Rájöttem, hogy ha nem teszem, akkor soha többé nem írok semmit. Úgyhogy <sóhaj> kezdem elölről.
Emelkedett pillanatokban gazdag, többnyire békés karácsonyunk volt. Természetesen sötét percekben sem volt hiány, hiába az ünnepi fények ragyogása. Nem baj, én ezekre is ajándékként tekintek, hiszen mi lenne a blogommal nélkülük?
Egyelőre az új év is sikerekben gazdag, hiszen mindjárt az első napokban megoldottunk egy az egész fürdőszobára kiterjedő vízszivárgást, rábírtuk a Telekomot, hogy szolgáltasson végre folyamatos internetet (még ha csak 1 megás is, basszuskulcs), beütemeztük a jóárasított tányéros tévé évi rendes, 10 ezer Ft-os javíttatását, és Magda is meggyógyult, miután a bölcsődei előmenetelét illető karrierista törekvéseiről sokat sejtetően az első nap előtt lebetegedett. Azóta viszont már bölcsis nagylány.
Akkor hát a téli szünet eseményei kronologikus rendben:
☻ Magda a szünet előtti csütörtökön fosni kezdett. Az időzítés remek (végül is mikor nem az, ha fosásról van szó): az iskolába-óvodába történő délutáni indulást megelőző negyed óra alatt 4-szer. Ezzel meg is adta a kezdő löketet az esti performanszomhoz, amelynek során úgy elgurult a gyógyszerem, hogy a szomszéd nem volt rest felöltözni, átslattyogni a mi lépcsőházunkhoz és felcsengetni, hogy ezt közölje velem. Nagyon ciki volt, de sajnos elkövettem azt a hibát, hogy felvettem a versenyt a 3/4 órája hisztiző fiammal, aki nem bírt megbirkózni a hírrel, hogy nem volt sajtos kifli a boltban, aztán a kudarccal, hogy nem tudja _jól_ megfújni az anyósnyelvet, majd a tejesdobozokból építeni szándékolt torony többszöri leomlása felett érzett csalódottsággal sem. Én pedig egy idő után úgy elkezdtem ordítani (majd ezután hatszor meggondolom, hogy vegyek-e neked valamit, ******, dehogy veszek neked eztán bármit is, *******, megőrülök, agyvérzést kapok************, összetörök valamit, *********, hol egy tányér********, agyonverlek, *********), hogy megszólalt a csengő. Nagyon kiborultam, aznap rá sem bírtam nézni Bandira, és oké, hogy extrém hülye volt, de arról nem ő tehet, hogy ennyire elragadtattam magam. Aztán amikor megittam egy doboz sört, rájöttem, hogy tulajdonképpen tényleg elgurult a gyógyszerem, hiszen aznap elfelejtettem bevenni a Valerianámat. Ó, hát megvan az ok, nincs itt baj! Minden jó, ha a vége jó.
Azóta találkoztam már a szomszéddal, épp tanúja volt, amint szanaszét hullajtok a házunkhoz vezető lejtőn két karton tejet (24 liter). Segített összeszedni, több körben lehozni, nyomoromat nem tetézve azzal, hogy szóba hozza legutóbbi találkozásunkat.
☺ A kiborulásom egy nem várt mellékhatásaként jelentkezett viszont egy, a nevelési elveimet érintő üdvözítő paradigmaváltás. Esténként Bandi mellé fekve szoktam félórás műsort adni altató- és egyéb aktuálisan kedvenc dalokból. Ilyenkor Bandi hátat fordít, és nagy kegyesen eltűri, hogy megölelem. Az ominózus estén ezzel ellentétben matricaként tapadt rám, ami úgy térített észhez a folyamatos lelkiismeret-furdalás állapotából, hogy a fal adta a másikat.
Tényleg, mi a fene folyik itt már két éve? Komolyan én kuncsorgok ennek a gyereknek a szeretetéért? A gyerek a nemtörődöm szaranyát is szereti, még akkor is, ha agyba-főbe veri. Ehhez képest mi az én megbocsáthatatlan bűnöm? Hogy szültem egy testvért? Álljon már meg a lakodalmas menet, hagyjuk szépen abba ezt a szánalmas játszmát. Abbahagytuk, Bandi meg szeressen csak szépen így is.
