Autizmus-specifikus fejlesztő eszközeink gyűjteménye

Most már elég sokat írtam ezekről az eszközökről, de ahogy folyamatosan újabb bejegyzésekkel gazdagodik a blog, úgy hantolódnak el szépen sorban egyre mélyebbre ezek a fontos posztok. Hát igen, nem a blog a legjobb formája ennek a fajta tudásmegosztásnak, na de támadt egy jó ötletem: tematikusan kigyűjtöm ide az összes ilyen posztot, aztán kiteszem kiemelt bejegyzésnek.

ÉN könyv

https://haromutan.blogspot.com/2021/06/magda-en-konyve.html

https://haromutan.blogspot.com/2021/06/bandi-en-konyve.html

Iskolakönyv

https://haromutan.blogspot.com/2021/06/iskolas-vagyok-konyv.html

Rajzolt napló

https://haromutan.blogspot.com/2021/06/rajzolt-naplo-1.html

https://haromutan.blogspot.com/2021/06/rajzolt-naplo-2-emlekezetes-esemenyek.html

https://haromutan.blogspot.com/2021/07/rajzolt-naplo-3-hosszabb-idoszakok.html

https://haromutan.blogspot.com/2021/07/rajzolt-naplo-4-hirek.html

https://haromutan.blogspot.com/2021/08/rajzolt-naplo-5-eszosztas.html

https://haromutan.blogspot.com/2021/09/rajzolt-naplo-hiba-volt.html

https://haromutan.blogspot.com/2021/10/supervisor.html

Egyéb eszközök

https://haromutan.blogspot.com/2022/10/szerzodes.html

https://haromutan.blogspot.com/2022/05/ha-en-azt-tudnam-mi-titok.html

https://haromutan.blogspot.com/2022/01/reciprocitas.html

Könyvajánló

https://haromutan.blogspot.com/2022/01/kotelezo-irodalom.html

https://haromutan.blogspot.com/2021/09/konyvajanlo-molnar-jacqueline-robotok.html

https://haromutan.blogspot.com/2023/08/konyvajanlo-emma-csondje.html

https://haromutan.blogspot.com/2023/12/kizart.html

Könyvajánló: Emma csöndje

Már nem nagyon olvasok a gyerekeknek, mert kb. egy éve, 13 év mesélés után besokalltam, végül is tudnak már olvasni, én meg több mint egy évtizede alig nyitottam ki könyvet a saját szórakoztatásomra. Azóta esténként magamnak olvasok, ők meg túltették magukat rajta. Valamelyik reggel viszont kiborulós hangulatban ébredtek, folyamatosan belekötöttek egymásba, ordítottak, ezért én visszaordítás helyett minden csinnadratta és bejelentés nélkül levettem a polcról az egyik nemrég vásárolt könyvet és félhangosan olvasni kezdtem. Pár perc után csendes nyugalom telepedett a szobára, az én visszafogott hangom uralta a teret. Nem hosszú könyv, de azért nem is egy kurta mese, mégis végighallgatták egyetlen szó nélkül.

Egy autista lányról szól, és valószerűtlenül érzékeny hangon beszél iskolai nehézségekről, élhetetlen ingerkavalkádról, a környezet és az emberek viselkedésének folyamatos szkenneléséről, a szerepléstől való viszolygásról, az asszimilálódás - vagy esetleg teljes láthatatlanság - iránti vágyról, a csend iránti igényről, és arról a megmagyarázhatatlan meggyőződésről, hogy kommunikálni más módokon is lehet, mint a verbális és ahhoz társuló nem verbális csatornákon keresztül.

"A mama az úton végig fogja a kezem. Nem szólunk egy szót sem, csak a tenyerünkkel beszélgetünk. Ha villamos csilingel vagy autó dudál, azt mondja a keze: itt vagyok, vigyázok rád, ne félj!"

Emma tengerbiológus szeretne lenni, mert ez a megfigyelői álláspont nagyon gyümölcsöző tud lenni az ő kis szeretett, csendes világában, ahol tengeri állatokkal beszélget a maga különleges módján. És egyszerre világossá válik, mi is egy terápiás állat szerepe egy autista gyerek életében, ezt én sosem láttam ilyen tisztán, pedig Magda dolgozott együtt terápiás kutyával. Aztán akár a meggyógyult cápa a tengerbe, a képességeit kibontakoztató, magát egyre jobban megismerő, ettől némi magabiztosságot szerzett gyerek is bátran visszamerészkedik az iskolába, ahol egy nagy levegővétel után már a többiekhez való kapcsolódás és szereplés sem olyan elképzelhetetlen.

Jaj, gyönyörű, nagyon szeretem :)

Boldog tudatlanság?

Akármilyen abszurd történések sorozatából áll össze az életem, mégis azt érzem, folyamatosan kerülnek helyükre az építőelemek. A héten kaptunk diagnózist a harmadik (egyébként elsőszülött) gyerekemmel kapcsolatban is, szóval most már teljes a kép: autista anya + nem autista férj/apa + három autista gyerek a képlet. Gondolom, több fordulat már nem várható e téren. Teljesen új megvilágításba kerül így az egész blog. Gyakorlatilag több évnyi anyagom van arról, hogy milyen nem diagnosztizált autistaként három nem diagnosztizált autista gyereket nevelni. Szóba került a minap Vera 3 éves kori pszichológusi kezelése, rémlett valami, hogy elég viharosak voltak azok a látogatások. Előkerestem, jókat röhögtünk rajta, persze, a teljes történethez hozzátartozik, hogy a végén nagyon lelombozódtam, mert előhívta belőlem minden kegyetlenül nehéz szitu emlékét.

Azért ez a most már diagnosztizált autizmusunk fényében elég vicces mondat:

Mert immár gyerekpszichológus által is megerősített tény, hogy Vera is és én is normálisak vagyunk.

Hát, nem, nem vagyunk normálisak. Én teljes meggyőződéssel gondolom magunkat különlegesnek.

És most már sokkal könnyebb a gyerekekkel minden, mint valaha.