2012. augusztus 22., szerda

Ígéretes kezdet

Annyira féltem az óvodakezdéstől, de egyelőre úgy tűnik, feleslegesen aggódtam. Gond nélkül lezajlott az össznépi ovis játszódélelőtt. Igaz, nélkülünk.

Vera 6. napja beteg, főleg éjszakánként lázas, de nappal is előfordul, és nem nagyon értem, hogy lehet ez, eddig valahányszor beteg lett, pár nap alatt kikászálódott belőle, láz sem kínozta még soha másfél napnál tovább. Jó, igazából értem, nincs mit csodálkozni rajta, csak nem számítottam erre. Mert mit várjak tőle, ha nem eszik gyümölcsöt, zöldséget, és alapjáraton is olyan fehér, hogy ha nem kizárólag színesre festett falaink lennének, ő lenne bújócskában a király. Még a kéthetes balatoni nyaralás sem hagyott rajta semmilyen nyomot. Tegnap elvittem a gyerekorvoshoz (most helyettes rendel épp, így nem ismeri Verát), aki döbbenten kérdezte, hogy mindig ilyen fehér-e, mert most nagyon rosszul néz ki. Megállapította azonban, hogy legalább belül minden normális színű rajta, azaz nincs baja se a torkának, se a mandulájának, meghallgatta, a tüdeje is tiszta, ezután sürgősséggel beutalt egy vizeletelemzésre (a produktumért dicséret jár a gyereknek, nem is kellett neki pisilni, mégis szót fogadott, méghozzá villámgyorsan elintézte, mert sietnünk kellett haza, hogy az addig Bandira vigyázó szomszédasszony mehessen dolgára mielőbb), az is rendben. Szóval nincs ok. Azért érthetetlen ez, mert kezdettől fogva felordít időnként, hogy
- nagyon fáj a torka (de nem szopogatja a tablettát, mert az epres nem ízlik, a citromostól pedig állítólag viszket a nyelve),
- köhög (de csak ha már nem bírja visszatartani, mert neki elvei vannak, ő nem köhög, inkább bugyborékol, mi meg 5 másodpercenként köszörüljük a torkunkat az apjával, sőt gyakran már mi nem bírjuk ki köhögés nélkül)
- és taknyos (de nem fújja az orrát, mert rájön a sírás, akkor mi az orrszívót emlegetve próbáljuk együttműködésre bírni, így végül fújja, de csak alibiből, érdekes, hogy ilyenkor mintha fogalma sem lenne arról, mit értünk az alatt, hogy mérgesen).


Kezdek attól félni, hogy a tudatalattija dolgozik nagy alattomban. Mert annyira retteg az óvodától. Egy éve beszélünk róla alkalmanként, mert a szomszéd gyerekek akkor mentek oviba, de már akkor leszögezte, hogy ő nem lesz óvodás. Felvilágosítottam, hogy ez nem az ő döntése lesz, mert kötelező, meg egyébként is jól fogja érezni ott magát, higgye el, ő ezt megértette, de azért azt felelte: "De én olyan kisgyerek vagyok, aki soha nem fog óvodába járni." Hónapokkal később valamennyire megbarátkozott a gondolattal, de túlságosan nem: "Én ott egész nap csak sírni fogok. És megmondom az óvónéninek, hogy én nem alszom délután, mert én csak akkor alszom, ha ott fekszel mellettem." Mindegy, legalább be lehet majd tuszkolni valahogy, aztán a többi az óvónők dolga, hehe.
A játszódélelőttből kimaradtunk, de a szülői értekezleten természetesen megjelentem. Ez volt életem első ilyen eseménye, és makett mivoltom ellen fellázadva szándékosan a deviáns, szétszórt, roppant spontán és laza anyuka benyomását próbáltam kelteni, akinél a semmiség kategóriába tartozik az elsőszülött gyerekének intézményesítése, azaz az utolsó pillanatban estem be (gondosan ügyelve azért, hogy ne az utolsó utániban), és a gyerek által telefirkált füzetet vittem magammal, mint akinek nincs otthon 36 másik üres.  Mindjárt letörte szarvaimat a mellettem ülő anyuka, akinek se papírja, se tolla nem volt. Így hát én spontán kisegítettem őt, mert véletlenül volt nálam még egy toll, papírt is téptem neki a füzetemből, és mikor észleltem, hogy még mindig nem teljes a komfortérzete, egy friss Éva Magazint is átnyújtottam neki alátét gyanánt. Rágógumit és ásványvizet nem kért.
Vera az Őzike csoportba fog járni, a jele a körte, amit már csak a férgeséből választhattam ki (de ezt legalább telefonon egyeztettem vele), miután délelőtt már elvitték a jelek javát. És két olyan óvónénit kapott, akik mindketten tegnap kezdtek az óvodában, így nem tudok róluk semmit. Első ránézésre szimpatikusak, és tettem róla, hogy Verának is azok legyenek már látatlanban is: az óvónénik egy nagy doboz narancsos TicTacot küldtek neki azt üzenve, hogy gyógyuljon meg, és nagyon várják már, hogy megismerjék őt és Buksi kutyát. Minden eszközt be kell vetnem, úgy érzem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legolvasottabb