A lányok, a lányok, a lányok angyalok

Ne üsse meg az embert a guta, amikor megveszi ezt a darabot a gyerekének, csupán egyetlen kép kedvéért? Egyébként nem lehet egy szavam sem, hiszen benne munkált a jóindulat, ugyanis felvételkor elmondta, hogy csak az én kedvemért ölti magára egyáltalán, mert én annyira szeretném. Egészen addig tudott uralkodni magán, amíg le nem értünk a lépcsőházban. Majd azután nyávogni kezdett, hogy szúr (de nem szúr, tényleg, meg sem vettem volna, ezt ő is tanúsíthatja, mert a megvásárlás előtt felpróbálta, és rábólintott), és már tépte is le magáról.

Szerencsére annyi eszem van már, hogy turkálóban vásárolok neki, a fenti darab például 600 Ft-ot nyomott mindössze.
Hátha lány lesz M., mégpedig Bandi-féle habitussal, és akkor nem megy kárba az a sok soha nem hordott szebbnél szebb lányruha. De amúgy fiú lesz, mindig azt álmodom, a múltkor pl. azt, hogy nem-felfedő partit tartottam, amire csináltattam egy csokitortát, a belsejében kék krémmel, és mikor megvágtuk, kiderült, hogy valakiével összekeverték, és rózsaszín volt a krém, és teljesen kiborultam, hogy szegény család és barátok most beleélték magukat egy pillanat alatt, hogy lány, pedig amúgy fiú. Ilyen volt:

Innen van a kép és az inspiráció az álomhoz.

Nincs lelkiismeret-furdalásom

Este fektetés. Alvócimbora kiválasztása, Vera figyelmének felhívása arra, hogy a választott kisméretű műanyag tárgy el fog tűnni az ágyban éjjel, Vera részéről ennek tudomásul vétele, mesék, vers, dal, karácsonyi történet a gyerekkoromból, simogatás, puszi, kinek milyen álmot hozzon Álommanó, csend legyen, mert Álommanó nem mer idejönni, jó éjszakát, megint puszi, szép álmokat. Ez mind megvolt.

Éjjel Vera bőg a szobájukban, félkómásan szaladok, megkeresem az apró tárgyat az ágyában, megöleli, tovább alszik.

Hajnali 3/4 6-kor Vera újra bőg, nem találja az apró tárgyat, rohanok, neki az ajtófélfának is egyszer, de megkeresem az apró tárgyat. Visszatérek az ágyamba, Vera kiabál, hogy át akar jönni. Jó.

Átjön, mellém fekszik. A papáját felszólítja a matracra való leköltözésre. A papa a tovább alvás reményében inkább nem ellenkezik. Vera nyögdécsel, szenved, sír, és a "Holnap is ezzel a dobozzal alszom." mondat kántálásával ígéretet próbál kicsikarni belőlem arra vonatkozóan, hogy következő éjjel is alhat ugyanezzel az apró tárggyal. Ráveszem, hogy ezt majd akkor beszéljük meg, ha megvirradt és minimum felültünk az ágyban. Elkezd bőgni amiatt, hogy egész éjjel egy percet sem aludt, mert nem tudott elaludni. És most sem tud elaludni, keljünk fel.

Innentől egész reggel nyávogva/bőgve kommunikál. Másképp nem tud megszólalni. Ilyen hangon megfogalmazott kérései/szívfájdalmai az alábbiak:

- olvassak a Dörmögő Dömötörből

- vegyünk a boltból simogatógépet

- kakaót kér

- miért nem aludhat holnap éjjel is ezzel a dobozkával

- rajzolni szeretne a Firkálós-rajzolósba, ehhez vegyek le a polcról minden kelléket

- kakált, töröljem meg a fenekét

- kér még kakaót

- a bugyi nem jó, mert nem elég lányos, másikat kér

- nem jól áll a nadrág derekában a gumi, igazítsam meg

- nem jó a vajas pirítós reggelire, margarinost kér

- álmos, vajon miért nem aludt egy percet sem

- miért nem hozott neki Álommanó mézeskalácsos álmot, amikor ő azt kért tegnap este, sőt semmit nem is álmodott, ez hogy lehet, Álommanó becsapta

Én nem vagyok ideges, komolyan. Elmondom neki, hogy higgye el, álmodott, mert az agyunk nem tud semmire sem gondolni, mert még akkor is gondol valamire, ugye a semmire. De ő csak bőg, hogy miért nem kapott mézeskalácsos álmot. Mondom neki, én is azt kértem, és lehet, hogy kaptam és meg is ettem, csak nem emlékszem, mert az álmainkra nem sokszor emlékszünk, főleg nem másfél órával az ébredés után, különösképp akkor, ha el sem mondtuk, amikor még esetleg emlékeztünk rá félig felébredve. De ő bőg, hogy miért nem hozott neki Álommanó mézeskalácsos álmot...........

