyolni, úgyhogy valami tutit kell kitalálnom, ehhez pedig idő kell.

Magdát idejekorán próbáltuk felkészíteni az iskolára: pszichológusa javaslatára nagycsoportos korában a pedagógiai szakszolgálat iskolai előkészítőjére járt bő fél évet. Kiscsoportos foglalkozás keretében szimulálták az iskolát, megtanították nekik, hogy

* az órán csendben kell lenni, nem beszélgethetünk a padtársunkkal,

* figyelni kell a tanító nénire,

* hogyan és miért kell jelentkezni,

* meg kell hallgatni, amíg más beszél,

* ha a tanító néni kérdez valamit, arra válaszolni kell,

* ha nem értünk valamit, hogyan kell segítséget kérni,

* ha elterelődik a figyelmünk, akkor az egy csapda, amiből meg kell próbálni kijönni,

* ha nem tetszik egy feladat, attól még lehetünk nyitottak arra, hogy mégis megcsináljuk.

A két utóbbihoz remek vizuális segédeszközt is használtak, és mivel ezeket itthon is bevezettük, beletettük az iskolát bemutató könyvbe is (amit augusztus végén a tanító néniknek is elküldtem). A Nyitottság-hegyet külön posztban fogom bemutatni, mert az annyira bevált, hogy megérdemli a kitüntetett figyelmet.

Vannak iskolára felkészítő könyvek, szerintem ez elég jó, de bevallom, kissé hitetlenkedve olvastam fel, mert olyan volt számomra, mint egy időutazás 1984-be. Ennyire nem változna semmi évtizedek alatt? Hát, úgy tűnik, nem, tényleg ez az iskola ma is.

Ez pedig nagyon aranyos, a Kicsi Mimi sorozat szemet gyönyörködtető grafikája és ismeretlen ismerős történetei köszönnek vissza egy számmal nagyobb gyerekek számára:

Na, mindez szuper és elengedhetetlen, de egy sem lesz képes oldani a gyerekünk szorongását azzal kapcsolatban, hogy _konkrétan_ milyen lesz az épület, a terem, a tanító néni, hol lesz a wc, hol fognak enni, milyen az udvar, mit kell mondani pontosan, ha valamiben segítségre van szükségünk. Ezeken az aggodalmakon sokat enyhítenek az iskolanyitogatók, Bandival el is mentünk az összesre annak idején. Nem így Magdával, a koronavírus-járvány közepette. Mivel a gyógypedagógussal Bandi révén kapcsolatban álltam már egy éve, ketten összehoztuk ezt a kis könyvecskét, amit tényleg nagy haszonnal forgattunk az iskolát megelőző hetekben itthon is és az ABA terápiás órákon is. Magda érezhetően nyugodtabb lett tőle. Igényel egy kis utánajárást, főleg, ha nem ismerünk senkit az iskolából, de megéri.

Magda ÉN könyve

A rend kedvéért felteszem Magdáét is, bár nem sok különbség van struktúrájában a Bandiéhoz képest. Talán annyi, hogy ebben még van Óvoda rész is. Na, meg hát ez egy lányos cucc.

Egyébként eszembe jutott még annyi, hogy a legtöbb itt bemutatott eszköz nemcsak autista gyerekeknél hatásos. ÉN könyvet például készítünk Verának is a nyári szünet első napjaiban, ráébredt ugyanis, hogy szeptembertől új iskolában kezd, ahol azzal indul minden, hogy úgy 38-szor be kell mutatkozni, különböző szempontok szerint. Mivel tart a sok újdonságtól, ami vár rá, elbizonytalanodott most már abban is, hogy kicsoda is ő. A kamaszkor kapujában ráadásul hatványozottan. Szóval kitaláltuk, hogy készítünk neki is egy ÉN könyvet, persze nem ilyen dedósat, mert arról nyilván bármikor tud beszélni, hogy hány éves, hová járt iskolába, kik a családtagjai, és mi a kedvenc tantárgya. Ez már egy kamaszos ÉN könyv lesz, olyan komoly kérdésekkel, mint hogy mi szeretne lenni, miért, hol érzi magát komfortosan egy közösségben (kapcsolati hálóban elfoglalt pozíció), miért, miben magabiztos, miben bizonytalan, miért szereti épp azokat a tantárgyakat, mely területeit tartja érdekesnek... Nem tudom még én sem pontosan, majd gondolkozunk, lejátszunk fejben forgatókönyveket, és kitaláljuk együtt.

Na, akkor Magda: