Módszertan

Már megint kénytelen vagyok önrevíziót alkalmazni. De hogy ez ne forduljon elő olyan gyakran, kidolgoztam egy módszert arra, hogy minimalizáljam a pillanatok alatt érvényét vesztett posztok megjelentetésének esélyét. Ezentúl posztolás előtt minden bejegyzést alávetek az ún. Breaking-próbának. Azaz megnézem, hogy a bejegyzés elé a szöveg koherenciájának sérülése nélkül beilleszthető-e a "Breaking!" felkiáltás. Ha igen, vagyis a Breaking-próba értéke 1, az két dolgot jelenthet: A bejegyzésben taglalt esemény...
A) ... elszigetelt jelenség, és soha többé nem fordul elő. Ez esetben a poszt pár hetes várakozást követően a kukában végzi.
B) ... egy folyamat kezdete. Ez esetben a poszt pár hetes várakozás után megjelenhet, ha az esemény rendszeresen megismétlődik.

Ha a Breaking-próba értéke 0, akkor a poszt késlekedés nélkül élesíthető.

Pl.:
Magda alszik az ágyában!
Breaking-próba értéke: 1 (Breaking! Magda alszik az ágyában!)
Teendő: várakozás

Magda minden délelőtt az ágyában alszik hetek óta.
Breaking-próba értéke: 0 (*Breaking! Magda minden délelőtt az ágyában alszik hetek óta.)
Teendő: a poszt megjelentethető

Hűséges olvasóim most már bizonyára kikövetkeztették, hogy Magda hasfájását nem az általam fogyasztott zöld tea okozta. (Ez a kijelentés természetesen már átesett a Breaking-próbán, azaz biztosan igaz.) Az okok felderítése tovább folytatódik.

Emészt és alszik, mint minden rendes kisbaba. Na jó, nem, de már majdnem.

Breaking! Alszik, itthon, a saját ágyában! Életében először. Egy kicsit nyekergett előtte, de aztán csend lett.

Egy gyors helyzetjelentés:
A napi ordítások még mindig megvannak, de rövidebbek és ölben hurcolással kezelhetőek. Az ok (orvosi diagnózis): extrém hasfájás. Emiatt tb-támogatott hasi ultrahangban részesültünk, hurrá, amely persze nem mutatott ki semmit, de végül is ez a jobbik eset. Ellenben elköltöttem két hét alatt 20 ezer forintot ilyenekre:

Eredetileg arra is gondoltam, hogy hátha laktózérzékeny, ezért akartam tejmentes, vagyis csak laktózmentes diétát tartani. De miután megtudtam, hogy laktóz akkor is keletkezik az anyatejben, ha én életemben nem láttam tejet, egy nap önmegtartóztatás után felhagytam a diétával. Az még lehetne, hogy a tejfehérjére allergiás, de ezt inkább az utolsó helyre sorolom a lehetséges okok sorában, mert szerintem nem túl nagy az esélye, illetve ha az van, akkor annyi nekem, mert én nem bírom ki tej nélkül. Gondoltam, kivárom, hogy hatnak-e a szerek. Ha nem hatnak, akkor azt várom ki, hogy elérje a bűvös 3 hónapos kort a gyerek. A szerek nem hatnak, ezt most már bátran kijelenthetem. Két napja viszont felmerült, hogy talán az általam literszámra fogyasztott zöld tea a feltételezett elkövető. Nem akarom elkiabálni, de nem kizárt, hogy megvan a tettes. Amióta csak vizet iszom, Magda már kétszer fosott is (bocsánat), úgy értem, magától, ami soha nem tapasztalt ovációt váltott ki belőlünk, miután Magda az elmúlt 3 hétben kizárólag lázmérős udvarlás eredményeképp volt képes 3-4 naponta produkálni.

Mindig mondom, hogy mennyi mindent tanultam az elmúlt években Verától (leginkább önmérsékletet) meg Banditól (hogy az egyszerű szeretet mennyi mindent képes megoldani). A maga két hónapjával viszont már Magda is hozott új felismerést számomra. Amikor nagy mellénnyel azt gondolom, két gyerek után mindent tudok a babaápolásról, és hogy a harmadik gyerek már nem tartogathat meglepetéseket, ő jön, és megmutatja, hogy dehogynem. És hiába beszéljük meg a születése előtt a férjemmel, hogy a harmadik gyereknek nincs más választása, alkalmazkodnia kell hozzánk, és kizárt, hogy ordítós legyen, mert egyszerűen képtelenség lesz figyelembe venni az igényeit. Ha meg ordít, akkor csak ki fogjuk röhögni a hisztijét, mert nem áll majd módunkban a valagát rázni. És ő jön, és megmutatja, hogy dehogynem.

Szabadságra mentem, 5 perc múlva jövök!

Sokat törtem a fejem azon, hogy miért várom mindennap annyira az esti zuhanyzást. Arra elég hamar rájöttem, hogy azért, mert olyankor szabadnak érzem magam. Akkor azon gondolkodtam el, hogy a babakocsi tologatása közben miért nem érzem ezt, hisz olyankor úgyis alszik a gyerek, én meg arra gondolhatok közben, amire akarok, vagy akár még telefonálhatok is. De nem, ez hülyeség, csak a gondolataimban vagyok szabad, de maga a séta a gyerekért történik. Aki különben bármikor felébredhet. Aztán kerestem olyan tevékenységeket, amelyek csak engem szolgálnak. Az evés? Á, olyankor Magda (vagy a másik kettő valamelyike) biztos ordít, ezért én az ízeket szinte nem is érzékelve csak gyorsan belapátolom az ételt, aztán rohanok gyereket kiszolgálni. WC? Á, olyankor mindig bejön valaki, hogy szórakoztasson. Jó, akkor az alvás. Az már tényleg csak az enyém, és értem történik. Nem jó, mert nem is emlékszem rá aztán, vagyis különösebb elégedettségérzéssel nem tölt el, és mennyiségét tekintve sajnos egyelőre sokkal kipihentebb sem leszek tőle.

