Marcipánüzlet

Eltűntem, mert ledöglöttünk mindahányan. Verát egyik nap köhögve hoztam haza az oviból, persze ő röhögve átvészelte a náthát, elkapta viszont tőle Bandi, aki már be is lázasodott, majd én következtem a sorban. Hát hiába, az én legendásan erős immunrendszeremet is kikezdte a vírusokkal való egyhetes összezártság. Vera viszont újra oviban, ő nem örül, én azonban a 10 percenként rám törő fulladásos köhögőroham, a takony okozta félsüketség és az arcüreggyulladás ellenére is igen elégedett vagyok jelenlegi életemmel, mert végre visszakaptam a napi két órányi saját időmet. Lehet blogot írni. Róluk.

Vera egyik kedvenc itthoni játéka a marcipánkutya-eladós. Az elmúlt héten volt is alkalmunk hódolni szenvedélyének, mivel én is inkább a betegen játszást választottam, mint a betegen fekvést úgy, hogy közben ő ugrándozik rajtam, hogy "Anyaaa, kelj már fel, ne lustálkodj!" Tulajdonképpen ez az ún. boltos játék, de nálunk nincs más termék, csak Duplóból épített marcipánkutya. Ezt játszva szépen megtanulta a vásárlás forgatókönyvét, a szerepeket, a különböző típusú vásárlókkal szemben célravezető viselkedést, merthogy az életben ugye én nem szoktam a szerepek mindegyikét prezentálni, azt pl. nem tudja tőlem a Daubnerben megtanulni, hogy milyen a kötözködő, a bizonytalan, a határozott, a gyerek, az időskorú, a szűkszavú, a bőbeszédű, a feledékeny, a szimplán hülye stb. vásárló. A játékok alkalmával néha felvetettem, hogy esetleg bővíthetnénk a kínálatot, a marcipánkutyák mellett lehetne pl. macska vagy autó, netán sütemény, mit szól? Nem, a gyereklélek állandóság fenntartásához való ragaszkodását nem sikerült megtörni. Mindig Duplóból épültek a kutyák, mindig a kis sámli volt a pult, ugyanaz a játékedény a kassza. A legalább színben, termetben, fejformában, törzs és végtagok arányaiban igen nagy változatosságot mutató kutyákról van egy képem alább. Nem a falka megörökítésének céljából készült elsősorban, hanem annak a fényképsorozatnak részeként, amelyet szívem szerint a lakberendezési magazinokban közvetlenül az egységes, letisztult stílusban berendezett, állítólag kisgyerekek által is lakott otthonokat bemutató cikkek után vonultatnék fel annak szemléltetéseként, hogy mivel kell megküzdeni annak, aki a lakberendezési szempontokat előbbre valónak tekinti a gyerek szabad játékánál. Mindig röhögnöm kell, amikor azt próbálják elhitetni velem, hogy mondjuk egy régiségkereskedőtől horroráron megvásárolt, majd felújított 1 db, hófehér szőnyeg közepén elhelyezett hintalónál több játékra nincs is szüksége egy gyereknek, amit esetleg nézhet 10 percig, ha jól viselkedik.

De vissza a témához. Eddig csak kutyákat árultunk/vásároltunk, a múlt héten azonban Vera mégis kimerészkedett a komfortzónájából, úgy tűnik, a felszínre törő gyermeki kreativitásnak nem tud többé ellenállni. A következő képen a kibővített áruválaszték legszínesebb darabjai tekinthetők meg. Láthatunk
- egy guruló kályhát,
- egy virágos pénztárgépet,
- egy falat,
- egy nagy kutyát, amely a hátán egy gyümölcsevő oroszlán által uralt falat, valamint egy sematikus tacskót visz, mely utóbbi a hátán további két aprólékosan kidolgozott kutyát cipel,
- illetve egy oszlopot cipelő, csukott szemű (= nincs szem a kockán) kutyát, az oszlop tetején egy ládányi színes téglával.

Nem tudom, honnan származik a piaci rések felismerésére irányuló különös érzéke, és hogy vajon honnan tudta, hogy egy szép napon egy olyan vásárló áll majd vele szemben a pult túloldalán, aki egy nagy kutyát szeretne venni, amely a hátán visz egy gyümölcsevő oroszlán által elfoglalt falat, illetőleg egy tacskót, aki a hátán további két aprólékosan kidolgozott kutyát cipel. De pontosan így történt. Ő pedig tudtára adta a kedves vevőnek, hogy nagyon nagy szerencséje van, mert pont van egy ilyen marcipánfigura a polcon.