M, mint Magzat, Magda vagy Mihály

Na, hát van itt ez a kis M, aki egyelőre olyan, szegény, mintha nem is lenne, remélem, ez nem marad így örökre. Háromszor láttam eddig ultrahangon, az elsőnél annak örültem, hogy tényleg ott van, a második alkalommal már emberformájával bűvölt el, tegnap pedig, a kombinált teszten földön túli boldogsággal az arcomon szemléltem a félhomályban, hogy milyen ügyes, mekkorákat ugrik, milyen szép kis kezei vannak és hogy már nyeli a magzatvizet. Mintha életemben először láttam volna ilyesmit. Jó azért látni, hogy ilyen kis konkrét, mert eddig csak annyi jutott neki az anyai szeretetből, hogy esténként megtapogatom a még mindig lapos hasamat, hogy ugye, ott van, és tudja, hogy szeretem attól, hogy nem simogatom egész nap. A mellem már nagyobb lett, de két gyerek lelkiismeretes, kitartó szoptatása után egy darabig még várnom kell, hogy feszüljön is, ami persze nem baj, mert én hason szeretek aludni, ez pedig Verával és Bandival már kezdettől fogva nem ment. Na jó, de velük nem kínozott másfél hónapon át tartó másnaposságérzés sem, ez most nem tudom, hogy fordulhatott elő. Mint ahogy azt sem értem, hogy lettem olyan fene nagy kívánós, hogy reggel, délben, este savanyú káposztával megpakolt olajos kenyeret ettem két héten át. Ilyet:

Na de a lényeg, hogy minden rendben van a gyerekkel, lehet világgá kürtölni, hogy coming soon. Ülőmagassága 64 mm, tehát kb. ekkora:

Még nem nagyon látszik kívülről, csak az veszi észre, aki jól ismer. Például Vera, aki egyik este odaszaladt hozzám és rám kiáltott: "Anyaaa, neked egyre nagyobb lesz a hasad! Lehet, hogy kisbaba van benne!" Akkor még nem vallottam be neki, mert meg akartam várni a kombinált teszt eredményét, így vázoltam egy másik lehetőséget, amellyel meg is békélt: "Vagy csak meghíztam." Annyira, hogy amikor a kombinált teszt után kérdeztem tőle, mit gondol, mit mondott az orvos, csak meghíztam vagy kisbaba van a hasamban, ő rávágta, hogy szerinte meghíztam. Nagyon nagyot nézett aztán, és rögtön elkezdett arról kérdezősködni, hogy hogy fog onnan kijönni. Erről már korábban is faggatózott, úgyhogy most már nem kerteltem, megmondtam, hogy a nők puncikáján, amitől elfehéredett, és megkérdezte, hogy miért nem a fenekén. Mert az nagyobb. Jogos. Aztán kérdezte, hogy az fáj-e, végül nagyon gyorsan eldöntötte, hogy akkor neki mégsem lesz kisbabája soha.

Szóval most van három ekkora gyerekem:

Bandit hiába kértem, hogy bújtassa el a kukacot, az ellenkezőjéért természetesen hiába könyörgök neki pelenkázáskor, amikor is összeszorított combokkal röhögve kiabálja, hogy "Hoj a kukac? Ejbújt a kukac!"

Vera úgy ül itt, mint aki rettentő boldog, végül is az, de nem a kistestvér érkezése miatt, hanem mert megengedtem neki, hogy felvegye a viszonylag szűk kutyás pólóját a 30,5 fokos hőmérsékletű lakásban. A gyerekkel kapcsolatban indítványozta, hogy a hozzánk közel eső árvaházban helyezzük el Bandival együtt. A férjem kérdezte tőle, hogy nem sajánálná-e, amikor elmegyünk a ház előtt és azt látjuk, hogy Bandi ott ül a fűben és szomorúan nézi a kerítésen túlról a mi boldog kis családunkat. "Nem. Dobnánk be neki almát." A teljesség kedvéért azért azt is hozzá kell tennem, hogy amúgy többnyire mégis pozitívan áll hozzá, persze mindig hozzáteszi, hogy csak akkor örül, ha lány. De azt is mondta már, hogy jó lenne, ha valami szép kislány lenne vagy egy kedves és szép kisfiú, nem pedig olyan, mint az a csúnya, gonosz Bandi, akiből elege van. És lelkesen újságolja minden szembejövőnek, hogy képzelje, egy kisbaba van az anya hasában. Úgyhogy most örülök, hogy eddig nem avattuk be.