- Mert utál téged. - szólt anya nyersen, majd térdét csapkodva fetrengett a röhögéstől a padlón percekig.

Nem akarom elkiabálni...

De szerintem M. két napja fejreállt. Nyilván csak azért, hogy szánjak rá egy újabb posztot. Ravasz.

Úgy féltelek

Most vettem észre, hogy még nyáron elkezdtem írni egy posztot a testvérféltékenységről. Gondoltam, jaj de jó, akkor ezt most befejezem. Beleolvasva viszont azt láttam, hogy az ott leírtak szinte teljes mértékben érvényüket vesztették. Ezek után felmerült bennem, hogy minek is írom ezt a blogot, ha valami bajom van, akkor csak várni kell és minden megoldódik. De végül is minek élünk, úgyis meghalunk... Valamint előre szólok, hogy ez nem igazi bejegyzés, csak egy jókora adag féltékenység/testvéri szeretet témakörben elhangzott gyerekszáj-történet.

Szóval nyáron még azt a címet adtam a posztnak, hogy I Hate Everything About You. És arról kezdtem írni, hogy Vera hozzáállása semmit nem változott egy év alatt, maximum a kifejezésmódja vált árnyaltabbá. De még mindig kegyetlenül őszinte. Csemegéztem is az elmúlt év terméséből:

* Bandi, tudod, mi vagy te? Egy nagyképű, önző, gyáva kukac! (Akkoriban mindennap meghallgatta az Oz, a nagy varázslót, abban vágja ezt Dorka az oroszlán fejéhez.)

* Nem szeretem Bandit. Csak ha olyan történik vele, ami nekem rossz lenne, akkor sajnálom.

* Vera mindenféle negatív jelzővel illeti Bandit, amitől (?) ő sírni kezd. A férjem azzal nyugtatja Bandit, hogy Vera csak viccelt.
Vera: Papa, az a vicc, amin az emberek nevetnek. Bandi sír, tehát ez nem volt vicc.

* Zuhanyoztam, az anyafüggő Vera is benn ült a fürdőszobában. Bandi is be akart jönni, mire Vera bevágta az ajtót és nekitámaszkodva kiabált pánikolva: Anyaaa, ha elengedem az ajtót, bejön Bandi, és nekünk végünk van, mint a botnak!

* Bandit legszívesebben kidobnám az ablakon, de nem teszem. Mert megbüntetnének, ti meg haragudnátok.

* Én nem szeretem Bandit, sőt utálom. (Ennek közlését mindennap szükségesnek érezte.)

* A kistestvérnek csak akkor örülök, ha lány. Ha olyan undorító fiú, mint Bandi, akkor utálom.

* Vera: Ha megszületik a kistestvér, akkor Bandit is meg őt is adjuk be az árvaházba.
Papa: De gondolj bele, milyen rossz lenne az neki, amikor mi ott megyünk hárman, nagy boldogan, ő meg ott ülne a fűben és csak integethetne nekünk. Nem sajnálnád?
Vera: Nem. Dobnánk neki almát. Meghámozva, mert nem szereti a héját. Meg állatos kekszet.
Én: Ha valamit kívánsz másnak, akkor mindig képzeld el, hogy az neked milyen lenne.
Vera: Elképzeltem. Az nekem jó lenne.

* Vera jól oldalba vágta Bandit egy fajátékkal. De láttam, hogy véletlen volt, csak lóbálta azt a kutyát, Bandi meg épp arra járt. Bandi nagyon sírt. Megbeszéltük, mi történt, és szegény Bandi...
Én: De véletlen volt, láttam, nem tehet róla Vera.
Vera: Igen, véletlen volt. De legszívesebben szándékosan csináltam volna.

* Bandi megütötte az arcát egy kisautóval, keservesen sírt.
Vera: Nem sajnálom Bandit. Szegény, de nem sajnálom.

* Azt szeretném, hogy Bandi katona legyen, és meghaljon a háborúban. Legyen neki rossz.

* Szeretném, ha Bandi meghalna. Addig öljük meg, amíg ilyen kicsi.


Erre tessék, most meg elkezdett valóban gyengéd érzelmeket táplálni öccse iránt. Nem mondom, hogy bevallottan odavan érte, de néha elhagyja a száját, hogy "Kicsit szeretem Bandit." És ha felmerül a lehetőség, hogy Bandit valami fájdalom éri, nővértigrissé válik és védelmébe veszi a kisebbet. Persze csak addig, amíg Bandi látványosan meg nem próbál hálálkodni neki, mondjuk azzal, hogy hozzá nyomja a fejét vagy szorosan mellé, ugyanabba a fotelbe szeretne ülni, mint ő. Esténként meg beszélgetnek elalvás előtt az ágyban, nagyon cukik. Szerintem ezek tényleg elkezdték szeretni egymást. Gyanús egyébként, mintha a hasam terebélyesedésével együtt nőne köztük a testvéri szeretet, de nekem édes mindegy, mitől ragaszkodnak mostanában ennyire egymáshoz, ha ennyire aranyosak.

Újabb élőnyelvi példák következnek, a közelmúltból:

* Gyümölcsöt ettünk, és arról volt szó, hogy a kukac undorító. Vera odafordul Bandihoz: Ne aggódj, Bandi, nem a te kukacodról van szó.

* Bandi ordít a kiságyban. Vera bemászik hozzá, kezébe veszi az egyik plüssmacskát és bábozni kezd vele: Mit hallok? Sír egy kisfiú? Nyau-nyau! ... Nna, megnyugtattam Bandikát.

* Bementünk Verával ketten a boltba, Túró Rudiért. Beleraktam kettőt a kosárba, egyet neki, egyet magamnak.
Vera: De Bandinak is vegyünk!

* Én: Bandi, szereted Verát?
Bandi: Igen. ... Veja nem szejet engem.
Vera: De, szeretem Bandit! Nem nagyon, csak kicsit szeretem.

* Bandi éjjel felsír, sárga meggylét (almalé) követel. Hozok neki vizet, belekóstol, ordít, hogy ez nem sárga meggylé. Az álmából felvert Vera megszólal a sötétben, a lehető legkedvesebb hangján: Bandika, abban a pohárban van egy cica, ott nyávog, nyau-nyau!

* Vera teljesen kétségbeesett (ezt krokodilkönnyekkel nyomatékosította is) attól az ötlettől, hogy bekenjük Bandi kezét csípős paprikával. (Nem kenjük, csak a férjem mondta, hogy régen így csinálták, ha egy gyerek nem értette meg, hogy a koszos kezét ne tömje könyékig az arcába.)
Vera: Szegény Bandika! Az nagyon rossz lenne neki! Ti nagyon gonoszak vagytok! Vegyétek tudomásul, hogy ilyet nem szabad csinálni! 

* Este, miután a fektetést követően kijöttem a szobájukból. Vera sír.
Bandi: Miéjt síjsz, Veja?
Vera: Te is tudod. Mert nem marad itt anya.
Bandi: Megvigasztajjak.

* Szintén este, a szobájukból való távozásom után:
Vera: Bandi, képzeld el, hogy amikor tavaly az angyalkák hoztak nekem egy játék kávéfőzőt, a papa azt hitte, hogy azt ők kapták anyával. Mert olyan, mint egy igazi.
Bandi: Milyen kávéfőzőt?
Vera: Tudod, azt a játékot. Holnap megmutatom.
És Vera első dolga az volt reggel, hogy odavitte Bandinak a kávéfőzőt az ágyba.

* Reggel, amikor Vera felébred, az ágyunkból átjön a kisszobába, ahol Bandival már örülünk egymásnak pár perce. Bandi megsimogatja Vera fejét, majd így szól: Jó jeggejt, Veja! Fejébjedtéj?

* Bandi legfőbb sérelme reggel, mert azért mindent nem tolerál még Vera: Miéjt nem puszijhatom meg Veját?

És játszanak együtt. Húzzák egymást a dömperben, Vera beül Bandi mellé a kocsiba, segít kidekorálni Bandi dobozautóját, ad neki vizet a poharában az oviban (utána azért gondosan kimossa). És ha este leejtette Bandi az alvósmacskáját, Vera lemászik az emeletes ágy tetejéről, hogy visszaadja neki.

Hát, meglátjuk, hova alakul majd a viszony az új gyerek megjelenése után.

Olcsó játék kreatív gyerekeknek

Nagy bajban vagyok, hogy mi legyen Bandi karácsonyi ajándéka, neki ugyanis felesleges bármi. Simán eljátszik egy órán át egy törött lavórral, amelynek repedésébe beilleszti a slusszkulcsot, és azt képzeli, hogy vezet. Se kormány, se műszerfal, sem semmi, apróságokon nem akad fenn.

McDrive-ban

Néha teletankolja a játékporszívóval, de ezt az ötletet is csak én adtam neki, igazából nem volt rá túlzottan szüksége. Most ott tartok, hogy talán ráerőszakolok egy játék közlekedési lámpát, hogy ilyenkor beállíthassam elé, azt hiszem, az nagyon fog neki tetszeni, mert a lámpákért rajong.

