Kedves Kutyatulajdonos!

Illetve nem kedves, és nem is tisztelt. Eddig kutyakakának hívtam a gyerekek előtt a kutyád ürülékét, de a fiam ma megtudta, hogy az valójában kutyaszar. Továbbá bekerült aktív szótárába a baszd meg, valamint a kurva élet kifejezés. Szégyellem magam, mert én amúgy nem beszélek ocsmányul. Te viszont ásd el magad a föld alá.

Pelenkavásárlásból sétáltunk visszafelé ma délelőtt a kocsihoz, mindössze 100 métert kellett a járdán megtennünk a bevásárlóközponttól. Ebből a gyerek 30 métert jött a saját lábán (bár le bírja nyomni ennek a többszörösét is, de kizárólag akkor, ha az irányt és az úticélt ő határozhatja meg), a többit az egyik karomon ülve abszolválta. Beraktam a kocsiba a két csomag megapack pelenkát meg a szatyromat és a táskámat, majd a gyereket is. És ekkor megcsapta az orromat valami. Már azt hittem, visszatért a szaglásom, és az arcüreggyulladásnak minden utózöngéjét is végérvényesen magam mögött tudhatom, gondoltam, sietünk haza, mert tisztába kell tenni a gyereket. Még örültem is egy pillanatig, hogy végre újra érzem, ha esedékes a pelenkacsere. Aztán észrevettem, hogy a gyerek cipője által felhordott sár helyett gondosan elkent masszív sárgásbarna krém borítja a kabátomat deréktájt. A kurva életbe - tört fel belőlem, aztán körülnéztem és láttam, hogy konkrétan mindenem olyan. A kabátom, a sálam, a farmerem, a táskám, a cipőm felső része, a pelenka zacskója, a bevásárlószatyrom, a gyerek keze, egyetlen kultúrnadrágja, a kabátja, a cipője, a gyerekcipő által összerugdosott üléstámla a kocsiban, később pedig ugye az autó biztonsági öve a kabátomtól. A gyerek a járdán megtett 30 méteren szedte össze az esőáztatta, kiválóan kenhető, könnyedén eldolgozható kutyaszart. Még a fűbe sem szaladt le érte.

De most komolyan. Neked kutyád van, nekem kisgyerekem. Tudjuk mindketten, milyen jó dolog kisállatot tartani. Etetni, sétáltatni, tanítgatni, simogatni, szeretgetni, gondozni. De mit szólnál, ha nem adnék pelenkát a gyerekemre és hagynám, hogy odaszarjon, ahol épp rájön, aztán szépen továbbsétálnánk? Rándítanék egyet a vállamon, hogy nem én voltam, a gyerekemnek meg csak így megy, és kész? Képzeld, én a játszótérről is hazaviszem a pelenkába csomagolt gyerekszart a táskámban, majd otthon beleöntöm a wc-be, mert még a kukában sem akarom otthagyni, ami nem a szemétbe való, hanem a csatornarendszerbe. És mégis, rám már akkor is ferde szemmel néznek, ha a neveletlen gyerekem a földön fetrengve ordít a boltban a Túró Rudiért. És utálják, mert olyan idegesítő. Én viszont nem akarom a kutyádat utálni miattad. Úgyhogy eldöntöttem, hogy ezentúl nem én fogom magam kellemetlenül érezni, amiért láttam, hogy szépen továbbsétálsz a kutyáddal, miután az elvégezte a dolgát, hanem majd előhúzom a táskámból a pelenkának bekészített nylonzacskót, és megkérlek, hogy takarítsd el a kutyád szarát az útról, ahol rajtatok kívül a gyerekem és én is sétálunk időnként.
Viszlát.

Kettőig számol

Ha megkérdezzük Bandit, hogy hány lába vagy keze van, megszámolja. A Böngészőben a két varjút meg galambot is, aztán pedig a becsapós kérdésnek nem dől be, mert a gólyáról megmondja, hogy egy.

Vera: Az én Duplo autóm három személyes.
Én: Bandi, a te mikrobuszod hány személyes?
Bandi: Egy, kettő.

Valentin-nap

Ugyan elrontotta a játékomat Vera azzal, hogy az óvodában eltöltött 3 nap után újra beteg lett, és most megint itthon ül a nyakamon (félreértés ne essék, nagyon szeretem meg minden, csak nehezen viselem a bezártságot + a saját életemtől való teljes megfosztottságot), de ha nem így lett volna, akkor talán ez a párbeszéd sem hangzik el köztünk pont ma:

Vera, Szinetár Dóra Várandósnaplóját szorongatva: Anya, ez a legszebb könyv, ezt nekem adod?
Én: Ha majd felnőtt leszel és kisbaba lesz a hasadban, akkor igen.
Vera némi elmélkedés után: Anya, hogy működik a szerelem?
Én: Ha majd elég nagy leszel, egyszer csak észreveszed, hogy vannak fiúk, akiket észre sem veszel, és vannak, akikkel jó beszélgetni, de nem tetszik a szemük vagy valamijük. De lesz olyan is, akivel beszélgetni is szeretsz és tetszik az arca is, és akkor azt érzed, hogy mindig vele szeretnél lenni.
Vera: Én Zsigibe szeretnék szerelmes lenni.
Én: És képzeld el, hogy mindenkinek tetszik valaki annyira, hogy mindig vele szeretne lenni, de nem biztos, hogy ha valakibe te szerelmes vagy, ő is szerelmes beléd. Vagy fordítva, előfordul az is, hogy valaki szerelmes beléd, neked viszont egyáltalán nem tetszik az a fiú.
Vera: De ha azt mondja nekem valaki, hogy szerelmes belém, akkor én is szerelmes leszek belé.
Én: Biztos?
Vera: Igen.
Én: Ha mondjuk, Vilmos azt mondja...
Vera: Ne Vilmost kérdezd, ő mindig a szekrény előtt alszik, külön, mert alvás közben zavarja a többieket. Kérdezd inkább K. Marcit.
Én: Ha K. Marci azt mondja, szerelmes beléd, akkor te is szerelmes leszel belé?
Vera: Igen, akkor én is szerelmes leszek belé. Sőt! Én már most is szerelmes vagyok belé. Annyira szeretem.
Én: És mit szeretsz K. Marciban?
Vera: Azt, hogy olyan kedves fiú. Nem olyan, mint például a másik Marci, aki sosem fogad szót az óvónéninek.

