- nem tudja megmutatni, hol van az okos kis feje és a pocakja, viszont lelkesen tapsol, ha megkérdezzük bármelyiket,
- csak egy egy hónapon át tartó, napi min. 10-15 alkalmas tréning eredményeképp tanulta meg, hogy hol a lámpa,
- azzal egyidejűleg, hogy megtanulta, hol a lámpa, minden mást elfelejtett,
- a könyvek iránt semmiképpen sem tartalmuk miatt mutat érdeklődést, sőt, igazából már nem is mutat, hiszen már réges rég feltérképezte a papír textúráját és a lapozás mikéntjét,
- szókincse egyelőre a magyar nyelv szókészletének egyetlen elemére korlátozódik (te).
És még hosszan sorolhatnám, mi mindent nem tud.
Az én fiam azonban
- tele szájjal nevet mindenkire, aki rámosolyog,
- nem szokása a sírás, kizárólag akkor él a figyelemfelhívás e drasztikus eszközével, ha nagyon-nagyon éhes vagy nagyon-nagyon álmos,
- pápát int magától, kérés nélkül, mert beazonosítja a szituációt (pl. otthonról való távozáskor mindig integet az ajtónak, nem számít, hogy mindannyian elhagytuk a lakást, na de a boltba megérkezéskor is magától integet az eladónak),
- érti a kérem-köszönöm-tessék hármasát, a kérem-re engedelmesen átnyújtja, ami a kezében van (kivéve, ha az étel vagy slusszkulcs),
- a labdát ide gurítja,
- kukucskálós játékot kezdeményez úgy, hogy arcát eltakarja, és várja, hogy érdeklődjenek, merre lehet ez a Bandi, aztán kacagva leleplezi magát, amikor már nagyon kétségbeesetten keresik,
- a legelmélyültebb játék közben is riadót fúj az agya bármilyen étkezéssel összefüggő szóra, hiába van hosszú mondatban elrejtve és nem kap külön hangsúlyt sem, pl. a "Vera, ha befejezted a gyurmázást, mosd meg a kezed, mert a kukorica már ott vár téged az asztalon." felhívást meghallva azonnal jelentkezik, hogy ő kéri.
És még hosszan sorolhatnám, mi mindent tud.
De mind közül a legcsodálatosabb tudománya az önálló játék, akár egész nap ugyanazzal a tárggyal.
A tegnap reggeli porszívózás után rávetette magát a csőre, hogy ő azt nem engedi elrakni, mondtam neki, "rendben, fiam, legyél is házias, hadd áldja majd a menyem a nevemet, rajtam ne múljon." Ez volt fél 8-kor. A fél 10-es indulásig nem volt gondom rá, és sajnos nem dokumentáltam az eseményt, mert közben volt mit csinálnom, és különben sem olyan nagy dolog az, hogy a fiam két órán át ugyanazon tárggyal játszik. A nap hátralévő részében viszont már fényképezőgéppel a kezemben én is csodájára jártam, mi zajlik. A játszótérről hazaérve újult erővel vágott bele a csövezésbe:
Megvizsgálta más fényviszonyok közepette is, elvontatta ide-oda a lakásban:
Kipróbálta, hogy az ágyra is fel tudja-e vinni magával. Fel tudta:
A párnák között is élvezettel tekergette a kerekét:
Egy pillanatra elvonta figyelmét egy ugrókötél:
És ekkor azt hittem, ebéd után már nyugodtan elrakhatom azt az alaposan megvizsgált csövet, hogy végül rendre is neveljem ezt a gyereket. De nem. Belekapaszkodott, úgy kiabált velem, hogy hát ezt meg hogy képzelem.
A délutáni alvás után ugyanott folytatta, ahol abbahagyta:
Néha megmászta a fellépőt, ilyenkor gondosan leparkolta oldalkocsiját:
Este, a játszótérről hazaérkezve boldogan üdvözölte rég nem látott ismerősét:
Miután elaludt, a cső végre visszakerült a szekrénybe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése