Első fizetés

Állítólag nem lehet elég korán kezdeni a gyerekek pénzügyi nevelését. Mondjuk kicsit úgy érzem, hogy minden mindegy manapság, úgyis vak vezet világtalant, miután már a mi nemzedékünk is el van rontva. Na mindegy, azért lehet próbálkozni. De nem ezen az alapon lett Verának zsebpénze, sőt ahogy kezeltük a kérdést, pont az is a mi hülyeségünket demonstrálja a témában, mert az egészből csak annyit tanult meg, hogy milyen sokáig kell gyűjtögetni, hogy legyen belőle értékelhető összeg, ami aztán mégsem elég semmire. Bár ez is jobb, mint búcsúban egy pofon, első leckének megteszi.
Azért lett perselye, mert az kutyás. Klasszikus, bádog, nyelvnyújtogatós. A kutyát Krumplinak nevezte el, a házikóban gyűjtött pénzt pedig krumplipénznek. Februárban kapta, onnantól gyűjtötte benne a húszasokat a tanév végéig, mivel az ő munkája az, hogy óvodába jár és ott játszik. 2200 Ft gyűlt össze, mert néha Bandi is dobni szeretett volna bele. Ez lett a Vera nyári krumplipénze, amiről eleinte úgy gondolta, sosem fogy el. Bármire rátátotta a száját, és én nem vettem meg neki, közölte, hogy megveszi a krumplipénzéből. Nagy dolgokra ez nem volt elég, de szerencsére elég jól megérti és el is fogadja egyelőre, hogy vannak olyan játékok (póniló, nagyfejű szörnybabák rózsaszín dobozban, nagyszemű kisállatok vagy micsodák csillogó dobozban stb.), amelyek csak addig vonzóak, amíg meg nem kapja őket, aztán pedig nem tud mit játszani velük, csak ott lesznek a polcon és nézheti őket. Elköltötte hát a pénzét apró, főként zsákbamacska jellegű játékokra. Mert az a smucig anyja ilyeneket sem vesz neki. Tehát az alábbiakat szerezte be a nagy nehezen összegyűjtögetett pénzéből:

Pufis kutyás matricák, 420 Ft
Arra volt jó, hogy a perifériás látóterembe bekerülő, ablakra ragasztott darabjairól napokig azt gondoltam, molylepkék.

Kislabda, 100 Ft, automatából
Akkora csalódást okozott számára, hogy mindjárt neki is ajándékozta Bandinak. Bandi nem kapkodott utána, én is csak azért kerestem elő a fűből, hogy lefényképezhessem.

Papucsdísz, 100 Ft, automatából
Feladatát - hogy feledtesse az ormótlan medve miatt érzett csalódást - kiválóan teljesítette.

Két Kinder tojás, 470 Ft
Az egyiket Bandinak vette, mert szegény Bandinak nincs krumplipénze - mondta ő, miután nem akartam megengedni, hogy ok nélkül mindjárt kettőt vegyen. Végül is valóban megosztotta Bandival a csokit. Az egyik meglepetés aztán be is jött neki. Azóta az a bábuja az Aranyhaj társasjátékban.

Műanyag macska, 200 Ft, automatából
Felül látott egy kutyát, azt szerette volna. Csalódottnak láttam, azt hittem, bőgni fog, de nem, meggyőzően állította, hogy örül neki. Mondott volna mást, amikor kb. ezeket a lehetőségeket vázoltam fel számára, mielőtt bedobta a pénzét? Szokott vele játszani, főleg a fürdőkádban.

Dísztök, 200 Ft
Gondos válogatás előzte meg a végleges döntést, többször visszatette a kosárba, de aztán mégis ennél az "igazi, narancssárga töknél" kötött ki. Semmit nem csinál vele, ott van a polcon, de Bandinak majdnem a fejét vette, amikor egyszer ledobta az emeletes ágy tetejéről, mondván, hogy a tök így most már elindult a rohadás útján.

Kutya hűtőmágnes, 465 Ft
Néhány napig magával vitte az óvodába, de már hetek óta a páraelszívón tetszeleg.

Műanyag tehén, 200 Ft, automatából
Előtte javasoltam neki, hogy vegyen inkább Kinder tojást, ha már mindenképp meglepetést szeretne, mert ahhoz legalább csoki is jár. Nem. Tehén lett. Vera elcsendesedett. Aztán hazafelé a kocsiban a következő párbeszédet folytattuk:
Vera: Nem baj, hogy ez a tehén lett, mert először a macskának sem örültem, aztán eltelt egy kis idő, és megszerettem.
Én (majdnem elbőgtem magam, úgy megsajnáltam): És akkor már ezt a bocit is szereted?
Vera: Nem, még nem.
Én: Tudod, mit? Szerintem pedig jó, hogy boci lett, mert ott van a tök (szétszedhető, bele lehet pakolni apróságokat), abba már ugye beköltözött a macska, na, hát ő az iciri-piciri kismacska, ez meg az egyik iciri-piciri kisökre, ő is rákap akkor a kistökre.
Ettől nagyon boldog lett. Szeretne is egy másik kisökröt, mert az Iciri-piciri mesében kettő van.

De már csak 45 Ft-ja maradt. Abból két kiflit szándékozik venni.

Szófelhő

Megcsináltam (azaz megcsinálta ez az oldal) az eddigi szövegből, semmi meglepő nem derült ki a szóhasználatomról. Mondjuk, az annyira lehet, hogy kissé túlteng. És tudom, hogy a tudomból is visszább kell vennem, nem vagyok én ennyire önhitt. Örvendetes, hogy az orvos nem gyakori vendég itt, mesét viszont nem tudok ennél többet olvasni nekik, mint amennyit kapnak. Remélem, a szavak egymáshoz képest való elhelyezése random jellegű, gondolok itt a hülyére.

Kitchen disaster

Azt hittem, velem az ilyesmi nem fordulhat elő, mivel ismerem a korlátaimat. Én nem tudok sütögetni, nem is szeretek, nem is fogok. Egy - a konyhai balesetek elkerüléséhez feltétlenül szükséges - képességem hiányával azonban nem számoltam: ez a négyéves gyerekek polipkeksz sütésére irányuló kitartó unszolására való nemet mondás.

Viszont azt mondja, finom.

Aki nem szereti a picsogást, ugorjon

Vagy olvasson és körömtapsoljon, nem haragszom meg. Holnap még talán nem, de holnapután már biztos, hogy röhögök majd az egészen én is.
Szóval - mint mindig - azért kell leírnom a mai délutánt, mert különben elfelejtem. De én mártír vagyok, emlékezni akarok. De főleg azt szeretném, hogy amikor felnőve majd hálátlanul hátat fordítanak nekem a gyerekeim, nehogy azt képzeljék, hogy attól, hogy volt vezetékes víz, automata mosógép, eldobható pelenka, ebédrendelés, mosogatógép, laptop mesékkel, autó, játszóház, játszótér, gyerekkoncert, fogyasztói mentalitás, játéktenger, nekem olyan könnyű dolgom volt velük meg arany életem mellettük. Mondom, hogy mártír vagyok.