☻ A hasmenés egyébként nem állt meg Magdánál. Végigkísérte az egész szünetet, folyamatosan adtuk egymásnak a stafétát a családban. Amikor pedig kiapadni látszott a forrás, akkor következett a húgom, aki két napon át kizárólag azért kelt csak fel az ágyból, hogy a hálószoba és a WC közötti távon mért rekordjait döntögesse. Miatta még a karácsonyi PUF koncertre sem jutottunk el, nagyon mérges voltam, de így lett az állás 1:1, hiszen két éve miattam nem mentünk (szültem).
☺ Bandi egész szünetben nem tudott elmenni anélkül Magda mellett, hogy rákiáltana: Dagadt!
Egyik alkalommal felhívtam a figyelmét az angyalkák esetleges jelenlétére, akik valószínűleg nem örülnek, ha ilyet hallanak. Pláne azok után, hogy Bandi milyen terjedelmes kívánságlistát diktált a nekik írt levélbe.
Bandi kívánságlistája, keresd a kakukktojást
Bandi pökhendi válasza: Kik azok az angyalkák?
Nem is hoztak neki semmit a listájáról.
☺ Hoztak viszont rengeteg remek dolgot. Úgy érzem, idén nagyon jól eltaláltam az ajándékaikat, ami nem tűnik nagy mutatványnak, pedig az. Az évek során volt már jó néhány mellélövésem, tudom is, hogy miért. Szerintem a játékgyártók külön dolgoznak a két célcsoportra: van a GYEREK, és van a múlt rendszer hiánygazdaságában felcseperedett, a játékszerek területén előzetes nélkülözést elszenvedett, ebből kifolyólag ma nyakló nélkül harácsoló SZÜLŐ. Szerencsére ezúttal sikerült elég gyerekesen gondolkodnom az ajándékok kiválasztásakor. A gyerekek azóta is játszanak a játékokkal, érdeklik őket az új könyvek, és napokig nem akarták kitenni a lábukat a lakásból, amit én az ajándékválasztásaim eredményességének egyértelmű jeleként értékeltem. Igaz, hogy mialatt épp ezt fejtegettem a húgomnak telefonon, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Vera azt sorolja, mi mindenről mondott volna le egy IKEA-s plüsskutyáért cserébe, de nem baj. A sok szajré azóta is nagy becsben van.
Kölcsönös az érdeklődés egymás ajándékai iránt
Vera kutyás rajza a kutyás könyvből
Bandi tűziventilátoros cicás rajza a cicás könyvből
Számára nemcsak az volt élmény, amikor
elkészült az összes megvarrandó cucc
Gép
Magda egyik kedvence a könyv,
amelyben Áder János is szerepel
Ár-érték arányban verhetetlen ajándék a szerpentinszalag
☺ Az öcsém számára az lett volna az egyik ajándékom, hogy megtanulom gitározni, illetve attól nem teljesen függetlenül elénekelni a
Szívrablást. Másfél hónapon át gyakoroltam napi rendszerességgel, már amikor a gyerekek engedték, hogy én gitározzak helyettük. Hiába mondogattam nekik, hogy hát ez volna az ajándék, de ha nem engednek gyakorolni, nem lesz műsor, vagy legalábbis az ajándékértéke erősen kérdéses lesz, nem hatotta meg őket. Amikor dec. 24-én megérkezett a család, és Vera meglátta az öcsémet, fennhangon feltette nekem a kérdést:
Na, anya, megtanultad a Hülye voltált? Hogy honnan ez a maró cinizmus 6 éves létére, rejtély. De nem bánom.
Végül mégis "előadtam" a számot, de hozzátettem, hogy ez még nem a fellépés, hanem csak egy nyilvános próba, az igazi fellépés egy év múlva lesz. A nyilvános próbán az öcsémet leszámítva minden jelenlévő feszengett, már aki nem hagyta el a szobát közben. A gitáros öcsém az egyetlen, aki azonnal látja egy ilyen produkcióról, hogy mennyi munka van benne, úgyhogy jó fej volt, nem szegte kedvem, sőt. El is határoztam, hogy
jövő idén karácsonyra bővítem is a repertoáromat, és többslágeres előadóvá képezem magam. Tervben van még a
Zár az égbolt, a
Vér és bél, illetve a
Tegyetek el befőttet. Nagyon elszánt vagyok, azóta is mindennap
gyakorolok gyakorolunk a gyerekekkel.