Akkor mitől olyan különleges a zuhanyzás? Hát attól, hogy a jelenlegi életemben helyet kapó minden egyéb tevékenységhez képest van egy behozhatatlan előnye: a zuhanyzás olyan 5 perc, amikor nem vagyok ugrasztható bármelyik pillanatban. Akkor bármi is van, várni kell rám, minimum 2-3 percet. Így már azt is értem, hogy annak ellenére, hogy utálok és soha nem is szoktam fürödni, csak zuhanyozni, miért vágyom mégis annyira egy jó fürdőre.

Egyébként ez nem panasz, hanem csak egyszerű tényközlés. Tudom, hogy innentől csak egyre jobb lesz a helyzet, tegnap például újra üzembe helyeztem a szemceruzámat és a szempillaspirálomat (azaz a komplett sminkkészletemet). De akármilyen apró lépésekben is nyerem vissza a szabadságomat, júniusban már akkor is az orfűi Kispál koncerten táncolok és énekelek majd, ha az ég a földdel összeszakad.

Hálás köszönet Murphy-nek

Elismerem, hogy nem minden hátsó szándék nélkül írtam a tegnapi posztot. Reménykedtem abban, hogy a hírhedt törvényalkotó megfigyelései adott esetben arra is felhasználhatók, hogy az én malmomra hajtsák a vizet. Megírtam a bejegyzést, majd vártam, hogy az élet megcáfoljon.

És lám:

Miután tegnap este bőgés nélkül átvészelte Magda a fürdés-törölközés-felöltözés nevű programsorozatot, majd további fél órán át csendben nézelődött, ezt követően fél órás szoptatás után álomba merült, ma délelőtt itthon alszik. Én pedig egy cseppet sem neheztelek rá, amiért meghazudtolt.

Egyébként egyáltalán nem gondolom, hogy megoldódott most minden, csak örülök, hogy egy kis levegőhöz jutottam. Na meg hogy be tudtam fejezni a Vera répajelmezét, miután holnap lesz a farsang az oviban. Ami Magda jólétét illeti, a tartós javulás reményében épp a tejmentes táplálkozással próbálkozom.

Kicsi Magdaléna, mi lett veled?

Azt álmodtam, hogy Magda elromlott. Hogy egész nap sírt, csak akkor nem, amikor aludt és amikor evett. És hogy nem tudott magától elaludni, csak a babakocsiban vagy az autós hordozóban. Itthon nem. Csak sírt egyfolytában. És hogy mindent megpróbáltam, hogy jobb kedvre derítsem, de semmi nem segített.

Nem segített az újbóli szoptatás, a büfiztetés, a cumi, a tornáztatás, a hasának masszírozása, a tisztába tétel, a ringatás, a mellkasomra fektetés, az ölben hurcolás, a vállon hurcolás, a karomon hurcolás, a kenguruban hurcolás, az éneklés, a játékok felvonultatása, a csörgő rázogatása, a méregdrága probiotikus cseppek használata, a vibrálós-zenélős-világítós pihenőszék, a kiságyba fektetés, az ágyra fektetés, a járókába fektetés, a csend, a zaj, a rádió bekapcsolása, a rádió kikapcsolása, a besötétítés, a függöny kihúzása, az ingerektől való megfosztás, az ingergazdag környezet.

Egyetlen dolog segített: ha elmentünk itthonról, babakocsival vagy autóval. És csak róttam vele az utcákat a mínusz 3 fokban, míg ő végre békésen aludt. Aztán hazamentünk és minden kezdődött elölről. Megszoptattam, majd sírni kezdett, vigasztalhatatlanul, mire újra felöltöztettem és elmentünk itthonról.

Aztán jött az este, amikor 2-3 órán át a papa hurcolta kenguruban (amíg én lefektetem a másik két frusztrált gyereket), majd 8-tól 10-ig én próbáltam elaltatni. De ő egyre csak sírt. Mígnem annyira kifáradt, hogy a harmadik mellre tételnél elaludt. De nem úgy, hogy aztán le lehessen fektetni vízszintesbe, csak annyira, hogy még épp tudja folytatni, ha a mellkasomra fektetem. De akkor végre elaludtunk mindketten. Ám aztán az éjjeli szoptatások is minimum másfél órásra nyúltak, mert Magda akkor is csak felszínesen aludt el, és állandóan felriadt. Én meg csak bólogattam félálomban fölötte. És alig vártam a reggelt, hogy hagyjuk már ezt az egész alvásos bohóckodást, akkor már keljünk fel inkább.

Annyira szeretném, ha ezt így megjelentethetném, ahogy megírtam. De sajnos a rémálom kb. 3 hete tart és még nincs vége, hiába várom mindennap, hogy felébredek.
Pedig hogy mondtam az elején, hogy nem siettetem az időt és nem várok semmi mást, csak azt az egyet, hogy szoptatáskor végre ne lássam azokat a csillagokat. Úgy tűnik, mindig van mire várni.