3/4 3-kor rohanok az én kicsi fiamért, mert szegénykémet megint úgy hagytam ott reggel a bölcsődében, hogy azt ordítja: "Nem akajok itt majadni! Haza akajok menni anyávaj, dojgozni! Inkább menjünk haza, mejt ej akajom pakojni a játékokat!"
Megkapom, boldogan összeölelkezünk.
A boldogság nem tart sokáig, kitör rajta a frusztráció. Az ovinál nem akar kiszállni a kocsiból, mondván (ordítván), hogy "Menjünk mááááj, én vezetni akajok, Veja máj itt van, nem kejj éjte bemenni, menjünk máááj!"
Becipelem. Viszem neki a macskáját és a játék autóműszerfalát, hátha így nem csinálja majd a fesztivált annyira. De csinálja. Ezért próbálom a figyelmét elterelni: a parkoló autók márkáit soroljuk, majd megtekintjük az ovi tetején lévő ventilátort, hogy forog-e.
A dupla ajtón betérve újra eszébe jut, hogy "Nem kejj ide bemenni!"
Verát kikérjük. Ám ő maradni szeretne, mert még most akart rajzolni. A dajkanéni felszólítja a távozásra ("Ez nem játszótér, menni kell, itt van anya érted."), amitől az érzékeny lelkületű leány keserves sírásba kezd.
Most már mindkettő bőg, nem baj, innen szép nyerni.
Vera elmenekül az óvoda másik végébe, ott leül. Sír. Bandival visszahozzuk.
A táskámban lapuló meglepetésre történő hivatkozással próbálom vigasztalni.
Válasz: "Mi van benne, kakaós csiga? Nekem Kinder tojást hozz." (Tegnap meghallotta, hogy valakinek Kinder tojást vett aznap az anyja.) Tovább bőg és követeli, hogy menjünk be a boltba Kinder tojásért. A nemleges válasz nincs ínyére.
Bandi magához veszi a partvist, és azzal támadja a szembejövőket. Elveszem tőle, ordítással reagál.
Vera újra elvonul az ovi távoli zugába bőgni. Újra visszahozzuk Bandival.
Miután kb. 16x hangzott el a számból az öltözz, légy szíves felszólítás, hatástalanul, öltöztetni kezdem.
Bandi ragaszkodik ahhoz, hogy eközben az ölemben ülhessen. És hogy Verát rugdoshassa. Vera ettől ordít, Bandi meg attól, hogy Vera nem hagyja magát rugdosni.
Vera mérgében szétrúgja az egyik dajkanéni által összesepert sárdarabokat. Lesül a pofámról a bőr, de még mindig higgadtan próbálok rávilágítani, hogy ez milyen csúnya dolog.
Megsértődik, elbújik valahová.
Az ordító Bandira ráhúzom a kabátot. Vera eltűnt. Valahonnan kiabál, hogy kéri a plüsskutyáját. Bandi azt hiszi, hogy nővére a csoportszobába ment vissza, ezért elviszi oda a kutyát. Miközben téblábol, meglöki a kéztörlőket, azok lengeni kezdenek, amit ő nem bír elviselni (nem tudom, ez mitől olyan tűrhetetlen dolog számára, de éjjel is volt már olyan rémálma, hogy jeng a jámpa, ájjítsd meg), ezért ordít, hogy menjek oda és állítsam meg őket. Hiába próbálom meggyőzni, hogy meg fognak állni maguktól is, ő csak ordít. Cipő le, bemegyek érte a fürdőszobán át, megpróbálom kitessékelni, a földre veti magát. Kicipelem, cipőt húzok, ő a földön fetreng üvöltve. Próbálom egyszerre felemelni (a 7 hónapos terhem mellett) a kifli formát öltött, hisztiző, 14 kilós gyereket, a plüssállatokat, a táskámat, a játék autóműszerfal dudál a hónom alatt, végül kiesik onnan. Anyukák elborzadva néznek. Én még mindig nyugodt vagyok.
Vera eltűnt. Az ajtón kilépve látom, hogy az óvoda kapuján kívül van már. A kilincsre felkapaszkodva ki tudja nyitni ugyanis az ajtó reteszét, hasonló technikával aztán a kapu reteszét is. Ordítok utána, hogy azonnal jöjjön vissza, ezt már legalább 3x megbeszéltük az elmúlt napokban. Nem jön. Bandival már végképp nem bírok mindeközben.
Mindent ledobok a kezemből, Verát a kabátjánál fogva, Bandit a hónom alatt tartva elviszem az autóig, betuszkolom őket. Visszamegyek összeszedni a cuccainkat.
Ülök a kocsiban, mélyeket lélegzem. 1 perc eltelik. A két terrorista kórusban üvölti hátul, hogy menjünk máááár!!!
Félúton abbahagyják. Na, én ekkor kezdek rá, ordítok, hogy mit képzel, hogy kimegy az utcára, ez többet elő ne forduljon satöbbi.
Válaszol: "Mit gondolsz, amikor madárovi van, akkor nem megyünk ki? És mi bajom lehet, ha kimegyek?"
Innentől hárman ordítunk. Vera fenyeget, hogy mindjárt fejbevág hátulról egy kalapáccsal vagy valamivel, ha nem hagyom abba. Hazáig sorolom neki üvöltve, hogy ha őt elüti egy autó vagy valaki berángatja a kocsijába és sosem látom többé, akkor majd mire fogok gondolni a börtönben ülve, amiért nem vigyáztam rá.
Aztán betömöm a szájukat kakaós csigával, és én is elhallgatok.

Különben meg örülhetnék is annak, hogy másfél hét után meggyógyultak végre. Örülök is.
De persze én is zaklatott vagyok ma, nem tagadom. Nyugodjon békében Pribil György.

A teljes igazsághoz hozzátartozik

Jó, még ezekben a nehéz napokban sem mondhatom, hogy nincs örömöm az életben.

Tudom, hogy ez legyen a legnagyobb gondunk az életben...

De azért hadd ne legyek maradéktalanul boldog attól a megvilágosodástól, amely akkor ér derült égből villámcsapásként, amikor a hányós-hasmenős vírussal folytatott egyhetes küzdelem egy pontján elkezdek abban reménykedni, hogy a 24 órás fosmentes időszak a kórból való kilábalás útjára való rákanyarodást jelzi, ám egyszer csak rá kell jönnöm, hogy nem jelentett többet az ún. vihar előtti csendnél.

Nem is tudom, merjem-e várni még a hétfőt, vagy inkább kíméljem meg magam az újabb csalódástól, és ne legyenek már nekem vágyaim, csak tegyem tovább a dolgomat.

Terveim a következő három hónapra

Én meg még azt terveztem, hogy ha Bandi is intézményesítve lett, mindennap 1 órát gitározom, 1 órát angolozom, a fennmaradó időben pedig dolgozom, és még blogot is írok, találkozom néha emberekkel, meg még eljárok kismamatornára is, hiszen már csak néhány hónapom van erre az életben. A terveim között nem szerepelt külön tételként a bevásárlás, mert az nem ügy.

Bandi beszokott a bölcsődébe. Én pedig máris a tervem módosítására kényszerültem. A bevásárlást belefoglaltam, illetve a mindennapi frusztráció csökkentése érdekében ha..., akkor... típusú kondicionálisokra osztottam fel. Van egy listám, amit mindennap lefuttatok, ameddig el nem akad. Egyelőre mindig leragadok az elsőnél, immár egy hete. Szóval most az a tervem, hogy...

1. ... betegség esetén gyereket ápolok.
2. Ha a gyerek(ek) meggyógyult(ak), akkor dolgozom.
3. Ha már nincs min dolgozni, akkor frissítem a blogot.
4. Ha nincs blogolnivalóm, akkor bevásárolok.
5. Ha bevásároltam (mert azt férfiak nem tudják gazdaságosan, az én férjem legalábbis nem), akkor  találkozom egy barátnővel.
6. Ha éltem társasági életet, akkor elmegyek kismamatornára.
7. Ha lélegeztem kellemeseket a kismamatornán, akkor angolozom.
8. Ha angoloztam, akkor gitározom.

Egy hete azonban fost vagy hányást takarítok, akár éjjel fél 2-kor is gyereket zuhanyoztatok és domestosozom a vécét és környékét, beleértve a mosdókagylót és az ahhoz használt fából készült fellépő sámlit, és mosom a leokádott, összefosott ruhákat. Nem megyek sehova, a férjemre bízom a bevásárlást (Hozz kenyeret és tejet, légyszi.) (Jaj, fogytán a pelenka!). Szórakoztatok és itatni próbálok két vonyítós gyereket. Nem dolgozom, csak este 9-től 11-ig. Blogot nem írok (belül sírok). Mondjuk, találkozni legalább úgysem akar most velem senki. Kismamatorna és egyéb úri huncutságok? Háháhá.