És azért is írom ezt a posztot, mert különben pár év múlva magam is lesajnálóan tekintenék vissza jelenlegi önmagamra és irigyelném mostani problémáimért magam, amikor (a részletek külső memóriában történő tárolása nélkül) mindössze annyit tartalmazna nagy élettörténeti narratívám e kis szelete, hogy meg voltam őrülve két gyerekkel itthon, és nem tudtam velük mit játszani. "Na, _vajon_ mit lehet játszani két gyerekkel? Labdaaaa, Duplooo, építőkockaaaa, meseee, rajzoláááás, főzééés, bááármi? Semmi? Gratulálok!"
Vera a hosszúhétvége előtti pénteken lázasodott be, épp egy hete, az orvos ma nyilvánította gyógyulttá. Tegnapelőtt átvette tőle Bandi a stafétabotot, rá hagyományozta nővére a láthatatlan vírust, most ő köhög, ő lázas, de orvosi műszerekkel semmi sem mutatható ki rajta sem, így újabb remek hétnek nézünk elébe. Egy-egy napunk az alábbiak szerint alakul a börtönben:
7-kor kelünk, kezdetét veszi az első etap, amely a kb. fél 2-es fektetésig tart. Reggelizünk, felöltözünk, papának pápá, jöhet a játék.
Játsszunk balatonost!
Leterítem a kék pokrócot, rajzolok halakat, labdákat, kérem Verát, színezze ki, ő nem színezi, kiszínezem, kivágom, Bandi egyet elszakít, Vera ordít, összekapkodja a halakat és felteszi őket jó magasra, a polcra, hogy Bandi ne érje el. Kérem Verát, hogy hozzon plüssállatokat, akik fuldokolnak, mentsük ki akkor őket a tengerből, hoz párat, Bandi merészel hozzáérni az egyikhez, mire Vera összekapkodja az állatokat és felteszi őket jó magasra, a polcra, hogy Bandi ne érje el. A játéknak vége.
Akkor építőkockázzunk!
Bandi és Vera kiborítja a kockákat, építeni kezdünk, mihelyt Bandi észrevesz két egymásra helyezett kockát, azonnal lerombolja, Vera ordít, én próbálok koncepciót köríteni a szituációhoz, miszerint Bandi a természeti csapás, amely végigsöpört a falun, újjá kell építenünk, Verának azonban elment a kedve az építéstől.
Labdázzunk!
Bandinak gurítom, kérem, hogy gurítsa vissza, Bandi visszagurítja, gurítom Verának, ő vissza, gurítom Bandinak, Vera megunja, vége a játéknak.
Anya, szeretnék megnézni egy mesét az interneten!
Vera megnéz egy mesét az interneten, ezalatt kimegyek Bandival az erkélyre, hátha jön repülő, nem jön, de ezzel 45 másodpercig így is lefoglalom, aztán kicsavarodik a kezemből, beteker a szobába, egyenesen a laptophoz, hogy szétrángassa, elnyomkodja, Vera ordít, valahogy azért végignézi a mesét.
Vera, kifestőzz kicsit!
Keresünk egy képet, megkapja a zsírkrétát, Bandi azonnal megindul az asztal felé, felmászik zsírkrétát dobálni. Vera ordít, felteszi a kifestőt és a zsírkrétát jó magasra, a polcra, hogy Bandi ne érje el. Erről az egyről fénykép is van, de az összes játék hasonlóan ér véget, azaz valaki nagyon frusztrált:
Gyerekek, akkor rajzoljunk együtt!
Nagy tekercs papírt kiterítünk, hogy rajzoljunk papírVerát, Verát körberajzolom, Bandi kitépi alóla a papírt, összeragasztjuk, elkezdjük kifesteni, Bandi újra letépi a felét, összegyűri, Vera ordít, újra produktum nélkül ért véget a játék.
Gyere, Bandi, formabedobózzunk!
Bandi együttműködik, Verának azonban cseppet sincs ínyére az alternatív program, azaz hogy közben ő kirakózzon egyedül. Odajön ő is formabedobózni, Bandit elüldözi, aztán pikkpakk megunja, a játéknak vége. Ugyanez lezajlik a kockatoronnyal, a montessori toronnyal és a hordóval.
Jó, akkor hol az a kirakó?
Kirakózunk, Bandi is szeretne, de csak elrontja, ami már megvan, Vera ordít, vége a játéknak.
Duplózzunk!
Építeni kezdünk, Bandi ezzel egyidejűleg megkezdi a bontási munkálatokat. Vége a játéknak.
Hozz egy könyvet, olvasok!
Vera hoz egy könyvet, olvasni kezdek, Bandi kicsavarja a kezemből, majd én az övéből "a könyv érték" címszóval. Ezt még néhányszor eljátsszuk, aztán nem olvasok tovább.
Vera, gyurmázz!
Lásd, kifestőzés.
Jó, akkor játsszunk orvosost!
Elkezdjük vizsgálgatni a plüsskutyát, Bandi megjelenik és szétdobálja az orvosi felszerelést, Vera összeszedi őket és felteszi jó magasra, a polcra, hogy Bandi ne érje el. A játéknak vége.
Anyaaa, vágni szeretnék.
Jó, olló, papír elő, adagolom közben Verának, hogy Bandi is fog tépkedni, Vera vágni kezd, Bandi tépni. Köztük helyezkedem el. Megvan a megoldás! 3 percig. Vera ennyi idő után feladja, ordít, hogy nem tud vágni, együtt vágunk, Bandi kiszúrja az ollót, rástartol, Vera ordít, felteszi jó magasra, a polcra, hogy Bandi ne érje el. Nem vágunk tovább.
Hanem tépünk.
A papírfecnikből aztán salátalevest főzünk, majd azt elfogyasztjuk, megállapítjuk, hogy milyen kis malac ez a Bandi, nevetünk... - "Na ugye, hogy van megoldás..."
Fél 2-kor lefekszenek aludni, én pedig kedvemre panaszkodhatok a blogban két órát.
Második kör: délután 4-től 7-ig ugyanez. Aztán végre fürdetés, fektetés.
Tudom, hogy el kéne foglalniuk magukat, nem az én feladatom kéne, hogy legyen a játszatásuk, de nekünk ez nem megy. Verának soha nem sikerült, Bandinak menne, csakhogy mindig azt akarja csinálni ő is, amit a nővére, a nővére viszont őrjöng ettől. Ha meg leereszkedünk Bandi szintjére, az Verát nem tekeri.
Tegnap egyébként úgy voltam vele, hogy ha semmi nem jó, akkor felnőtt dolgot fogunk csinálni. Kínomban kiporszívóztam (már amennyire Bandi engedélyezte, hogy én is használjam a porszívót), meg a konyhaművészetbe menekültem (szardíniakrém reggelire, őszibarackos csirke és kuszkusz ebédre, zabkorpás palacsinta uzsonnára), de persze Bandi a tűzhely előtt is ott rángatta a lábamat ordítva, ami egyébként nem jellemző rá, de hát nem igazán lehet egy lázas beteg gyerek szemére vetni, hogy nyűgösködik kicsit. Alig várom, hogy kiszabaduljunk a játszótérre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése