Üldögél

Amennyiben M. azt szeretné elérni, hogy foglalkozzak már végre vele is, és minimum szánjak rá egy posztot, akkor ügyes. Mondhatni, talpraesett, a szó szoros értelmében. Merthogy tegnap kiderült, hogy még mindig üldögél, esze ágában sincs fejreállni. Tudom, hogy van ideje akár az utolsó pillanatig is a műveletre, de a 33. hétben vagyunk, és modern, felvilágosult cyberchonderként azt olvastam az interneten, hogy a 32. héttől ezt már az orvosok is kezdik komolyan venni és figyelni. Én olyan vagyok, hogy sohasem késem el sehonnan (néha lázadok, és direkt elkésem, de azt megbánom, és aztán évekre biztosítva van az időben érkezés), minden feladatot szeretek kipipálni minél hamarabb, az ovis gyümölcsnaptárban minden hónapban az első adandó alkalmat ragadom meg, hogy letudhassam a Vera gyümölcsnapját, előre befizetem az éves csoportpénzt egyben, a sárgacsekkfóbiás prototípust rólam mintázták. Ez a gyerek viszont erről mit sem sejt, honnan is tudna bármit is, szegény csóringer csak a dalokat kapja közvetve, amiket a már kint lévő gyerekeimnek énekelek, semmi más nem jut neki. Még egy új fürdőlepedő sem, mert miután a babakelengyelistát végignézve ezt az egy beszereznivalót találtam, rájöttem, hogy felesleges beruházás lenne, inkább megörökli a nővére leharcolt fürdőlepedőjét, Verának meg hoznak az angyalkák Disney Princess törölközőt. Honnan is tudhatná, hogy a feladatokat időben kell teljesíteni. És miért is akarná teljesíteni őket időben.
Szóval most egyelőre csak verbálisan, de erőteljes nyomást gyakorolunk rá a fejreállás érdekében. Én simogatom a fejét (mert már tudom, hogy ott, fenn, az a nagy kitüremkedés a feje), mondogatom neki, hogy édes kicsi baba, meg kellene fordulni, mert csak úgy lehet szépen, elegánsan megérkezni erre a csodálatos világra. Vera mutogatja neki a fotelben a fejenállást, és arra biztatja, hogy kukucskáljon ki a köldökömön, nézze meg, hogyan kell azt csinálni.

Bandi is lelkesen mutogatja neki a fotelben fejenállást, de olyankor titokban mindig megsúgom M.-nek, hogy ne ezt utánozza, a Veráé szebb. A férjem viszont még csak röhög a nagy ijedelmen meg az általam felvonultatott, interneten fellelt praktikák sorozatán, és legyintget, ej, ráérünk arra még. Remélem, M. is így gondolja, és jobb belátásra tér mielőbb. És hogy nem neheztel, amiért arra sem vagyunk kíváncsiak, milyen nemű. Majd megmagyarázom neki egyszer, hogy édes gyermekem, látod, ez is csak azt bizonyítja, hogy nekünk mindegy, milyen vagy, olyannak szeretünk ősidők óta.