Korának megfelelően egyelőre ésszel próbálja feldolgozni, mi ez az egész, vagyis kérdezget, válaszolok, konstatál. Tudja, hogy a szerelem egy nagyon erős kötődés valakihez, megkérdezte például, hogy az egykori általános iskolás, másodikos olvasókönyvemben szereplő mesében (amelynek utolsó sorát még ma is rendszeresen bőgve olvasom fel) az oroszlán és a kiskutya szerelmesek voltak-e egymásba. Tisztáztuk, hogy barátok voltak, a barátok is nagyon szeretik egymást, csak másképp, mint a szerelmesek. Pár nappal később előjött azzal, hogy "Simba és Nala barátok vagy szerelmesek? Mert a kettő nem lehet együtt." Hogy ez utóbbi következtetést miből vonta le, nem tudom, de örültem a deduktív gondolkodás e korai megcsillanásának, és megbeszéltük, hogy gyerekkorukban még barátok voltak, aztán mikor felnőttek, egymásba szerettek.
Így hát tudja, hogy ha felnőnek az emberek, szerelmesek lehetnek egymásba, és hogy olyankor összeházasodnak és lesz gyerekük. Ha ez a téma szóba kerül, biztosít arról, hogy soha nem lesz szerelmes, mert nem akar elköltözni tőlünk, hanem mindig velünk fog lakni. Arról természetesen nincs tudomása, hányszor hangzik el hetente itthon a "Mikor viszi már el valaki a háztól?" kérdés, attól pedig nagyon felpaprikázódik, ha valami bántódás éri, és úgy próbáljuk vigasztalni (=bosszantani), hogy mire menyasszony lesz, elmúlik. Ő nem fog felnőni és nem lesz soha menyasszony, mondta már ezerszer! Mondjuk, ha meglát egy bármilyen kutyát az utcán, és felkiált, hogy "Szeretnék egy olyan kutyát!", tudja és nem tiltakozik ellene, hogy csak felnőtt korában lehet róla szó, majd amikor saját háza lesz nagy kerttel.
Arról is beszéltünk már sokat, hogy az érzés nem mindig kölcsönös. Megkérdezte párszor, hogy miért szomorú a zene, ami szól a rádióban. Mondtam, hogy biztos szomorú volt a zeneszerző, aki komponálta, de miért volt szomorú?, talán mert mondjuk szerelmes volt egy nőbe, kérte, hogy menjenek sétálni, a nő meg azt mondta, hogy nem teszik neki a zeneszerző, nem szeretne vele sétálni menni. Ezt is nagyon jól megtanulta, szinte szóról szóra elismételte, amikor egyszer cigányzene szólt a rádióban, amit ő szomorúnak ítélt meg, aztán meg is magyarázta nekem, miért ilyen ez a zene: "Biztos szomorú volt a cigányférfi, aki komponálta, mert lehet, hogy szerelmes volt egy cigánynőbe, de a cigánynő nem ment vele sétálni."
Egyelőre úgy képzeli, hogy a viszonzatlan szerelem című viszonyban ő csakis a szerencsésebbik oldalon állhat. Mikor azt a példát hozom, hogy tegyük fel, egyszer Zsigi azt mondja neki, hogy szerelmes belé, menjenek el sétálni és mindig csak vele szeretne játszani a játszótéren stb. stb., akkor félbeszakít, hogy inkább Lujziba lesz szerelmes, és ha felhívom rá a figyelmét, hogy az emberek többnyire az ellenkező nem képviselői közül választanak párt, megegyezünk abban, hogy Zsigi epekedhet, neki úgyis Bandi lesz a férje. Mert ő nem szereti a fiúkat, egyedül Bandi - vagy ahogy ő hívja, Bundika - tetszik neki. Az idei nyári nagy szerelme amúgy mindenképpen én vagyok, többször is biztosított irántam táplált gyengéd érzelmeiről ("Anya, én szerelmes vagyok beléd!").
Gyereket márpedig szeretne, kislányt és kisfiút is állítólag. Érdekes, hogy annak ellenére vágyik rájuk, hogy (úgy) tudja, ahhoz kell egy férj is. Remélem, hogy az az élménye sem szegi majd gyerekvállalási kedvét, hogy egyik este, mikor zuhanyozni készültem és ennek megfelelő öltözékben indultam a fürdőszobába, odacsörtetett hozzám, megfogta az egyik mellemet (napok kérdése már csupán, hogy meddig részesül még a tartalmából esténként Bandi) és számonkérő hangon nekem állt: "Neked meg miért ilyen kicsi a melled? És miért lóg le?" Megráztam magam, és mintha a gyerekszülésről szőtt ábrándjaimnak ez mindig is része lett volna, mosolyogva elmondtam neki, hogy azért olyan kicsi, mert már nincs benne tej, és azért lóg, mert kettejüket összesen csaknem 2,5 évig szoptattam, és ettől kissé megereszkedett.
Végezetül pedig a duplófigurák szereplésével előadott, általa írt és rendezett egész délelőttös szerelmi drámája, amelynek cselekményét sikerült viszonylag nagy részletességgel lejegyeznem:
Szerelembe esett egymás iránt a ló (menyasszony) és a zsiráf (vőlegény).
A piros fotelben megtartották a menyegzőt, ahol a nagy lakoma után az ifjú párban maradt egy kis hiányérzet és megette a násznépet. Kiérkezett a rendőrség, megtörtént a számonkérés.
A szerelmesek börtönbe kerültek.
Odabenn ütötték-vágták egymást, mígnem kiszabadultak, majd sétálni indultak.
És még mindig nem volt elég a tragédiából, a séta során a ló - a zsiráf alig észrevehető közreműködésével - leesett a Tündérszikláról, amelyet az ágytámla szimbolizált.
Meghalt szegény. A zsiráf nagyon sajnálta. Függöny.
Taps.
VálaszTörlés