Néha viszont mégis legyűri a gyermeki képzelőerőt a realitáshoz való ragaszkodás. Újabban a Montessori torony rúdját, amelyet gumival rögzítettek a talphoz, így minden irányba mozgatható, elkezdte sebességváltónak használni. Tegnap este beültette kedvenc macskáját masinisztának, a lavórkocsijához hasonló mértékben kidolgozott mozdonyba, és közölte, hogy Ijomba vezeti a vonatot, ő fog sebességet vájtani. Engem kért meg, hogy ültessem fel rendesen a hiányos vázizomzattal rendelkező macskát, én megtettem.

Kérésének nem sikerült maradéktalanul eleget tennem, arcát tenyerébe temetve leborult ugyanis az ágyra és ordítani kezdett, hogy

- Ez így nem jó!!!

- Miért?

- Mejt így nem vájt sebességet!!!

- Jaj, ne haragudj, szívem.

- Így már jó?

- Így máj jó.

Az advent adventje

Én: Képzeld, Vera, már csak két hét van adventig.
Vera: Az 14 nap.
Én: Ezt meg honnan tudod?
Vera: Hát két ovihét, az kétszer 5, az ugye 10. És még négy szabadnap, az összesen 14.

Ilyenkor kérdezik, hogy mit fog tanulni ez a gyerek az iskolában? Mert én ezt nem kérdezem, egyrészt mert majd jár matek faktra, másrészt meg mert lesz mit tanulnia, más téren. Mondjuk, jó modort. Hogy ne törjön elő belőle, amikor szembejön velünk a szomszéd, hogy "Fúj, ez a ronda bácsi!"

Üldögél

Amennyiben M. azt szeretné elérni, hogy foglalkozzak már végre vele is, és minimum szánjak rá egy posztot, akkor ügyes. Mondhatni, talpraesett, a szó szoros értelmében. Merthogy tegnap kiderült, hogy még mindig üldögél, esze ágában sincs fejreállni. Tudom, hogy van ideje akár az utolsó pillanatig is a műveletre, de a 33. hétben vagyunk, és modern, felvilágosult cyberchonderként azt olvastam az interneten, hogy a 32. héttől ezt már az orvosok is kezdik komolyan venni és figyelni. Én olyan vagyok, hogy sohasem késem el sehonnan (néha lázadok, és direkt elkésem, de azt megbánom, és aztán évekre biztosítva van az időben érkezés), minden feladatot szeretek kipipálni minél hamarabb, az ovis gyümölcsnaptárban minden hónapban az első adandó alkalmat ragadom meg, hogy letudhassam a Vera gyümölcsnapját, előre befizetem az éves csoportpénzt egyben, a sárgacsekkfóbiás prototípust rólam mintázták. Ez a gyerek viszont erről mit sem sejt, honnan is tudna bármit is, szegény csóringer csak a dalokat kapja közvetve, amiket a már kint lévő gyerekeimnek énekelek, semmi más nem jut neki. Még egy új fürdőlepedő sem, mert miután a babakelengyelistát végignézve ezt az egy beszereznivalót találtam, rájöttem, hogy felesleges beruházás lenne, inkább megörökli a nővére leharcolt fürdőlepedőjét, Verának meg hoznak az angyalkák Disney Princess törölközőt. Honnan is tudhatná, hogy a feladatokat időben kell teljesíteni. És miért is akarná teljesíteni őket időben.
Szóval most egyelőre csak verbálisan, de erőteljes nyomást gyakorolunk rá a fejreállás érdekében. Én simogatom a fejét (mert már tudom, hogy ott, fenn, az a nagy kitüremkedés a feje), mondogatom neki, hogy édes kicsi baba, meg kellene fordulni, mert csak úgy lehet szépen, elegánsan megérkezni erre a csodálatos világra. Vera mutogatja neki a fotelben a fejenállást, és arra biztatja, hogy kukucskáljon ki a köldökömön, nézze meg, hogyan kell azt csinálni.

Bandi is lelkesen mutogatja neki a fotelben fejenállást, de olyankor titokban mindig megsúgom M.-nek, hogy ne ezt utánozza, a Veráé szebb. A férjem viszont még csak röhög a nagy ijedelmen meg az általam felvonultatott, interneten fellelt praktikák sorozatán, és legyintget, ej, ráérünk arra még. Remélem, M. is így gondolja, és jobb belátásra tér mielőbb. És hogy nem neheztel, amiért arra sem vagyunk kíváncsiak, milyen nemű. Majd megmagyarázom neki egyszer, hogy édes gyermekem, látod, ez is csak azt bizonyítja, hogy nekünk mindegy, milyen vagy, olyannak szeretünk ősidők óta.