Úgy tűnik, Verát a jófiúk fogják levenni a lábáról. Nem bánom.

Marcipánüzlet

Eltűntem, mert ledöglöttünk mindahányan. Verát egyik nap köhögve hoztam haza az oviból, persze ő röhögve átvészelte a náthát, elkapta viszont tőle Bandi, aki már be is lázasodott, majd én következtem a sorban. Hát hiába, az én legendásan erős immunrendszeremet is kikezdte a vírusokkal való egyhetes összezártság. Vera viszont újra oviban, ő nem örül, én azonban a 10 percenként rám törő fulladásos köhögőroham, a takony okozta félsüketség és az arcüreggyulladás ellenére is igen elégedett vagyok jelenlegi életemmel, mert végre visszakaptam a napi két órányi saját időmet. Lehet blogot írni. Róluk.

Vera egyik kedvenc itthoni játéka a marcipánkutya-eladós. Az elmúlt héten volt is alkalmunk hódolni szenvedélyének, mivel én is inkább a betegen játszást választottam, mint a betegen fekvést úgy, hogy közben ő ugrándozik rajtam, hogy "Anyaaa, kelj már fel, ne lustálkodj!" Tulajdonképpen ez az ún. boltos játék, de nálunk nincs más termék, csak Duplóból épített marcipánkutya. Ezt játszva szépen megtanulta a vásárlás forgatókönyvét, a szerepeket, a különböző típusú vásárlókkal szemben célravezető viselkedést, merthogy az életben ugye én nem szoktam a szerepek mindegyikét prezentálni, azt pl. nem tudja tőlem a Daubnerben megtanulni, hogy milyen a kötözködő, a bizonytalan, a határozott, a gyerek, az időskorú, a szűkszavú, a bőbeszédű, a feledékeny, a szimplán hülye stb. vásárló. A játékok alkalmával néha felvetettem, hogy esetleg bővíthetnénk a kínálatot, a marcipánkutyák mellett lehetne pl. macska vagy autó, netán sütemény, mit szól? Nem, a gyereklélek állandóság fenntartásához való ragaszkodását nem sikerült megtörni. Mindig Duplóból épültek a kutyák, mindig a kis sámli volt a pult, ugyanaz a játékedény a kassza. A legalább színben, termetben, fejformában, törzs és végtagok arányaiban igen nagy változatosságot mutató kutyákról van egy képem alább. Nem a falka megörökítésének céljából készült elsősorban, hanem annak a fényképsorozatnak részeként, amelyet szívem szerint a lakberendezési magazinokban közvetlenül az egységes, letisztult stílusban berendezett, állítólag kisgyerekek által is lakott otthonokat bemutató cikkek után vonultatnék fel annak szemléltetéseként, hogy mivel kell megküzdeni annak, aki a lakberendezési szempontokat előbbre valónak tekinti a gyerek szabad játékánál. Mindig röhögnöm kell, amikor azt próbálják elhitetni velem, hogy mondjuk egy régiségkereskedőtől horroráron megvásárolt, majd felújított 1 db, hófehér szőnyeg közepén elhelyezett hintalónál több játékra nincs is szüksége egy gyereknek, amit esetleg nézhet 10 percig, ha jól viselkedik.

De vissza a témához. Eddig csak kutyákat árultunk/vásároltunk, a múlt héten azonban Vera mégis kimerészkedett a komfortzónájából, úgy tűnik, a felszínre törő gyermeki kreativitásnak nem tud többé ellenállni. A következő képen a kibővített áruválaszték legszínesebb darabjai tekinthetők meg. Láthatunk
- egy guruló kályhát,
- egy virágos pénztárgépet,
- egy falat,
- egy nagy kutyát, amely a hátán egy gyümölcsevő oroszlán által uralt falat, valamint egy sematikus tacskót visz, mely utóbbi a hátán további két aprólékosan kidolgozott kutyát cipel,
- illetve egy oszlopot cipelő, csukott szemű (= nincs szem a kockán) kutyát, az oszlop tetején egy ládányi színes téglával.

Nem tudom, honnan származik a piaci rések felismerésére irányuló különös érzéke, és hogy vajon honnan tudta, hogy egy szép napon egy olyan vásárló áll majd vele szemben a pult túloldalán, aki egy nagy kutyát szeretne venni, amely a hátán visz egy gyümölcsevő oroszlán által elfoglalt falat, illetőleg egy tacskót, aki a hátán további két aprólékosan kidolgozott kutyát cipel. De pontosan így történt. Ő pedig tudtára adta a kedves vevőnek, hogy nagyon nagy szerencséje van, mert pont van egy ilyen marcipánfigura a polcon.