☺ Aztán kaptam egy pocsék pénztárcát. Az úgy volt, hogy pár héttel karácsony előtt a Mammutban jártam, ahol az egyik üzletben beszarás gyönyörű színes bőrpénztárcák vetették ki rám a hálójukat. Mégsem vettem meg egyiket sem, mert az erről való egyeztetés ügyében indított telefont a férjem nem vette fel. Hazaérve persze megsúgtam neki, hogy szeretnék ilyen szép, színes pénztárcát karácsonyra, adtam hozzá pontos(nak hitt) helymeghatározást is, majd ő elment és vett nekem egyet. Vesztemre az emeletre rosszul emlékeztem, ő meg a rossz emeleten keresett egy másik pénztárcást. Hosszas keresgélés után végre talált az áruk között egy nagyon színes darabot, és bár ő maga is pocséknak látta,
mit értek én hozzá alapon megvette.
Első dolgom volt visszavinni, és levásárolni... egy másik ronda, de legalább csak szimplán fekete pénztárcára. Ezzel fogom gyászolni kb. 10 évig minden egyes nap, minden egyes vásárláskor a soha meg nem vett színes pénztárcát.
Visszatérve a karácsonyhoz, bár ronda volt a pénztárca, először nagyon megörültem neki, mert megnyugodtam, hogy ezek szerint mégsem valami nagyszabású ajándékot kaptam, amint azt a férjem pár nappal karácsony előtt meglebegtette. De aztán csak megtaláltam még egy ajándékot a fa alatt... A francba, hogy el kell vinnem ezt a randa pénztárcát New Yorkba.
☺ Szóval meglehetősen ideges lettem, hiszen ez négy repülőút, ebből kettő az óceán fölött, ha én belezuhanok és cápák martalékaként kell végeznem, azt én nem élem túl. Nem a saját irhámat féltem annyira, mint inkább a gyerekek lelkét. Na, mindegy, hogy megnyugodjak, elkezdtem kevergetni magamnak a viceházmester fröccsöket rozéból. Mert közben elhatároztam, hogy kultúrnő leszek, és azon ritka alkalmakkor, amikor a szalonspicc által ígért könnyed létbe kívánkozom (véletlenül sem tovább...), bort fogok fogyasztani. Majdnem 40 éves vagyok, nem ihatok többet sört, az olyan alpári. De mivel 3 alkalomból 2 fejfájásba torkollott, eldöntöttem, hogy maradok az alpári nők sorában. Mielőtt valaki felvetné a lehetőségét, nem a mennyiséggel volt baj, ráadásul a bor ízének még erőteljesebb elnyomása érdekében időközben sportfröccsre váltottam, tehát tengernyi sok vízzel hidráltam magam folyamatosan, vagyis semmi nem indokolta a másnaposságot.
☻ GYES-en vagyok.
☻ A nagyok nem bírtak uralkodni indulataikon, és teljesen kibuktak azon, hogy most azt a kis dagadt malacot ünnepeljük.
Még a tortája is rosszízű
☺ Magda pedig még mindig nem beszél. Arra gondoltam, most már akkor kibekkelhetnénk így a miért-korszakot. Bár azt már mondja, hogy dagadt, még az is lehet, hogy innentől megered a nyelve.
Még volt pár esemény meg vicces történet, de itt mégis abbahagyom. Így is nagy teljesítmény tőlem, hogy eddig újra megírtam. Viszont annyira aktualitását vesztette az egész, hogy kit érdekel már, beleértve magamat is, bocsánat. (A francba, pedig milyen jó lenne majd egyszer visszaemlékezni arra is, amikor Bandi azzal fenyegette Magdát, hogy Nagyon bútorbolt!!!*)
* Állítólag a kisgyerek Antal Imrét annak idején az apja a vészjósló hangzású Bútorbolt! szóval rendszabályozta.
