Valentin-nap

Ugyan elrontotta a játékomat Vera azzal, hogy az óvodában eltöltött 3 nap után újra beteg lett, és most megint itthon ül a nyakamon (félreértés ne essék, nagyon szeretem meg minden, csak nehezen viselem a bezártságot + a saját életemtől való teljes megfosztottságot), de ha nem így lett volna, akkor talán ez a párbeszéd sem hangzik el köztünk pont ma:

Vera, Szinetár Dóra Várandósnaplóját szorongatva: Anya, ez a legszebb könyv, ezt nekem adod?
Én: Ha majd felnőtt leszel és kisbaba lesz a hasadban, akkor igen.
Vera némi elmélkedés után: Anya, hogy működik a szerelem?
Én: Ha majd elég nagy leszel, egyszer csak észreveszed, hogy vannak fiúk, akiket észre sem veszel, és vannak, akikkel jó beszélgetni, de nem tetszik a szemük vagy valamijük. De lesz olyan is, akivel beszélgetni is szeretsz és tetszik az arca is, és akkor azt érzed, hogy mindig vele szeretnél lenni.
Vera: Én Zsigibe szeretnék szerelmes lenni.
Én: És képzeld el, hogy mindenkinek tetszik valaki annyira, hogy mindig vele szeretne lenni, de nem biztos, hogy ha valakibe te szerelmes vagy, ő is szerelmes beléd. Vagy fordítva, előfordul az is, hogy valaki szerelmes beléd, neked viszont egyáltalán nem tetszik az a fiú.
Vera: De ha azt mondja nekem valaki, hogy szerelmes belém, akkor én is szerelmes leszek belé.
Én: Biztos?
Vera: Igen.
Én: Ha mondjuk, Vilmos azt mondja...
Vera: Ne Vilmost kérdezd, ő mindig a szekrény előtt alszik, külön, mert alvás közben zavarja a többieket. Kérdezd inkább K. Marcit.
Én: Ha K. Marci azt mondja, szerelmes beléd, akkor te is szerelmes leszel belé?
Vera: Igen, akkor én is szerelmes leszek belé. Sőt! Én már most is szerelmes vagyok belé. Annyira szeretem.
Én: És mit szeretsz K. Marciban?
Vera: Azt, hogy olyan kedves fiú. Nem olyan, mint például a másik Marci, aki sosem fogad szót az óvónéninek.

Úgy tűnik, Verát a jófiúk fogják levenni a lábáról. Nem bánom.